Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

ez_a_blog.png 

  18_v3.png

banner_erdekesseg_tombraider.jpg

banner_sorozatkritika_truedetectives02.jpg

banner_sorozatkritika_sexanddrugsandrockandroll.jpg

banner_elmelkedes_sorozatjunkie.jpg

banner_filmkritika_madmaxfuryroad.jpg

Stephen King: Mr. Mercedes

2015.02.28. 05:00 Gevin

"Kontroll. Káosz. Sötétség."

mr_mercedes1.gifKing. Dráma. Krimi. Az egykori horrorkirály egy ideje már távolodik a műfajtól, mely naggyá tette (vagy amelyet ő tett naggyá - szabadon választható), de igazából semmi oka sincs rá, hogy ezt véka alá rejtse, mert örökre fennmaradó örökségét saját vére viszi tovább - méghozzá nem is akárhogyan. Stephen 67 éves és nem vonzzák már a borzalmak úgy istenigazából és ez így is van rendjén. A Mr. Mercedes pedig a legrelevánsabb bizonyítéka annak, hogy az örök skatulyából másfelé lépegetne a mester, ha hagyják neki.

A Mr. Mercedes King első színtiszta bűnügyi regénye.

Nincsen misztikum, sem fantasztikum, véres szájú bohócok a csatornában vagy pirokinetikus képességgel szaladgáló kislányok. A valóság van, az élet, az öregedés, a rutin, és az emberi kapcsolatok. King pedig ezekben mindig is kiváló volt.

Bill Hodges (Nyugdíjazott Detektív) otthon ül aprócska kis lakásában, valóságshow-kat néz a fotelből és az apja .38-as Smith&Wesson revolverének a csövét kóstolgatja. Nem sok minden maradt neki: a terepről visszavonult, hobbija a pisztolycső nyalogatáson kívül nem igen akad, saját lánya pedig csak éppen annyi érdeklődést mutat feléje, hogy sosem felejti el felhívni az aktuális ünnepekkor. Egyetlen őszinte és rendszeres kapcsolata a szomszédjában lakó, nála évtizedekkel fiatalabb fekete sráccal tetőződik napi-kétnapi beszélgetések formájában miután az levágta neki a füvet a háza előtt - illetve a srác a számítógépekhez is ért, és ez jól jön az Őskövületnek.

Vegetál. Mindaddig, amíg egy nap be nem dob valaki egy levelet a postaládájába, amelyben elismeri, hogy a City Centernél történt mészárlásért (egy böhöm nagy Mercivel belehajtott a munkanélküliekből álló, kígyózó sorba, és többek közt megölt egy csecsemőt és annak anyját) ő a felelős. Keserű az a vacak Smith&Wesson csöve, úgyhogy Hodges hamar realizálja, hogy újra van miért élni. A kis mocsok aki a levelet írta bele akar mászni a nyomozó fejébe, hogy saját, szuicid gondolaival nyírja ki az öreget. Az ellenkezője történik. Kezdődik a macska-egér harc.

King imádja a műfajt, adózik neki. A könyvet nem a kényszer szülte, nem a kiadó kúrogatta fentről, hogy "írd már meg, végre!", hanem saját bizonyítási vágya és lelkesedése, hiszen mit veszíthetne. Éppen ezért a regény tele van főhajtásokkal a műfaj és annak nagyjai előtt, voltaképp az egész egy hatalmas tiszteletadás, mert King minden létező jobb és rosszabb klisét a saját ízlése szerint gyúrt bele a történetbe. Plusz belevitte azt a speciális adalékot, amelyhez mindig is kiváló érzéke volt. A gonoszt, a perverz pöcsöt egy pillanatig sem rejtegeti, előtérbe tolja és belemászik az agyába. Hadd lássuk, hogy mennyire rohadék, milyen intelligens, aberrált és megszállott, ugyanakkor körültekintő és óvatos. Őszintén szólva én inkább azt mondanám, hogy egy szánalmas kis perverz pöcs a fickó, egy cseppet sem fenyegető, nem félelmetes, és nem ijesztő. Egy beteg fasz, akinek fura dolgokra áll fel és most megérezte a gyilkolás ízét.

stephen-king-mr-mercedes-004.jpgHabár a macska-egér harcnak kifejezetten éles és metsző pillanatai is előfordulnak a regény során, mégsem emiatt lesz az jó. Ez rutin, tapasztalat, évek munkája van benne, hogy zsigerből felskicceli a szociopatát, de az igazán értékes az King drámája. Hiszen öregszik, a szentimentális ráncok bele-belekúsznak a szívébe, és pont ez a realista hang az, amely olyan őszintén mesél az öregedésről, betegségről, halálról, az élet szürkeségéről, fellángolásról, házasságról, válásról és kapcsolatteremtésről, hogy az ember szíve belesajdul. King karakterei (még a kevésbé porondon lévők is) szinte kimásznak a lapokról, ott vannak előttünk, mellettünk és halljuk, ahogy a gondolataik egymáson ugrálnak.

És ez a bensőséges hang, a karakterek valódisága és személyes tragédiájuk sokkal-sokkal üdítőbb és jobb, mint a macska-egér harc a kivénhedt kopó és a fiatal Mercedeszes gyilkos között. És az érdekes, hogy pont utóbbinak köszönhetően ül le a regény a közepén egy jó 50-100 oldalra (túlírta, nem újdonság), amíg olyan adatokhoz és információkhoz jut hozzá detektívünk - és mi - korához illeszkedően komótosan, amelyek relevánsak ugyan, csak nem túl izgalmasak, és nem túl eredetiek.

Mindenesetre a könyv feléled a végén és egy gyors tempójú fináléban kulminálódik melyben zsonganak a fejek, düllednek az erek, gyöngyödzik a homlok, szóval van ok az izgalomra és King remekül tartja fent mindezt a befejezésig. Amely akkor lenne igazán szép, drámai és örömteli egyben, ha az utolsó fejezetben nem nyúlna olyan olcsó eszközhöz, mint egy rosszabb tévésorozat évadjának végén a tipikus cliffhanger, amely előkészíti a következő szezon cselekményét...

...mert King trilógiát tervez a vén kopó karakterével, ami nem lenne baj, hiszen az öreg karaktere kiváló (van egy olyan gyanúm, hogy rajta keresztül vezeti le öregségének felgyülemlett bajait-problémáit), csak nem feltétlenül kellene minden karaktert magával vinnie a következő könyvre. We'll see!

Szólj hozzá!

Címkék: krimi könyvkritika dráma

A bejegyzés trackback címe:

https://mediaviagra.blog.hu/api/trackback/id/tr557225885

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...