..legyen-e egyáltalán? Van-e értelme, miután Nolan Batman-trilógiája véget ért, ami amúgy sem passzolt volna igazán a JL hangvételébe? Megéri megcsinálni, hogy a Bosszúállók óriási sikerének farvizén félig-meddig lekopírozzák a formulát? (nem csak az anyagi oldalra gondolok). Ezekre voltaképp most nem válaszokat keresünk, hanem a ti, mint nézők, képregényolvasók, filmrajongók véleményére volnánk kíváncsiak a témában, már ha van.

A címbéli kérdés még teljesen nyitott, elsőként Ben Affleck merült fel a rendezői poszt betöltésére, aki aztán megcáfolta a pletykát. Most pedig a Wachowski tesók (Mátrix) nevét dobta ki a gép a filmes infók keringési rendszerében. Te kinek a kezébe nyomnád a Will Beall által kreált forgatókönyvet?

A tökátlagos Pókember, avagy a gyors reboot nagy felelősséggel jár

Bevallom eléggé kezdett megzavarni, sőt, inkább felidegesíteni az a fajta elmérgesedett hisztéria, amely erőteljesen rányomta bélyegét a trilógiára - és kifejezetten a befejező epizódra. Egyre többen vallják, hogy Nolan filmjei sterilek, érzelmileg üresek, mint egy víz nélküli kád és már-már oda jutottunk, hogy vannak akik rajonganak a rendezéseiért, vannak, akik kifejezetten gyengének, méltatlannak tartják az elismerését, és vannak, akik szolidan, megfontoltan revelálják, hogy kedvelik a műveit, nehogy az első kasztba essenek. De, hogy írjak végre valami lényegeset is, A sötét lovag: Felemelkedés nemcsak, hogy egy kifejezetten jó film, de méltó, szép magas, grandiózus ívű befejezése a trilógiának. És akik szerint ebben a filmben nincs egy tonnányi, expresszív, remekül megfestett érzelem, azok egyenek vattát. De legalábbis szerezzenek be egy szívet.

„Amikor eljön az idő, ők megvívják a csatát, amit mi nem tudnánk.” – Nick Fury

A világ még soha nem volt ekkora veszélyben, az emberiségnek még soha nem volt ekkora szüksége a szuperhősök védelmére, ugyanis egy idegen faj készül leigázni a Földet, vezetőjük pedig nem más, mint a bajkeverő isten, Loki. A probléma súlyát hamar felmérő Nick Fury azonban rafinált tervvel rukkol elő, és összetoboroz egy csapatot, melynek tagjai közel sem nevezhetők átlagosnak. Így születik meg a Bosszúállók szövetsége, ami a Föld legnagyobb harcosait szólítja a csatatérre. De kik is lennének ők? Hősök, példaképek, szuperemberek. Álarc mögé rejtőzve küzdenek az igazságért. Halandók, mutánsok, istenek. Köztünk élnek, s óvnak minket. Rettenthetetlen harcosok, akik félelem nélkül szállnak szembe a legkönyörtelenebb ellenséggel. Különlegesek, hatalmasok, eltökéltek. Már itt vannak. Gyülekeznek. És bosszúra szomjaznak.

Utazás a rejtélyes szigetre / Journey 2: The Mysterious Island (2012)

Ebben a különböző klasszikus történetekből összetákolt családi kalandfilmben valószínűleg a mese- és filmtörténelem összes kliséje fellelhető, de talán pont a kiszámíthatósága és a gyermeteg fordulatai teszik szerethetővé - és hogy én is egy laza közhellyel éljek –, tökéletes kikapcsolódássá az egész család számára. A gyerekeknek nyilván óriási élmény a kifejezetten hatásos 3D-ben kiteljesülő, gigászi darazsakkal és sárkánygyíkokkal támadó látványvilág miatt, de a felnőttek is megtalálhatják benne a számításaikat. Ha mást nem is, legalább kacaghatunk néhányat a mellét feszegető, és végig hihetetlen fejeket vágó Dwayne „The Rock” Johnsonon, de a film csúcspontja egyértelműen az, amikor az esti tábortűznél egy kis gitárt előkapva hirtelen dalra fakad, hogy vakítóan fehér fogsort, és zavarba ejtően széles vigyort villantva rögtönözzön rímeket a rejtélyes sziget szépségeiről. 6/10

Vártam ezt a filmet, pedig életem során összesen egy régi Pókember-crossoverben találkoztam a Thor névvel, és abból se nagyon jöttem rá, ki az, pedig érdekesnek tűnt a fickó a kis (nagy) kalapácsával. Na mindegy, ezzel mindössze arra akarok kilyukadni, hogy akit esetleg az érdekelne, mennyire lett hű a film a képregényhez képest, az nem biztos, hogy a legjobb ajtón kopogtat.

