Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

ez_a_blog.png 

  18_v3.png

banner_erdekesseg_tombraider.jpg

banner_sorozatkritika_truedetectives02.jpg

banner_sorozatkritika_sexanddrugsandrockandroll.jpg

banner_elmelkedes_sorozatjunkie.jpg

banner_filmkritika_madmaxfuryroad.jpg

Kill Bill 1-2 (2003, 2004)

2014.04.30. 06:00 Gevin

"Az a nő megérdemli a bosszút, mi pedig megérdemeljük a halált."

Kill Bill kritika.jpg

Vérben ázott, félholtra vert, fejbelőtt állapotos menyasszony fekszik egy El pasoi kápolna kellős közepén. Lemészárolták az egész násznépet, az utolsó szál szerencsétlen fekete bőrű zongoristáig. Profi munka. Tökéletes kivégzés egy istenverte, koszos, legyektől bűzlő porfészekben, ahol éppen csak a gyalogkakukk nem rohan át az úttesten a prérifarkassal a nyomában. Az összes beállítás, a félközelik, a színváltások, a dialógus gyönyörű, ízes, tömör, határozott csengése, a kiváló esztétikával válogatott zenei betétek mind egy szálig olyan picsamód stílusosak, hogy sértik az egóm. Már szinte fáj tőlük a stílust észlelni képes összes érzékszervem.

Tarantino Kill Bill-je a kungfu-film és a spagetti western olyan tökéletes íz- és esztétikakombinációja, aminél szebb hommázst amerikai földről a műfaj nem látott és valószínűleg nem is fog.

Meg se próbálom összeszedni mindazokat a műveket, amik előtt Tarantino fejet hajt, hiszen sem film kulturális műveltségem (pedig nindzsafilmeken, Bruce Lee-n, Jackie Chan-en és Michael Dudikoffon szocializálódtam), sem a posztban rendelkezésre álló karakterszám nem volna elég hozzá, hogy mindről említést bírjak tenni.

De csak vegyük a legszembetűnőbbeket: A menyasszony (Uma Thurman) sárga-fekete szettje egyértelmű tisztelgés Bruce Lee Game of Death-je előtt, Sonny Chiba a harcművész filmek Brad Pittje Ázsiában (a True Romance elején sem véletlenül hozza szóba Christian Slater), éppúgy ahogy Gordon Liu sem véletlen került a rossz oldalra, ráadásul mindjárt két karaktert is életre kelt (az első részben Johnny Mo-t, a második részben Pai-Mei mestert). Elég az hozzá, hogy a Kill Bill stílusba foglalja, elegyíti az összes távol-keleti, filmtörténelmileg radikális művet a spagetti-westernek (a szempárokról adott szuperközelik, Morricone legendás dalbetétjeivel egyértelműen Leoné-t idézik) esszenciájával.

Kill Bill kritika6 2.jpg

A Vol.1 egyértelműen inkább a távol-kelet előtt tiszteleg, míg a Vol.2 lassabb, hevenyészősebb, visszafogottabb és minden rezdülése a keményebb, de szórakoztató westerneket idézi. Bill második részbeli első jelenete (ahol gyakorlatilag először láthatjuk teljes valójában a bosszú forrását képező nemezist), vagy Bud (Michael Madsennél találóbb karakterszínész nincs erre a szerepre) lezüllött, alkoholista, dohányt rágcsáló visszataszító férge, aki a semmi közepén egy lakókocsiban várja a halált, színtiszta western, a posztmodernizmus gyönyörű felhasználása, a műfaj mozgóképes stílusgyűjteménye.

Sokak állítása szerint a Kill Bill egyfajta kollázs, amely QT összes kedvenc filmjét tartalmazza, sűrítve tárja elénk azt a rengeteg klasszikust, amelyekért a rendező nyíltan rajong. Legyen így. Mert én is rajongok értük. És jelen írás tárgya egy csodálatos összefoglalása mindezeknek, és aki ezt csakis lopásként tudja értelmezni (bár máig nem igazán értem ezt a kritikát, hiszen Tarantino nyíltabban ezt nem is vághatná a publikum pofájába), az számomra olyan, mint a matematika: érthetetlen.

