Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

ez_a_blog.png 

  18_v3.png

banner_erdekesseg_tombraider.jpg

banner_sorozatkritika_truedetectives02.jpg

banner_sorozatkritika_sexanddrugsandrockandroll.jpg

banner_elmelkedes_sorozatjunkie.jpg

banner_filmkritika_madmaxfuryroad.jpg


A hobbit: Váratlan utazás – Jones tollából

2013.04.10. 15:30 Dr.Jones

Zákosz? Mi asz, hogy zákosz?

Nem érdemes kertelni, mondjuk csak ki nyíltan rögtön az elején: varázslatos kalandok lehengerlő együttese helyett szánalmas önismétlés lett Peter Jackson új trilógiájának nyitódarabja, melynek még csak nem is az a legnagyobb fogyatékossága, hogy gátlástalanul koppintja A gyűrűk ura szerkezetét, cselekményét és minden apró mozzanatát, hanem hogy olyan lapos, mint Kristen Stewart pólója. Baromi felesleges volt ugyanis háromórásra nyújtani, amikor ez az egész sztori a következő két résszel együtt is lazán elfért volna 90 percben (és ezzel cseppet sem túloztam).

hobbit_1.jpeg

komment

Címkék: fantasy filmkritika kaland 4/10

The Collection (2012)

2013.02.11. 12:30 Gevin

Collection írás3.jpgÁlmomban nem gondoltam volna, hogy az elmúlt évek egyik legexpresszívebb, dupla suspense-el beinjekciózott horrorjának ilyen könnyen el lehet kúrni a temérdek potenciállal rendelkező folytatását. Tévedtem. Úgy látszik Marcus Dunstan túlzott magabiztosságra tett szert az első rész után és azt hitte, hogy a folytatásnak már nem kell tartalmaznia expozíciót, tervezettséget, kivárást, aprólékos feszültségépítést, forgatókönyvet és kohéziót. Szóval mindazt, amitől egy horror életre kel. Ilyen látványosan semmit sem kezdeni a felkínálkozó szebbnél szebb lehetőségekkel, ehhez biza istenadta tehetség szükségeltetik. Visszhangzik a fejem ettől a mondattól: Fuck you, Marcus Dunstan!

komment

Címkék: horror filmkritika 4/10

Sinister (2012)

2012.12.07. 15:27 Gevin

Sinister írás első.jpgHa idén csak egyetlen horrorfilmet szándékozol megnézni, nos, az ne ez a példány legyen. Scott Derrickson filmje bűzlik a kliséktől, a századszor újrahasznosított ötletektől, de manapság ez már nem is kellene feltétlen akkora gondot okozzon. Hiszen elvétve akad példa rá, hogy a hasonszőrű ezerszer látott történetekből, valaki olyan hangulatos, hatásos és rémisztő darabot hozzon tető alá, ami után elégedett rémülettel a szemében áll fel a néző a foteljéből. Most nem erről van szó, mert a Sinister az utóbbi 10 év amerikai okkult horrorjainak egy aktuális, mesterséges klónja, nem több.

komment

Címkék: horror filmkritika 4/10

Az 1000 halott háza / House of 1000 Corpses (2003)

2012.10.30. 20:00 vendegblogger

house_of_1000_corpses_p.jpgRob Zombie-t remélhetőleg senkinek sem kell bemutatnom. Ő elsősorban egy zenész, másodsorban filmes. A horror iránti szeretete már pusztán a nevén látszik (amit ő a Lugosi Fehér zombijáról eredeztet), meg aki hallotta már néhány slágerét, az a dalszövegekből, klippekből is sejthet ezt-azt.

Zombie horror rajongása 2003-ban érte el a csúcsát, amikor is belevágott egy saját filmbe. Egyszerre akart a zsánerművek előtt tisztelegni és valami újat is mutatni – vagy legalábbis a mű megtekintése kapcsán erre lehet következtetni. Ugyanis maga a történet már-már kínosan sablonos: egy csapat kiránduló fiatal elmegy meglesni a környék „elátkozott helyét”, amiből végül az lesz, hogy egy meglehetősen beteg család látja őket vendégül. Majd szép sorjában pórul járnak. Ha nem lenne kellőképpen egyértelmű a párhuzam a(z eredeti) Texasi láncfűrészes Mészárlással, megsúgom, hogy a helyszín ezúttal is Texas…

