Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

ez_a_blog.png 

  18_v3.png

banner_erdekesseg_tombraider.jpg

banner_sorozatkritika_truedetectives02.jpg

banner_sorozatkritika_sexanddrugsandrockandroll.jpg

banner_elmelkedes_sorozatjunkie.jpg

banner_filmkritika_madmaxfuryroad.jpg


Dexter 6x09: The Dark Passenger

2011.11.30. 13:42 Gevin

Ha eddig nem lett volna totál nyilvánvaló, így 9 rész után érdemes elmondani, hogy a sorozatnak új showrunnere van. Persze ez azért nem minden, de hogy idén mindössze egyszer leptek meg - mondjuk akkor hatalmas módon - az talán... nem is lenne akkora baj. Mármint a fordulatok mindig jelen voltak, de nem tonnaszám, hiszen a dramaturgia többi velős részét az erkölcsileg olykor pengeélen táncoló párbeszédek, kérdéskörök, vadiúj, több elemből összegyúrt karakterek szolgáltatták. A hatodik évad eddig ebből a szempontból nem mondható csúfosnak, vagy kifejezetten ócskának, hiszen vannak új karakterek, van dinamika, és abszolút átlagon felüli továbbra is Miami sorozatgyilkosának aktuális kalandsorozata. Csak valahogy kicsit sótlan és kiszámíthatóbb. Michael C. Hall ettől függetlenül méltán igényelt 1 millát az elkövetkezendő két évadra, hiszen ha ölni kell, akkor azt fizessék meg, nem igaz? Spoilerség a tovább után.

2 komment

Címkék: dexter sorozatkritika

Dexter 6x08: Létezik?

2011.11.22. 18:30 Gevin

Felvetődött egy kérdéses elmélet - amin már a második résznél elgondolkodtam -, ami kicsit más mederbe helyezi az évad eddigi két főgonoszát. A sötét utazó megkaparint egy kis fényt. Tovább. Spoilerek.

Szólj hozzá!

Címkék: dexter sorozatkritika

Dexter 6x07: Hello, Dexter Morgan part 2

2011.11.16. 15:19 Gevin

Szóval a címből ítélve - én adtam, nem az epizódé - a rutinosabbak következtethetnek. A lényeg, hogy feltűnt néhány régi ismerős (az egyik mocskosabb, mint a másik) és az írók nem is görcsöltek rá a kialakult helyzetre azzal, hogy más szálak kibontását beleerőltették volna. Dex elhúzott Miamiból. A tovább mögött spoilerek.

2 komment

Címkék: dexter sorozatkritika

Dexter 6x06: "Csak engedd el"

2011.11.08. 13:42 Gevin

Olyan hosszút káromkodtam magamban a rész végén felbukkanó tapsoló láttán, hogy az kitenné a poszt felét. Úgyhogy hanyagoljuk a hosszabb felvezetést és a tovább után térjünk is rá a spoilerekre.

4 komment

Címkék: dexter sorozatkritika

Dexter 6x05: The Angel of Death

2011.11.04. 13:20 Gevin

Visszafogottabb tempóra váltottak az írók az előző rész után, ami abszolút várható volt. Nyomozgattak, karaktert építettek és a végén egy csontszáraz és kiszámítható fordulattal íveltek át a következő részre. Mindettől függetlenül a Dexter jó, és a hatodik évad összképe az ötödik részig pofás. Spoilerség a tovább mögött.

6 komment

Címkék: dexter sorozatkritika

Dexter - 6x04 avagy az írók tétet ugranak

2011.10.26. 23:26 Gevin

Kérem szépen meglépték az írók azt, amit hiányoltam: egy minden szempontból tökéletes arányú epizódot sűrítettek a negyedik részbe. Megvolt benne mindaz, aminek a Dexter évek óta saját nívóját köszönheti. Spoilerek a tovább mögött.

1 komment

Címkék: dexter sorozatkritika

Dexter 6x03: Smokey and the Bandit

2011.10.18. 15:08 Gevin

Mintha egy kicsit tompították volna a vallást, annak ellenére, hogy az évad erre fekszik rá most legjobban. Kiábrándító legenda, új karakter, őrlődő magánélet és a kor, a hagyaték kérdése. Többrétegű epizód volt, a cselekményszálak részletesebb kibontását folytatták, de még mindig elég halványan körvonalazódnak ki az irányok. Spoileresség a tovább után.

6 komment

Címkék: dexter sorozatkritika

Dexter 6x02: Once upon a time..

2011.10.12. 15:10 Gevin

Az Atya, a fiú, és a szentlélek nevében nem nyilatkoznék, csak a magaméban: továbbra is távol áll tőlem a vallás, mint az évad fő csapásvonala, de a második rész hangyányit más megközelítésbe helyezte a hitet. Ráadásul egy olyan karaktert is behoztak, akiben jóval több potenciál rejtőzhet, mint a vízisikló-gyilkos pároséban. Debra meg össze-vissza káromkodta magát, ahogy azt illik. Spoilerek a tovább után.

3 komment

Címkék: dráma dexter sorozatkritika

Dexter: kezdett a 6. évad

2011.10.03. 17:08 Gevin

Az ötödik évad remek karakterizációval és erős drámával szőtte be kedvenc sorozatgyilkosunk életébe a szerelmi szálat: Julia Stiles Lumen-je tökéletes komplementerként szolgált, nagyban fokozta a feszültség teli hangulatot és a cselekmény dinamikáját - és miatta lett igazán szerethető. A hatodszorra való visszatérésről ilyen magasröptű kijelentéseket viszont nem tudok tenni. Mintha az írók most fogytak volna ki végérvényesen az eredeti ötletekből és az utolsó igazán grandiózus, zsebükben lapuló adut még nem nagyon akarnák kijátszani. Ehelyett a vallást tolják a képünkbe, egy gimis osztálytalálkozót, és persze az aktuális elmebeteg gyilkos(párost) is belebegtették - ami undorítóan gyönyörűen, csúszva-mászva kúszik be a szkriptbe. Spoilerek jönnek.

3 komment

Címkék: dráma dexter sorozatkritika

Dexter még több kedvet csinál

2011.07.23. 11:00 Dr.Jones

Múltkor már kaptunk egy kis ízelítőt a 6. évadból, most pedig egy két perces előzetessel kedveskedtek nekünk.

1 komment

Címkék: video előzetes dexter

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása