Figyelembe véve azt a tényt, hogy Hollywoodban évek óta képtelenek kiizzadni egy önálló, megfilmesítésre érdemes gondolatot nem túl meglepő, hogy a Last Vegas eleinte nagyon úgy nézett ki, mintha a Másnaposok öregkori verzióját akarnák megcsinálni. És ne is nagyon rugaszkodjunk el ettől a tézistől, hiszen voltaképpen majdnem teljesen ez történt. Az egyetlen meglepetés, hogy jól sikerült.

Természetesen kellett hozzá négy színészlegenda, akik bármiféle erőlködés, hátfájás és megerőltetés nélkül képesek a kisujjukat sem mozdítva eljátszani négy gyermekkori jóbarátot, akik hatvan éve ismerik egymást. És a történet gyakorlatilag már adott is. Az örök komédiás most adja rá a fejét, hogy megnősüljön (nyilvánvalóan egy feleannyi idős bombázónak kéri meg a kezét), a többieknek pedig a hír hallatán nem kell sokáig győzködniük őt, hogy tartsanak egy ordenáré legénybúcsút Vegasban. KAPU-ZÁRÁSI-PÁNIK.

Dan Fogelman forgatókönyvírónak így tehát minden a témához kapcsolódó alapvető klisé rendelkezésére állt, amit csak fel lehetett használni és nem is volt rest élni velük. Azonban néhány elkerülhetetlen sablont leszámítva (komolyan, mindenki képes észbe kapni az ágyon, félrészegen miközben egy bombázó ajánlja fel neki, hogy bekapja a végét? Hol itt az élvezet, kérem?) egész ügyesen babrál velük a mi szórakoztatásunkra.

De voltaképp ezek a dolgok a háttérbe szorulnak a főszereplők karizmája miatt. Itt és most kell kiemelnem azt a Robert De Niro-t akinek már réges-rég elvette az ördög a lelkét, és nonszensz, kiöregedett maffiatag szerepnél, olcsó bohóckodásoknál már csak elvétve kap jobb szerepeket (lásd: Mindenki megvan). Mert ugyan ez a szerep sem követel tőle semmi váratlant, mégis ahogy eljátssza az egyszerű, cinikus, megözvegyült, kiábrándult vénembert abban van valami, ami kellemesen realista érzést kelt a nézőben. Természetesen Morgan Freeman, Kevin Kline, és Michael Douglas is pontosan azt hozzák, amit kell, felesleges manírok, vagy félresiklások nélkül.

Akinek tetszett a Bakancslista és nem alszik be három másodperc után az öregkori humoron, annak mindenképp ajánlom a megtekintést. Kár, hogy flashback mindösszesen egyetlen darab van a film elején, mert azok közbeszúrásával még hatásosabb lehetett volna ez az egész "megöregedtünk, szar a házasságunk, magányosak vagyunk, de szarjunk bele, mert itt vagyunk egymásnak és élvezzük az életet"-attitűd. De még így is értékelhető komédia Jon Turteltaub rendezése, ami elnézve a vígjátékok hígfos tengerét manapság nem rossz eredmény. 6/10