Kim Jee-woon negyedik filmje egy pengevékony cselekményre felépített, heroikus gengszterfilm. A Két Nővér megbabonázó, misztikus drámaisága után az A Bittersweet life egy kicsit vézna. A motivációk majdhogynem életképtelenek, a karakterek cseppet sem emlékezetesek, a színészek rutinmunkát végeznek, de szerencsére van egy "DE": Kim Jee-woon nem véletlenül (bár sajnálatos módon) váltotta meg a belépőjegyét Hollywoodba. A rendezés és a fényképezés vérprofi.

Kim egyszerűen érzi, tudja, kitanulta, (bármi), hogy mikor melyik jelenet passzol a következőhöz vagy az előzőhöz. Beállításai mélyek, képeiből ömlik a hangulat és a stílus, akciói dinamikus brutalitásorgiák gyönyörű koreográfiával és kameramozgásokkal (figyeljétek azokat a fahrtokat). Negyedik filmje ügyesen heroizálja a lelketlen, bűnös és sötét gengszterszakmát.

A 7 éve feddhetetlen lojalitásban dolgozó Sun-woo (Byung-hun Lee, aki egyarcú és unalmas) felébred a "kómából". Pontosabban felébreszti egy fiatal szépség. Valahol ez a film legelhibázottabb döntése: miért egy angyali pofa, egy feltehetően egyszerű, és könnyen megfizethető, áruba bocsájtható, üresnek tetsző (mert alapvetően lószart sem tudunk meg róla, azonkívül hogy kurvakonok) lány kell ahhoz, hogy ráébressze a főhőst, üres, kifacsart, magányos életére, amelyet egy hatalmon lévő gengszter szolgálatában él. És miért akarja ez a gengszter undorítóan megcsonkítani és élve eltemetni a hosszú idő óta leghűségesebb, legprofibb emberét. A név kötelez - mondhatnánk. A szakma, és a benne mindennel felérő tekintély utat tör és minden emóciót megmérgez maga körül. Lehet. De ez kevés.

Mert emiatt hiába működnek jól a profin összerakott jelenetek, a szolidan a fürdőkádba csordogáló vér, a fentről fényképezett szuperközelik, a szakadó esőben stílusosan végigvitt sáros-véres kínzás, mert az agyadban végig ott mászik a gondolat, amely folyton azt kérdezgeti: "mindezt ezért?!". Nem-nem. Ez így kevés - ennél még a The Raid 2-ben is több volt a motiváció, pedig az a film egy vérrel leborított csonttörő akciópornó.

Számomra egy kissé lelketlen és üres rutin ez a film, egy olyan rendezőtől, aki gyönyörű képekben képes mesélni morálról, félelemről, drámáról és halálról olyan költőien, síró hegedűkkel, hogy a néző bele-beleveszik és lassan elnyeli akár egy mocsár. Na, ez itt hiányzik. 6/10

Ha tetszett a bejegyzés, és szeretnéd, hogy örüljünk, akkor nyomj rá egy lájkot és kövess minket facebookon is!