komment

Címkék: horror filmkritika vendégblogger 4/10

Dióhéjban: Vad elhajlás Párizsban

2012.09.19. 10:00 Dr.Jones

Elhajlási engedély / Hall Pass (2011)

hall_pass_1.jpgA Farrelly tesók - a Dumb és Dumber mellett még számos klasszikus vígjáték atyjai - ezúttal az alpári suttyósággal megvert szexualitást állítják a középpontba, méghozzá két teljesen hétköznapi, középkorú családos csóka aspektusából. Owen Wilson és Jason Sudeikis ugyanis elhajlási engedélyt kapnak feleségeiktől, hogy a következő egy hétben kezdjenek valamit kínosan felfokozott kanosságukkal. Ők pedig habozás nélkül bólintanak rá a házasélet alóli rövid kimenőre, és óriási reményekkel meg még nagyobb lelkesedéssel vágnak neki a bulizással teli éjszakáknak. Az agyament szituációkkal és perzselő párbeszédekkel tarkított hét alatt pedig kénytelenek szembenézni többek közt egy őrült pultos fiúval, egy méretes négerszerszámmal, valamint egy-egy zöld és barna poénnal, mire tudatosul bennük, hogy már rég nem akkora ászok, mint fiatalon, ha egyáltalán valaha is azok voltak. Mindenesetre az ordenáré monológok és a szókimondó párbeszédek szemérmetlenül durrognak végig a filmen, s a végére kontrollálhatatlanul elszabadulnak az események, amik magukkal rántanak néhány kötelező fordulatot is, de szerencsére a nyilvánvaló tanulságok és nagy egymásra találások sűrűjében sem válik túlzottan érzelgőssé a finálé. Aztán Farrelly-ék vesznek egy nagy levegőt és a stáblistát megszakítva a film talán legütősebb jelenetsorával búcsúznak a nézőtől. 7/10

komment

Címkék: vígjáték filmkritika romantikus dióhéjban 6/10 7/10 4/10

A rettegés mélye / The Hole (2009)

2012.09.18. 13:52 Gevin

A '90-es években volt egy bizonyos könyvsorozat, amely Libabőr címen futott. A kitaláló státuszban R.L. Stine tündökölt, aki elsősorban gyerekeknek szánt kísértethistóriákat mesélt el ezekben a bizonyos füzetekben (ha úgy tetszik novellákban, amik közül egyik sem volt túl hosszú és baromi nagy betűkkel nyomták), amit később sorozat formájában Amerika meg is filmesített. Nos, az a két történet, amelyet jómagam is látni véltem porbafingó kisiskolásként, olyan elemien, és persze némileg infantilisen félelmetes atmoszférával kapargatta a fiatal agytekervényeimet, hogy manapság se nagyon komálom a hasbeszélő bábukat. Szóval jó példát mindig lehet találni, még akkor is, ha gyerekeknek szánt, szoft-horrorról is beszélgetünk. Szerettem volna azt mondani, hogy jelen írás tárgya követendő mintaként szolgál, de nem tehetem. A Rettegés mélye rémgyenge. Pedig vannak benne rémek, meg kísértetek, meg bohócok...

The Hole írás1.jpg

komment

Címkék: horror thriller filmkritika 4/10

Abraham Lincoln, a vámpírvadász / Abraham Lincoln Vampire Hunter (2012)

2012.08.22. 07:00 Dr.Jones

Rendhagyó történelemóra

Az Amerikai Egyesült Államok 16. elnökét, Abraham Lincolnt éles meglátásain túl a rendkívül meggyőző szónoki képességei juttatták az elnöki székbe, miután 1860-ban elnyerte a Republikánus Párt jelöltségét. De Lincoln nem csak a rabszolgatartás korlátozásáért szólalt fel rendre szűnni nem akaró vehemenciával, hanem a polgárháború alatt is bátran vette fel a harcot a vérszomjas vámpírok uralma alatt álló déli államokkal, majd később --- Wait, what?!

