Őszintén szólva én meglepődtem - pozitívan. Annak ellenére, hogy a nézői elvárások az első szezon tökéletessége miatt az egekbe lettek pumpálva, Pizzolatto egyáltalán nem ijedt meg a feladattól, hogy tartania kell a színvonalat. A második évadba pedig pont olyan precizitással hozta át saját, sötét gondolatait és borongós stílusát, hogy az még véletlenül se hasson önismétlésnek, de viselje az alkotó kézjegyét. Well Done!
Én ugyanis azzal számoltam pont a tarthatatlan elvárások miatt, hogy Pizzolatto teljes egészében megváltoztatja koncepcióját: a hangulatot, a fényképezést, a színészvezetést és úgy ámblokk mindent, hogy ne eshessen kelepcébe. Szerencsére nem lett igazam.
A második évad ugyan teljesen új, de egyben hozza azt, ami piszok jól megy a 39 éves írónak. A karaktereit a fekete amoralitás legmélyebb bugyraiból ráncigálja elő, a lelkük ragad a szuroktól, és mindnyájan keresik önmagukat: megváltást, feloldozást, vigaszt. Nem az számít, hogy végül melyik oldalon kötnek majd ki, hanem a belsőjük, múltjuk kivetítésének transzformációja teszi őket érző hússá.
A tét viszont duplája: Pizzolattonak négy karakter útját kell egymásba szőnie (erre nem is lehetne tisztább metafora az egymáson keresztül-kasul kúszó autópálya nagytotálja), de van egy olyan érzésem, hogy akárcsak anno az első évadnál, éppúgy most is megvan mindenre a terve.
Ezúttal a kísérteties, megbabonázó helyszínt a nagyváros és kisváros vidéke váltja, amelyek főleg koszos ipartelepek, hatalmas autópályák és lepukkant kocsmák füstjében elevenednek meg számunkra. A kreátor ezúttal sem szán sokkal kisebb szerepet az atmoszférának és a hangulatnak. Beállításai többnyire hasonlóak, mégis mások, effektívek, dinamikusabbak és tele vannak bizonytalansággal. Justin Lin ugyan nem éri utol elődjét, de a kamera egyelőre úgy tűnik jó helyen van az ő kezében.
A casting körüli hajcihő talán nem volt véletlen és megalapozatlan. Majdnem úgy lett, mint vártuk. Colin Farrell bombajó, McAdams remek, Kitsch korrekt és a sokak által előre kritizált Vince Vaughn látszólag úgy tűnik megtalálja helyét a hallgatás és a rövid szövegek margójának derekán, amely kifejezetten nyugodttá, ugyanakkor talán túl csöndessé és jelentéktelenné teszi karakterét - amely sejtéseim szerint korántsem az.
Remek start, hatásos, markáns expozíció. Szerintem ennél többre egyelőre nincs is szükség. Nálam elérte, hogy továbbra is bízzak a fickóban. 7/10