Nem túl közeli ismerősöm egy vita során mondta azt, lehet, hogy Tarantino soha nem járt színművészetire, filmes suliba, de videotékásként több ezer mozit látott, baszod! És habár szerintem az még nem feltétlen fog belőlem kurva jó szerzői filmest faragni, hogy mennyi filmet is láttam, de részben mégis egyetértek vele. Mármint abban, hogy Tarantinonak ez a tehetsége. Látja az arányokat, baromi jól tudja minek hol kell elhelyezkednie, hogy az expozíció mitől lesz hatásos, a karakterek dinamikusak, karizmatikusak, és legfőképp emlékezetesek. Hogy mekkora ötlet egy a legalapvetőbb bosszúfilmes toposzra felhúzott filmben, ha a nemezist meg sem mutatja nekünk az első felvonásban, hogy micsoda feszültséget képes generálni, ha csak a kibaszott Hattori Hanzo kardját húzogatja a tokjában. Ahogy felépíti, apró darabkákból, szimbólumokból, történetfoszlányokból legendát farag a gonoszból. Az ördög a részletekben lakozik - nos, a jó mozi is. Az már csak újabb popkultúrális hab a tortán, hogy ezt a felmagasztalt, rettegett gonoszt az azóta kurvázás közben megboldogult David Carradine játssza ("Caine vagyok, segíteni szeretnék..." a Kung Fu-t minden kicseszett hétköznap délután bámultam a tévé előtt), aki minden bizonnyal életének legszínvonalasabb alakítását nyújtja.

Kill Bill kritika5.jpg

De felhozhatnám továbbá az elképesztően brutális anime-szekciót, ahogy O-ren Ishii történetét feldolgozza, bemutatja QT, szintén felépítve egy karaktert, melynek részletessége lehengerlő. Amikor még tízéves sem voltam, a Nindzsa Bosszúját (1983) néztem (és játszottam egyszerre saját alakításomban) száz-huszonharmadszorra is rettegtem az álarcos nindzsától. Mert olyan elbaszottul félelmetesre, perverzre és megkérdőjelezhetetlenül gonoszra volt kalibrálva a forgatókönyv illetve a rendezés jóvoltából, hogy belém égett. És ezt imádom a Kill Bill-ben is. Nem mozgat túlságosan sok karaktert, sőt, ráadásul mindössze öt ember ellen esküszik bosszút, de az az öt tökéletesen átgondolt, megírt, és előadott. Karakter, ikon, legenda. Erről szólt számomra az összes harcművészmozi gyermekkoromban - és ennek hibátlan megidézéséről szól a Kill Bill.

Párbaj a Kék levelek házában. Szamurájkard és Kávbojkalap. Ötpontos szívrepesztő technika és Superman. Stílus stílus hátán. Az első részben felhalmozott erőszakorgia röhejes. Amikor először láttam (természetesen VHS-en), akkor szó szerint nevettem rajta. Nem értettem még, hogy mi a büdös francért kell a vérnek tizenhat sugárban lövellnie két percen át és olyan irreálisnak hatnia, miközben minden más stimmel. Irónia. Hommázs. Tarantino. Most már nem csak, hogy értem, de végtelenül szórakoztat is. Mármint, ahogy az utolsó nagy mészárlás O-ren Ishii összes csicskása ellen egy óriási vérvulkán kitörésében kulminálódik az több, mint amennyi művért '70-től '80-ig elhasználtak a zsánerben, Japánban. Agyonhalmozott túlzás, tarantinoi humor. Imádnivaló.

Kill Bill kritika7.jpg

Ehhez képest a második felvonás fáklyás menet. Szelídebb, realizált, földhöz ragadt (idézőjelben persze), tömör. A kevésbé elégedett nézők legjava a bravúros párbeszédeket hiányolja. De ugyan miért? Tarantino azt is épp olyan odaadással idézi, mint bármely mást. Az első részben nincsenek hosszan elnyújtott dialógusok. Velős, bőrszaggató, kúl egysorosok vannak, melyekben az összes spagetti-western beszólás tetőződik. A második epizódban ezek száma megkétszereződik (hála Madsennek és persze Carradine-nak). Puritán, kopár és dögszagú, akár Marlboro Man csizmája, de ettől olyan kurva csípős és fantasztikus. Nyilvánvalóan meg sem közelíti a Ponyvaregény vagy a Kutyaszorítóban tematikus színvonalát, de könyörgöm, a Kill Bill nem is az a film.