abraham_lincoln_vampire_hunter_1.jpg

komment

Címkék: horror akció filmkritika 4/10

Dióhéjban: Hófehér zsaruk madagaszkári tükre

2012.07.04. 07:45 Dr.Jones

Sötét Zsaruk 3. / Men in Black 3 (2012)

men_in_black3_p.jpgRégen rossz az, ha egy jóformán feledésbe merült, mondhatni halott franchise-t egy sebtében összeharácsolt, félkész forgatókönyv alapján próbálnak újraéleszteni, hiszen nagy eséllyel csak lehangolóan fertelmes hullagyalázás lesz az eredménye. A Men in Black szériát ezzel szemben mégsem kényszerülünk idejekorán temetni, ugyanis a harmadik rész nemhogy épkézláb történetet kapott, de egy átlag mai blockbuster sztorijának egyenesen a képébe röhög, majd elveszi a zsebpénzét és megeszi a kajáját. No, nem mintha ehhez különösebben agyafúrt alapötletből táplálkozó, kifürkészhetetlenül kígyózó cselekményszálak egymásnak eresztésére lenne szüksége; csupán a jó öreg időutazós témát eleveníti fel, kiegészítve néhány guszta űrlénnyel, ill. fekete öltönyös félnótással. Két kedvenc ügynökünk, és a múltban igyekszik megmenteni a jövőt a Vadállat Boris nevezetű szökött fegyenc haragjától, miközben saját múltjuk egy-egy darabkája is felszínre kerül. Ez az elcsépeltnek tűnő koncepció meglepően működőképes, viszont ennél nagyobb csodára már hőseink sem képesek, kik a baromi erős nyitány után foggal-körömmel próbálják összetartani a széthullani vágyó filmet, ezért a poénkodásra is viszonylag ritkán marad idejük. Azonban még így is sikerül kihozniuk a végére egy élvezetes, és ha nem is szükségszerű, de nem is felesleges folytatást, ami egyértelműen igazolja, hogy van még fantázia és lehetőség a sorozatban – talán nem is kevés. 6/10

komment

Címkék: animáció fantasy vígjáték filmkritika sci fi dióhéjban 6/10 7/10 4/10

Dióhéjban: Az Apollo 18 legsötétebb túlélője

2012.04.14. 10:30 Dr.Jones

Apollo 18 (2011)

Miután néhány röpke interjúban megismerjük a főszereplőket szolgáltató három űrhajóst, majd pár családi felvétel még ránk is erőlteti, hogy megszeressük őket, a fiúk már indulnak is a Holdra, hogy egy szigorúan titkos küldetés keretein belül kőzetmintákat gyűjtsenek, ám ehelyett valami egészen mással találják szemben magukat. Amikor épp nem a kameráikkal bíbelődnek, zenét hallgatnak vagy porított sonkát zabálnak, akkor ugrabugráló rákokat csapkodnak kis kalapácsukkal, és kétségbeesetten szaladgálnak a Hold jeges krátereinek mélyén. A helyenként zavaróan hangyás, máshol idegesítően kapkodó, időnként meg katasztrofálisan szaggató, egyszer sötét, utána pedig villódzó diszkófényekkel operáló, minősíthetetlen képtől gyakorlatilag élvezhetetlen a film, és ha ehhez még hozzávesszük a viszonylag eseménytelen, olcsó és fantáziátlan ijesztgetésekkel szabdalt, rettentő unalmas történetet, akkor az összhatás bizony már kőkeményen verdesi a nézhetetlen kategóriát. Pedig a film alig 80 perces. 2/10

komment

Címkék: horror thriller filmkritika sci fi dióhéjban misztikus 4/10 2/10

Dióhéjban: Underworld 4: Ébredés, Kerülőutak

2012.02.22. 12:05 Gevin

Underworld: Az ébredés / Underworld: Awakening (2012)

A probléma talán az, hogy nem vagyok már 13 éves. Akkor még valahogy a vámpírok és vérfarkasok közt dúló ádáz háború, a maga szürreális bájával képes volt elszórakoztatni. Mára mindezt elfújta Hollywood franchise-túltengésének szele, és a szint maradt ott, ahol 9 éve volt. Csak ez egy negyedik résznél, napjainkban, vajmi kevés egy jó popcorn mozihoz. A sztori például annyira buta, hogy megszűnik létezni - tudom, látványfilmnél ez az utolsó szempont, csak amikor percenként irritál a következetlensége, és a bénasága, akkor már zavaró. A hál'isten sűrű akciójelenetek b-filmes minősége ugyan elég ingadozó, de ez az egyetlen erénye az Underworld 4-nek, ami mérsékelten szórakoztatóvá teszi. Kate Beckinsale pedig hiába dögös a fekete latexben még 39 évesen is, a film megmentőjének ezúttal ő is kevés. Kétszer ennyi lassítás, fele ennyi ostoba duma, és mondjuk Zack Snyder - akkor talán több lenne. 4/10

komment

Címkék: akció vígjáték dráma filmkritika dióhéjban 8/10 4/10

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása