Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

ez_a_blog.png 

  18_v3.png

banner_erdekesseg_tombraider.jpg

banner_sorozatkritika_truedetectives02.jpg

banner_sorozatkritika_sexanddrugsandrockandroll.jpg

banner_elmelkedes_sorozatjunkie.jpg

banner_filmkritika_madmaxfuryroad.jpg

Öltöny, Füst, Revolver: Volt egyszer egy Amerika / Once upon a time in America (1984)

2014.03.09. 17:27 Gevin

Noodles (Robert De Niro) miután feldobja társait, harmincöt évvel később, 1968-ban visszatér New York-ba. Az ominózus eset történésekor halálra keresték őt az alvilág fattyai, megölték akkori nőjét és megkínozták hűséges barátját, Dagadt Mo-t. Körülbelül ennyit tudunk róla, amikor megőszülve visszatér Mo kocsmájába, ahol fájdalmas, keserves nosztalgiával mered egy fekete-fehér fotóra a falon. Nem történik semmi, nézik egymást, váltanak néhány szót, de már akkor, ott, abban a percben érzed azt a kínzó, emlékekből szivárgó fájdalmat, amit Leone képei és Morricone gyönyörűségesen fájó zenéje a szívedbe éget.

Once-Upon-a-Time-in-America kritika2.png

Az olasz westernkirály utolsó filmje olyan explicit személyességgel, érzelemgazdag eposzisággal mesél ezekről a new yorki utcagyerekekről, amely majd 4 órányi játékidejével óhatatlanul is letaglóz. Gengszterfilm-esszencia a legnagyobbtól.

A Volt egyszer egy Amerika (akárcsak Leone egész Amerika-trilógiája) egyértelműen a múltról szól. A múlthoz írt szerelmeslevél, melyet a kiábrándultság pecsételt meg és a vágyódás adott postára.

35 évet élsz le annak tudatában, hogy a gyermekkori barátaid, akikkel felnőttél, akik mindent jelentettek számodra, akikkel magadba szívtad a new york-i utcák levegőjét, azok most miattad hevernek a sírban holtan. Leone hőse, Robert De Niro makulátlan alakításában nem a klasszikus értelemben vett gengszter archetípus. Nem ő emelkedett a legmagasabbra, nem ő vált utcakölyökből óriási, kiterjedt tekintélyű alvilági királlyá. Pusztán ő az egyetlen, aki túlélt. Akinek bukása talán mindnyájunknál nagyobb, hiszen magányosan, kifosztottan, egyetlen szerelmétől örök búcsúra kárhoztatva volt kénytelen leélni fél életét. Nem maradt más számára, mint az emlékek. Nem csoda, hogy a végtelenségig kapaszkodik beléjük, két kézzel szorítja őket, mert ha az elvész, már semmi sem marad.

Once-Upon-a-Time-in-America.png

Leone hőseinek története ugyan személyesebb, líraibb, mint az átlagos gengsztereké, ám valahol mégis archetípusok. Mocskosak, galádak, kapzsik és erőszakosak, és talán ő az egyetlen a filmtörténetben, aki mindezek ellenére képes heroizálni őket. Képes a rengeteg gyilkosságból, a halálból, a kábulatból, az erkölcsi romlottságból és korrupcióból úgy idealizálni ezeket a figurákat, hogy a szívünk szakadjon meg értük. Hogy amikor elvesztik egy barátjukat, saját életvitelükből adódóan, a könny szökjön a szemedbe. Hogy a gigantikus hosszúságú játékidő végén, akkor is együtt érezz velük, ha láttad, ahogy ártatlan nőket erőszakolnak és gyanútlan áldozatokat fosztanak ki.

Leone maga mondta: "Az amerikai westernben a hősök csúnyán halnak meg a háttérben, nálam az előtérben halnak meg – kísértetiesen szépen”. És ez az állítás valahol ráhúzható eme remekműre is, még akkor is, ha a halál ez esetben nem feltétlenül jelent fizikai megsemmisülést. Itt egész bukásuk agóniáját szemlélhetjük meg.

