Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

ez_a_blog.png 

  18_v3.png

banner_erdekesseg_tombraider.jpg

banner_sorozatkritika_truedetectives02.jpg

banner_sorozatkritika_sexanddrugsandrockandroll.jpg

banner_elmelkedes_sorozatjunkie.jpg

banner_filmkritika_madmaxfuryroad.jpg

A Ravasz, a Blöff, avagy a Guy Ritchie-gengszterfilmek - 1. rész

2015.05.23. 20:34 Gevin

Azoknak a fiataloknak, akik nem pusztán pénzszerzés okán határoznak úgy, hogy otthagyják szeretett, de ellehetetlenített otthonukat, hogy kimenjenek szerencsét próbálni az Egyesült Királyság bevándorlóktól hemzsegő szívébe, Londonba, hanem valamelyest érdekli is őket az ottani kultúra, kötelezővé tenném Guy Ritchie első két filmjét. A Hertfordshire-ben született Madonnafucker egy olyan esszenciális, bensőséges és autentikus egyvelegét hozza a londoni alvilágnak, vagy úgy ámblok az ánglius szarháziaknak, az elcseszett (de annál jobban csengő) nyelvezetüknek és humoruknak, hogy azt egész nyugodtan lehetne tanítani. A csávó 1998-ban mesterien csempészett új-hullámot az angol gengszterfilm zsánerébe, amely azóta szinte egybeforrt a nevével.

lock-stock-and-two-smoking-barrels_kritika.png

Ritchie mielőtt nagymenő rendezővé vált, 25 évesen ugyanolyan módját választotta a pénzkeresésnek, mint a hozzá hasonló lusta angolok. Elment csaposnak (előtte az építőiparban volt). Mindkettőnek meglett a gyümölcse, hiszen az angol pubhangulat totálisan átjárja a nézőt A Ravasz, az Agy...-ban (Lock, Stock and Two Smoking Barrels, 1998), a sötét helyiség homályában rengeteg infó és baromság cserél gazdát. A faasztalok, a pint, és a fogatlan rosszarcúak a pultnál elengedhetetlen tartozékai az angol kocsmáknak (egyszer egy meglehetősen dekoratív, de annál retardáltabb lány társaságában sétálgattam London keleti részén, és mivel az idő akkor sem volt kegyes, mondtam neki, hogy üljünk már be egy italra valamelyik pubba, mire ő felháborodottan és sokkolva kezdte nekem ecsetelni, hogy "dehát úristen mennyi az ember, és amúgy is milyen félelmetes már ez a kocsma, még a végén megkéselnek". Mély sóhaj után mondtam magamnak, hogy ez a lány nem ér annyit, amúgy meg mi a faszt keresel itt, ha nem bírod a sok embert és félsz bemenni inni egy kocsmába?! Deal with it!)

Az építőipari tapasztalatról csak annyit, hogy aki hallott már brit kőműveseket dumálni és mindent értett abból, amit mondtak, annak gratulálok, mert minden bizonnyal tökéletes az angoltudása. Számomra lehetetlen. Csodálom, hogy ők egymást megértik (mindenesetre pont ezért volt óriási dobás a Blöff (Snatch, 2000) Mickey-je, amit mi csúnyán félreértelmezve tájszólásnak szinkronizáltunk, miközben a poén az egészben nem is az volt).

lock-stock-two-smoking-barrels-original_kritika2.jpg

Ritchie aztán egy haver révén runner-ként folytatta, amivel megalapozta karrierjét. Reklámokat és videoklippeket rendezett, aztán 1995-ben megcsinálta első rövidfilmjét a The Hard Case-t (amelyen A Ravasz, az Agy... alapul).

A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső elkészítése majd egymillió fontot kóstált, de Ritchie minden egyes pennyt a végletekig kihasznált. Roger Ebert azt mondta, hogy a film inkább egy stílusgyakorlat, mint bármi több annál, igaz annak az egyik legjobb darab. Én ezzel csak részben értek egyet. Ritchie stílusa valóban olyan, mintha Tarrantinot angol miliőbe helyeznénk és hagynánk kibontakozni, ugyanakkor több is annál, mert történetmesélési módszere egyedi és sajátos (forrásai nyilván neki is voltak), de ő nem hommage-t csinált, hanem egy briliáns, minden ponton egymást tökéletesen metsző történetet.