A Kill Bill egy kurvanagy FUCKYEAH, egy popkulturális pengékből álló stílusesszenciagyűjtemény, egy kőkemény baszás, egy két részes, aprólékos bosszúmaraton, melynek végén le kell törölnöd majd a tévéképernyőről a vérpettyeket. Elalvás előtt pedig muszáj lesz megnézned a Sógun Orgyilkosát. 9/10

8 komment

Címkék: akció dráma kungfu filmkritika 9/10

A bejegyzés trackback címe:

https://mediaviagra.blog.hu/api/trackback/id/tr736071873

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.04.30. 09:12:36

tényleg bitang jó mind a 2 film, és napja/hónapja válogatja, hogy melyiket szeretem éppen jobban.

Gevin · http://mediaviagra.blog.hu/ 2014.04.30. 19:00:33

@doggfather: nálam ez nem jelent gondot, mert mint mondtam egy filmként kezelem, szinte felesleges is két külön produkcióként kezelni, hiszen összetartozik.

Bár dinamikájában eltér a kettő, mindig is egy műként tekintek rájuk.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2014.05.01. 06:33:23

Szerintem is egy film és az írás szinte összes szavával csak egyetérteni tudok. Tökéletes filmélmény, magával ragadó az első perctől fogva.
Egyébként rengeteget tesz hozzá a tracklist, ami szintén nagyon odabaszós.
Az egyik kedvenc filmem, végigmosolygós, szinte vigyázzban állósan tisztelgős.

Feri nagyapa 2014.05.01. 07:27:57

Először a véleményem: szar film (mind a kettő).
Másodszor, hogy miért: öncélú, unalmas vérengzés.
Harmadszor - megint miért: mert bár szeretem a spagetti westernt, a kungfu filmeket, meg sok egyebet, és lehet, hogy ez tisztelgés, meg sűrítés, de talán pont ezért nem jön le nekem normális filmként. Se a túlsűrített, se a homeopátiás filmeket nem kedvelem.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.05.01. 08:18:43

@Gevin: pont amit te is írsz, hogy az első keleti kung fu film a második pedig nyugati western én nem tudok rá 1 filmként tekinteni.

nem olyan kettévágott, mint a mátrix 2-3, vagy a karib tenger 2-3, hanem 2 tök másmilyen film.

Olyan, mint mikor egy képregényben rajzolót váltanak egy x részes történet alatt. A történet megmarad, mégse ugyan az, mint az eleje volt.

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.05.01. 10:40:08

Ebben a filmben (mert hogy ez a két rész valóban egy alkotás) minden benne van, amit Tarantino képvisel: a vászonról lemászó stílus, lehengerlő mítoszteremtés és a fekete komédia - dráma kombó mértékletes vászonra importálása. Nagyszerű alkotás egy remek rendezőtől, és ennek - na meg az ez előtti filmjeinek - fényében pedig sajnálom, hogy a Django (persze Tarantino "mércéjéhez" mérten) picit erőtlenre sikeredett.

MEDVE1978 2014.05.01. 11:19:54

Sok helyen öncélúan erőszakosak ezek a filmek. Az a mértékű hiteltelen slasher orgia, amit belehoz, már nekem unalmas. Itt a Lucy Liu legyőzése előtti mészárlásra gondolok. Ebben például a film már a Schwarzenegger féle Kommandóra hasonlít.
Egyébként szerintem bosszútörténetként rendben van a film, bár a legnagyobbakat így sem közelíti meg.

JA és Madsen nekem az egyik kedvenc karakterem a filmben, szerintem nem féreg :) Azt sem szabad elfelejteni, hogy egyedül ő győzi le a főhőst. Tehát még a maga szánalmas állapotában is jobb mindenkinél.

Gevin · http://mediaviagra.blog.hu/ 2014.05.01. 18:06:48

@MEDVE1978: Amikor eloszor lattam nekem is tulzottan, mar-mar rohejesen eroszakosnak tunt, de ha megnezed a zsaner vonatkozo kungfufilmjeit akkor egyertelmu a Tarantino altal felhalmozott utalas azok eroszakossagara es verbosegere.

Egyebkent pedig az en kedvenc karakterem is Madsen. Sajnalom h Tarantinon kivul senki nem foglalkoztatja komolyabb mellekszerepekkel/karakterekkel.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...