Scarlett Johansson közösült az agyammal. És fájt.
A legenda szerint Albert Einstein egyszer azt a gúnyos megjegyzést tette egy újságírónak, hogy az emberek csupán az agyuk 10%-át használják. A nyilvánvaló tréfát azonban a vajmi kevés humorérzékkel megáldott firkász komolyan vette, majd tényként közölte, s így rászabadított a világra egy akkora tévhitet, amit sokan a mai napig megesznek. Méghozzá annyira megeszik, hogy egyenesen elméleteket gyártanak annak a lehetőségére, hogy mi történne, ha valaki képes volna kihasználni az agykapacitása mind a száz százalékát? Luc Besson a saját verzióját egy sci-fi köntösbe bújtatott bosszúfilmen keresztül igyekszik prezentálni.
Amit nem is kezd rosszul, sőt. Baromi intenzív hangulatkeltéssel hozza lendületbe a tudományos fantasztikummal megbolondított akciófilmet ígérő sztorit. Besson brutálisan laza stílusa az első perctől magával sodor, és amikor kiszakad a Lucy nevű full egyszerű lány hasába csempészett, ismeretlen drogot tartalmazó zacskó, mely a szervezetébe szivárogva lehetővé teszi, hogy lassan az agya teljes egésze felett kontrollt gyakoroljon, mi már körömrágva várjuk, hogy Scarlett Johansson rendet tegyen. Amit aztán meg is tesz, csak éppen nagyon nem úgy, ahogy körömrágva vártuk.
A játékidő harmadánál ugyanis Besson elveszíti az egyensúlyt a filozofálgatás és a rendezés között, így erőltetett áltudományos eszmefuttatásai rendre hazavágják a film ritmusát. Pedig a Lucy éppen akkor működik a legjobban, amikor nem akar okosnak látszani, hanem mondjuk csak egy szimplán kurva jó autósüldözéssel szórakoztat. Lucy viszont sajnos nagyon rövid idő alatt a fizika, a biológia és minden más tudományág törvényein átgázolva amolyan sebezhetetlen szuperhumán terminátor istenséggé válik, aki szigorú faarccal masírozik előre, s egy suhintással tesz harcképtelenné egész seregeket. Senki sem állíthatja meg, ellenség híján viszont az akció háttérbe szorul, a feszültség pedig úgy olvad szét, mint a napon hagyott jégkrém.
A film legnagyobb hibája, hogy meg akarja találni a választ a világmindenség összes kérdésére, hogy az ehhez szócsőként funkcionáló Morgan Freeman kellemesen megnyerő hangján lenyomhassa mindazt a néző torkán. Szerencsétlen Freemannek nem is jut nagyobb szerep annál, mint ötpercenként az agy feltáratlan területeinek élő kézikönyveként ledarálni a Besson által írt hülyeségeket. Ennél fogva pedig ahogy Lucy agykapacitása nő, a miénk úgy csökken, míg végül már az agyunk 1%-ának felhasználására se lesz szükségünk a sci-fihez mérten is kínos képtelenségek totális érdektelenségbe forduló szellemi destrukciójának befogadására.
Luc Besson Lucyja egy érdekfeszítően induló, majd egyre furábbá és kaotikusabbá váló, végül „Mi a francot néztem?” érzéssel záruló, mérsékelten szórakoztató agymenés. Kicsit olyan, mint amikor hajnalban forgolódsz az ágyadban és már nem alszol, de még ébren se vagy egészen és az agyad valós képek meg értelmetlen baromságok összefüggéstelen sorozatát vetíti a szemed elé. Aztán az óra csörgésére felriadva kiszakadsz ebből az állapotból és rájössz, hogy ez csak egy béna álom volt, amire 5 perc múlva már a kutya se emlékszik.
LUCY
(Lucy, 2014)
amerikai-francia akció-sci-fi-thriller
játékidő: 89 perc
rendezte: Luc Besson
főszereplők: Scarlett Johansson, Morgan Freeman, Min-sik Choi, Amr Waked