Karakterei nem pusztán emberek névtáblákkal. Jelenlétük, súlyuk van a vásznon - még ha ezt abban az értelemben is kell vennünk, hogy puszta megjelenésük, elejtett mondataik és gesztusaik mindössze néhány perc alatt olyan félelmetessé, nevetségessé vagy hatalmassá teszik őket, hogy azonnal birtokba veszik a vásznat. Ráadásul Ritchie módszere azért is a kedvencem, mert többnyire mások szemüvegén és bemutatásán keresztül ismerjük meg a karaktereket, éppen úgy, ahogy a való életben besétálva egy bárba a törzsvendégek egyikével szóba elegyedve tudhatunk meg ezt azt néhány közismert figuráról. Ritchie ennek a mestere. Szekvenciái gyorsításokból, lassításokból, extrém vágóképekből tevődnek össze és forrnak egésszé, amely egyértelműen videoklippes múltjából származik.

bloff1.png

És ne felejtsük el, hogy Jason Statham és Vinnie Jones (ex-focista, a mai napig a nevéhez fűződik minden idők leggyorsabban kiosztott sárga lapja, amit a kezdés után három másodperccel sikerült bezsebelnie) filmes pályafutása is ezzel a mozival kezdődik. Igaz, előbbit Hollywood rögtön be is skatulyázta és azóta sem engedte el a verőlegény-rosszfiú szerepköréből, amelynek köszönhetően a tizenötödik filmben is ugyanazt a karaktert játssza el más néven. Legnagyobb sajnálatomra Ritchie sem forgat már vele 

A Ravasz, az agy... forgatókönyve mestermű. Az utolsó betűig, az utolsó karakterig bombasztikusan megírt bemutatkozás, instant filmes középpontba kerülése nem is volt a véletlen műve. Az egyik legszórakoztatóbb és legzseniálisabb gengszterfilm, ami valaha készült Angliában.

A Blöfföt már 6 millió fontos büdzsével készíthette el és miután Hollywood dollárbankóktól kattogó szemei rászegeződtek filmes prezentálására rögtön élvonalbeli színészek is jártak a lóvé mellé. Statham és Vinnie hál'istennek maradt (Brad Pitt-en kívül ők a legjobb pontjai a mozinak), melléjük csapódott Pitt, Benicio Del Toro, Dennis Farina és Lennie James is. Új arcok, új lehetőségek, de a stílus maradt. Ritchie itt ugyan már nagyobban gondolkodhatott, a terep amin javarészt mozog még mindig eső áztatta angol utcák, terek, zeg-zugos kocsmák és a kőkemény brit akcentus (nem csoda, hogy az Amerikából érkező Avi rögtön meg is mondja Tony-nak, hogy érthetően beszéljen, ne azon az elbaszott, érthetetlen angol módon).

bloff5.png

Kritikai- és közönségsiker. A nép zabálja. Ritchie kihasználja a teret és a lehetőségeket, de alapvetően ugyanazt csinálja másodszor is, csak ezúttal nevesebb színészekkel, meg már bejáratott figurákkal (Vinnie Jones Tony-ja nem sokban különbözik Big Chris-től). Az akció itt is többnyire off-screen, de szinte fel sem tűnik. Néhány gyönyörűen komponált pofon azért elcsattan, és az Eagle golyói sem maradnak a tárban, de Ritchie annyira jó mesélő, és ügyes író, hogy nem is hiányzik több. Az a néhány erőszakos jelenet viszont annál szebb, de sokszor a szavak nagyobbat ütnek, mint cigány Mickey.

Apropó Brad Pitt. A mozi legnagyobb aduásza, minden pillanatot ellop, ha vásznon van, ami nem is véletlen. Az angol, lepratelepi gengsztercigányt biztos eljátszotta volna más is, de nem így. Pitt lobbanékony és vicces, kiszámíthatatlan és ördögi, pont amilyennek megírták.

A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső befejezése ultrafeszült, vicces és mesteri. Az egész mozit összefoglalja abban a néhány percben, tökéletesen kifuttatva és elvarrva minden szálat, amely csak felmerült útközben. A Blöff ugyan másképp, de szintén erre a célra törekszik, ám inkább csak egy nagyon gyors poénként próbálja lecsapni a labdát, amely így sem rossz, de nem átütő.

A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső 9/10

Blöff 8/10

1 komment

Címkék: krimi filmkritika gengszter 9/10 8/10 gengszterrovat

A bejegyzés trackback címe:

https://mediaviagra.blog.hu/api/trackback/id/tr277485386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.05.26. 12:20:40

a ravaszt nagyon fiatalon láttam, mert nem tudtam értékelni, a blöfföt már jókor az nagyon megtetszett azonnal.

Azóta már a ravaszt is pótoltam nem is egyszer, de nekem a blöff marad a jobb.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...