Minden jóban van valami Hoff – tartja a mondás, amit most találtam ki. Az ember, a mítosz, a legenda, az amerikai kincs nemrég már csapást mért az agysejtekre egy szokásosnál is elvetemültebb videoklippel, ami a Kung Fury c. csoda főcímdalához készült. Akkor még csak sejteni lehetett, hogy a ’80-as évek legmenőbb filmjeinek életérzését megragadó, ill. azt kifigurázó rövidfilm minden perce sokkolni fog, de a T-Rexen lovagoló gépfegyveres vikingekkel és agresszív náci robotsassal meg kung-fuzó Hitlerrel büntető Kung Fury túlszárnyalta a legvadabb elképzeléseinket is.
Korábban már feldobtunk egy rövidke ízelítőt az Eljövetel címre keresztelt, fiatal, tehetséges magyar kezek alkotta rövidfilmből, most pedig végre a teljes, nagyjából 20 perces produkció is megtekinthető. Előtte azért érdemes lecsekkolni a brigád előző művét is, mert a kettőnek van köze egymáshoz, még ha maradnak is elvarratlan szálak, kisebb hézagok a sztoriban. Ezek valószínűleg további folytatásokban kerülnek befoltozásra, de a megválaszolatlan kérdések ellenére is élvezetes mindkét filmecske. Elődjéhez képest az Eljövetel már szemmel láthatóan egy komolyabb forgatókönyvvel bíró horror, ahol a természetfeletti, misztikus hangulatra gyúrtak rá a fiúk és a lányok, méghozzá marha jó érzékkel, a kísérteties atmoszféra ugyanis kellőképp átjön a hátborzongató zenékkel és egész szép vizuális effektekkel kísért, a kelleténél egy picit talán lassabbra vágott, de baromi jó hangulatú filmből. Persze itt-ott néha megbicsaklik kicsit a forgatókönyv vagy a színészi játék, de a végére azon kaptam magam, hogy nekem ebből ennyi nem volt elég, és kár, hogy nem egy egész estét betöltő film született. Szóval le a kalappal a készítők előtt; szemmel látható a rajongás, a lelkesedés és a gondoskodás, amivel összehozták az Eljövetelt, ami kiemelkedő színvonalat képvisel az általam látott rövidfilmek között. Az egész szerkesztőség nevében további sok sikert és töretlen lelkesedést kívánok a csapatnak, és nagyon örülnénk, ha a későbbi műveiket is publikálhatnánk itt a blogon.
A cím alapján nincs min meglepődni. Ha szinte egész karrieredben seggeket rugdostál, arcokat zúztál be ököllel, és anyaszomorítókat pumpáltál tele ólommal (próbálom kicsit felvezetni a '90-es évek akciófilmes hangulatát, mert a videóban is ezerrel tombol), akkor bizony eljön majd az idő, amikor rajongók csinálnak a filmjeid nagyjából egy egy ehhez hasonló majdnem 10 perces rövidfilmet. Ahol mindenki az életedet akarja. Elvenni. De rutinos, fanyar mosolyú, szűk szemű rókaként a végén úgyis te leszel az, aki köp egyet, és nevetve sétál el maga mögött hagyva hullahegyeket és romhalmazokat.
Bruce Willis és akciófanoknak még akkor is kötelező, ha itt-ott becsúszik néhány zavaró tényező.
Ma kerül a boltokba a Street Fighter és a Tekken világának harcosait egymásnak eresztő bunyós játék - legalábbis konzolra, a PC-s változat meg majd májusban követi -, ennek örömére osztott meg a Capcom egy egész jól sikerült élőszereplős rövidfilmet, melyben Ryu és Ken duója csap össze Kazuyával.
Egyik ismerősöm készítette ezt a kisfilmet, méghozzá egy pályázatra, és véleményem szerint egészen jól megragadta a hétköznapi vízipipázások hangulatát (nekem mindenesetre kedvem támadt pöfékelni egyet).
Robert Rodriguez első rendezése ('91), amit a tesóival dobott össze zsebpénzből. Lehet nézni, hogy lett ebből a vérgőzös El Mariachi vagy a későbbi mesterművek. Az viszont biztos, hogy már ez sem volt harmatos, sablonba olvadó alkotás. Elég beteg és komikus első kivetülés.
Az elmúlt hétvége Kobe Bryantről szólt, ugyanis a Lakers sztárja nemcsak élete 4. All-Star MVP címét zsebelte be, hanem 5 perces kisfilmje is bemutatásra került, melyet Robert Rodriguez rendezett a Nike-nak, és olyan arcok tűnnek fel benne, mint Danny Trejo, Bruce Willis vagy Kanye West.
Erre nem számítottatok, mi? Én konkrétan fél órán keresztül fetrengtem a földön, miután megláttam a posztert, majd lenyomtam a lejátszó Play gombját, és újabb fél órán keresztül fröcsögött az orromból az Argus Strong. Ez ugyanis egy kb. 25 perces, fekete-fehér rövidfilm, méghozzá trash, de a legelvetemültebb fajtából, melyet a legelborultabb spanyol filmesek dobtak össze, minden tiszteletemet kiérdemelve ezzel.
A történetet nem nehéz kikövetkeztetni a címből, de egy kicsit bővebben így hangzik: Háromfős kutatócsoport indul az űrbe, hogy megtalálják egy szörnyű gyerekbetegség ellenszerét, ám a perverzDr. Dickinsont gammasugárzás éri, melynek következményeképpen egy péniszfejű szörnyeteggé mutálódik, majd az űrhajót visszafordítva a Föld felé veszi az irányt, ahol rátámad mindenkire, de főleg arra, akinek csöcse van.
Ehhez nagyon sok mindent nem lehet hozzáfűzni… Hihetetlenül vicces az egész - aki egy kicsit is fogékony az abszurd humorra, az garantáltan szakadni fog. Pihenésre nincs idő, mert szünet nélkül jönnek az újabb és újabb őrültségek, melyek a sci-fitől kezdve a horroron és az akción át, egészen a romantikusig minden műfajt kiparodizálnak. Ha már a díszleteken és a jelmezeken nem röhögöd magad halálra, akkor a párbeszédek és a zseniális színészi alakítások segítenek majd hozzá, de az i-re a pontot az elképesztő effektek teszik fel. Hibái természetesen vannak, de igazából azok is csak hozzátesznek az élményhez.
Hogy lehet-e ezt még fokozni? Bizony, hogy lehet! A készítők ugyanis olyan körültekintőek voltak, hogy még a legújabb őrületről sem feledkeztek meg, így ha a képen villódzó jelet látsz, akkor itt az ideje felkapni a 3D-szemüveget! Ezt leginkább azoknak tudom ajánlani, akik nem bánják, ha egy mutáns pénisz az arcukba spriccel…
Akárhogy is nézem, ennek a filmnek nincs támadható pontja. 25 perc tömény szórakozás, amiben a horror mellett még számos műfaj és stílus kapja meg a magáét, mégsem érezzük zsúfoltnak - minden nagyon a helyén van benne. Talán furcsa egy trashfilmre ilyet mondani, de minden egyes képkockáján látszik, hogy mekkora igényességgel és odafigyeléssel készült. A "3 dimenziós PéniszVízió technikával" létrehozott alkotás legnagyobb hibája, hogy egy órával rövidebb a kelleténél, ezért az értékelésem 9/10.