A Top 10 képregény adaptációs posztot már olvashattátok, oda nem fért bele minden, úgyhogy ide gyűjtöttem ki a vigaszdíjasokat. Ki lehet egészíteni kommentben.

X-men: A kívülállók (2000)

Bryan Singer a kétezres évek kezdetén egy olyan adaptációval robbantotta be a kapukat, amely monumentális látványorientáltsága mellett rendelkezett ésszel is. A karakterek kidolgozottak, az akciók feszültek és pörgősek, mindeközben Rozsomák bőrében Hugh Jackman annyira kegyetlenül eleven, energikus és ösztönösen pusztító, hogy az már szép. Kiegyensúlyozott és megalapozott mondanivalóval felépített képregényfilm lett az X-men, amely kezdte kitaposni azt a bizonyos ösvényt a képregény adaptációk tömege előtt.

Hatásvadász leszek: ma Hollywoodban ha egy rendező nagyot akar szakítani, akkor egy már sikeres képregényhez nyúl - vagy előáll egy innovatív, kreatív ötlettel lásd Chris Nolan Incepcióját. Ugyan ez nem feltétlenül a gigászi dollármilliárdokhoz vezet, de ha nem cseszi el túlságosan azt a pénzt, amit valamelyik nagy stúdió befektet a filmbe, akkor igencsak jelentős és szép puncimágnesként alkalmazható summára tehet szert. Az utóbbi években pedig a képregényfilmek virágkorukat élik minden kétséget kizáróan, amelynek a termése ugyan már kezd rohadni, erjedni, míg az utolsó csepp levét ki nem szívja az az álomgyár, amely az utóbbi időben inkább kizárólag pénzt igyekszik gyártani olyan ötletekből, amelyeket már százszor megerőszakolt. De maradjunk jelen írás tárgyánál, hiszen bármennyire hatásvadász és ötlettelenül elcsépelt manapság képregényt adaptálni, ha vannak olyan rendezők, akik értenek hozzá. És vannak.

(A tovább mögötti lista az ÁLTALAM legjobbnak tartott képregényfilmeket sorakoztatja fel.)

Nem sok pozitív visszhangja volt eddig a Zöld Lámpásnak, szegényt már az első trailer alapján jó előre leírta a nézők nagy része, az amerikai premiert követően meg mintegy futószalagon érkeztek a lehúzó kritikák. Úgy tűnik, rám hárul a nemes feladat, hogy védelmem alá vegyem a DC legújabb próbálkozását, ami a közhiedelemmel ellentétben egyáltalán nem rossz, sőt, az általam látott képregényfilmek java mellett büszkén húzhatja ki magát. Nyilván nem szárnyal sötét lovagi magasságokban, de semmivel sem rosszabb mondjuk egy Pókembernél vagy bármelyik X-Men filmnél.

Amerika szirupja, a zászlólobogtatós propaganda, amely csak félig vált azzá Joe Johnston kezei között, de túl sokkal több sem lett belőle. Joe Johnston: Drágám, a kölykök összementek - szeretni való gyerekfilm -, Rocketeer - borzalmasan unalmas képregény adaptáció '91-ből -, Jumanji - fantasy-kalandfilm klasszikus -, Jurassic Park 3 - minőségi bukás, bár szerintem nézhető -, A tűz óceánja - kellemes kalandfilm, Viggo Mortensen - Farkasember - no comment -, és akkor elérkeztünk a jelenhez: Amerika Kapitány - szirupos, többé-kevésbé élvezhető, néhol zötyögős, de kellemes képregényfilm. Kicsit összecsapott, részletes, de többször inkább unalmas 40 km/órás tempójú eredettörténet, Amerika szuperkatonájává avanzsált Steve Rogersről.