Alexander Payne már hosszú ideje magában hordozta, érlelte eme projektet, amelyet tavaly végre sikerült megvalósítania. Az igazság az, hogy én azt se bántam volna, ha a sírig hordozza és helyette csinál egy sokkal jobb hangulatú dramedyt Paul Giamattival.

A Nebraska túl keserű, száraz és vontatott, ahhoz az egyedi stílust kialakított szerzőhöz képest, akinek a filmjei egyszerre hordoznak magukban egyfajta utánozhatatlan hangulatot, bánatot, humort és filozófiát egyaránt.

Egy megöregedett, élete értelmét, céljait elveszítő makacs vénemberről szól (Bruce Dern egyébként tökéletes a szerepre, a hiba nem benne van), aki kap egy szórólapot, amin az áll, hogy nyert egymillió dollárt. Ő pedig fogja magát és elindul felvenni a nyereményt. Gyalog. Aztán visszahozzák. Aztán újra elindul, míg végül saját fia segít neki eljutni szülőhazájába, Nebraskába, hogy ott aztán a rokonok, rég nem látott ismerősök üdvözölhessék, reménykedve abban, hogy látnak valamit a busás nyereményből - ami természetesen sohasem létezett.

Ahogy Bruce Dern elharapott szavakkal kotyog a világ felé néhány érdemtelen információt, valahogy úgy áldozta és fecsérelte el saját életét. Nála sosem a szavak számítottak, hanem a tettek. Most sincs ez másképp, élete alkonyán pedig nem akar úgy eltávozni szerettei közül, hogy nem hagy nekik hátra valamit. Épp ennek súlyából adódóan megható az, ahogy szerencsétlenebbik fia tesz meg mindent azért, hogy a papa végre megnyugodjon.

A fekete-fehér, bámulatos fényképezés résein átcsordogál Payne utánozhatatlanul mosolygós humora, de az igazság az, hogy a Nebraska egy piszok keserű film egyszerű, üresfejű tahókról, és külvárosi átlagemberekről, akik szolid életüket élik, ami olyan unalmas, hogy ostobaságokon versengenek, és idejétmúlt sérelmeket hánytorgatnak fel egymásnak, mert igazándiból nincs jobb dolguk.

Ezért Payne filmjének szövete csak foszlik és foszlik a túlságosan hosszú játékidő alatt, miközben alig-alig történik említésre méltó, akár kívül, akár pszichén belül zajló fejlődés, aminek beteljesülésével elégedetten bólintana a néző. Gyönyörű, minimalista és céltudatos, de túl szimpla, fapados, és száraz a rendező karrierjének többi darabjához képest. 5/10