A Volt egyszer egy Amerika látványvilága, zsúfolt utcái, bűntől bűzlő sikátorai, kietlen háztetői legalább annyira csodálatosak, mint a vadnyugat kísértetiesen szép pusztasága. Csak mindez most a nagyvárosban, a szesztilalomból gyökeredzve bontakozik ki hosszasan, lassan a szemünk láttára, úgy hogy magában foglalja mindazt, amitől ez a zsáner az, ami.

Once-Upon-a-Time-in-America kritika5.png

Csak Leone, ahogy a Vadnyugatban, úgy most is sokkalta nagyobb fókuszt helyez hősei személyes tragédiájára, mint magára a történetre. Ezért az epikus hossz, hiszen olyan nüanszoknak, szuggesztív szimbólumoknak tulajdonít óriási hangsúlyt, amelyek talán még sohasem tűntek ilyen expresszívnek gengszterfilmben (a kisfiú és a süti esete, a szűnni nem akaró telefoncsörgés, a visszatérő zenei témák, a fojtogató csendek). Mind-mind varázslat, színültig töltve atmoszférával, túlcsorduló, de a giccset kiválóan mellőző érzelmi gócpontokkal.

Műve ezért monumentális zsánerösszegzés, mely ugyan semmi újat nem kíván hozzátenni a műfajhoz, pusztán annak alapvető elemeit, narratíváját használja olyan lebilincselő kiválósággal, amely minimum egy szintre helyezi a Keresztapa-trilógiával.

Noodles keserűen, megőszülve, romlott látással, remegő kézzel sétál be arra az estélyre, amelynek okán visszatért New Yorkba. Amivel ott szembesül az annyira hihetetlen, gyönyörűen szomorú, mélyen szántó érzelmi kampó a szívbe, hogy talán még Leone sem volt képes rá, hogy ebben a magyarázattal zárja művét. Így az utolsó, legendás jelenet (a közben megannyi apró, elvetett halucinogén utalással) mintha ezt az egész, keserű melankóliát akarná enyhíteni. De már késő, a múlt túl dicső, infantilis, túl boldog kezdet, ahhoz, hogy azt csak úgy drogokkal ki lehessen törölni egy ember elméjéből.

Once-Upon-a-Time-in-America kritika4.png

Egy életmű briliáns lezárása. Sergio Leone mesterműve. 9/10

komment

Címkék: dráma filmkritika gengszter 9/10 gengszterrovat

A bejegyzés trackback címe:

https://mediaviagra.blog.hu/api/trackback/id/tr645850685

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Swarm · http://filmfreakblog.blogspot.com 2014.03.10. 13:35:26

Hatalmas alap, egyedül a hosszától féltem anno, de Leone nem okozott csalódást. A záró fordulat nélkül is ütne, de így pláne.

Gevin · http://mediaviagra.blog.hu/ 2014.03.11. 01:28:23

@Swarm: Én is féltem a hosszától, de Leone zseni. Mondjuk azért akadt olyan rész ahol túlzottan leült a történet, ezért sem tökéletes, és marad le a Vadnyugattól egy hajszállal. De Morricone zenéje például szerintem sokkal személyesebb, szétkalapálja a szíved. Best Soundtrack Ever from Morricone.

battayy 2014.04.30. 19:46:49

Nagyon jó kritika, maksziriszpekt, minden sorával egyetértek, kivéve az utolsót. Nálam 10/10.
Éjszakánként néha arra riadok, hogy egy gonosz bácsi álmomban pisztolyt szegezett nekem és arra kényszerített, döntsem el, melyik film tetszik jobban: a Volt egyszer egy Amerika vagy a Vadnyugat...?

Gevin · http://mediaviagra.blog.hu/ 2014.04.30. 20:23:02

@battayy: És mindig arra ébredsz, hogy meghúzta a ravaszt, mert nem tudtál dönteni? :)

battayy 2014.04.30. 20:40:52

@Gevin: arra ébredek, hogy Gheorghe Zamfir a pánsípon rázendít az ismerős dallamra, Bronson torz mosolyra húzza a száját, én drogos mámorban fekszem egy ópiumbarlangban... a telefon pedig szívet tépően, makacsul csörög. Aztán rájövök, hogy csak az ébresztőóra recseg... indulás a melóba. Na, olyankor jönne igazán jól egy revolver!
Keserű ébredés: ez itt kérem nem Amerika, de még csak nem is a vadnyugat. Vadkelet. Kiábrándulás. Függöny.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása