A rohanó kisember felülnézetből

Látszik, hogy Ben Stiller komfortosan érzi magát a kamera másik oldalán is, mert minden képkockája tudatos, rendezett és egyenletes. Szóval a Walter Mitty esetében ezzel semmi gond nincs is, ellentétben azzal, hogy mennyire felszínes, inkoherens és fura mozi ez az utazóhátizsákba bugyolált dramedy az önmegvalósításról. A Walter Mitty titkos élete csúcs film lehetett volna - ezzel a mondattal pedig azt hiszem mindent elmondtam.

Azon azt hiszem manapság nem sok értelme van rágódni, hogy Ben Stiller legújabb szerzeménye remake, és mint olyan maga az ötlet a legjobb benne. Szerencsére viszont pontosan érzi a fantáziavilágban élő hétköznapi kisember összes gondolatát, problémáit, érzéseit és ezt saját filmes eszközeivel baromi jól fel is vezeti (az első húsz percben gyönyörűen fényképezett felülnézeti totálokkal festi meg hibátlan pontossággal, hogy mennyire kicsinek is érezzük magunkat olykor).

Szóval a film kezdetben még működik is a csodaszépen vizionált fantáziavilágok instant beszúrásával, a szürke valóság feldúsítására tett próbálkozás célba ér, csak aztán történik valami. Vagy a nagyobb baj talán, hogy miközben történik, zajlik a cselekmény, a film belül nem épül, hanem pusztul. Mintha Stiller nem tudná összetapasztani filmjének darabjait, ezért az időről időre szétesik, különválik, rétegekre bomlik, melyek kizökkentik a nézőt. És ez minél többször esik meg, Stiller annál kétségbeesettebben próbálja összekapcsolni őket, de mindhiába. A film bizonyos pontjain működik: kényelmes összhangban simogatja egymást a zene (José Gonzalez és Arcade Fire dorombol többek között) és a fényképezés (Stuart Dryburg kitett magáért, a tájak életre kelnek), de az általuk előidézett érzelmek csak időlegesek, gyorsan elillannak, ami a film központi mondanivalóját illetően bizony probléma.

Stiller, mint mindig, most is nevettetni akar, de az igazság az, hogy egyrészt a poénjainak nagy része baromira fáradt próbálkozás, és maximum néhány mosolyra elég, másrészt pedig - és még én se hittem volna, hogy ezt fogom mondani -, mintha a drámai részek sokkal jobban mennének neki ezúttal. Mármint nyilván nem színészként, mert ahhoz ő sosem lesz elég a kétfajta arckifejezésével, de rendezőként érzi a helyzeteket, megteremti a szituációkat, hangulatot, az érzelemvilágot.

Szóval a Walter Mitty kellemes, ugyanakkor kissé halvány próbálkozás, és ha eszembe jut az az idézet, amiben a Forrest Gump-ot emlegetik eme alkotás kapcsán, akkor leszegett tekintettel mosolygok magamban. 6/10