Alonzo Harris egy arrogáns, amorális féreg. Már az első felbukkanása mindent elárul róla. Nem hagy teret, elnyom, még csak véletlenül sem engedi, hogy kibontakozz, hogy a párbeszédben csak akár egyetlen pillanatig ne ő irányítson. Fekete bőrdzseki, nagy arc, nagy fux, nagy duma. A gettóniggerek okosabbik fajtája, aki azért állt a jófiúk kirakatának oldalára (értsd: zsaru), mert ott sokkal könnyebben tudott érvényesülni a jelvény biztonsága mögött. Alonzo egy morális fekete lyuk, egy erkölcsmentes emberi koszfészek, a kakas a szemétdombon. Császár ő a niggerei közt. És mindent meg is tesz azért, hogy ez így maradjon.
A Kiképzés Antoine Fuqua legprofibb rendezése, David Ayer legprecízebben megírt forgatókönyve (se Utolsó műszak, se Nehéz idők nem ér a közelébe, EZ) és a kétezres évek elejének legjobb zsarufilmje.
Minden bizonnyal, amikor Alonzo (Denzel Washington hátborzongatóan hiteles rohadék) elhatározta, hogy a rendőrség kötelékébe áll, még érdekelte az igazság. Lehet, hogy összesen egy hétig, de érdekelte. Aztán rájött, hogy sokkal jövedelmezőbb lehet ez a szakma számára, ha szemétládának áll. Könnyebb élet, könnyebb pénz, mindössze a lelkiismeretedtől és a morális igazságra való hajlamtól kell megválnod. Nem olyan nagy ár az, szóval ki is fizette. Amikor megkapja ezt a felfelé nyaló, felelősségteljesebb munkáért, összetettebb célokért és a feljebb jutásért harcoló újoncot (Ethan Hawke egy igazi balfasz benyomását kelti, de nagyon hamar megtanulja az utca filozófiáját), akkor már szörnyeteg. Vagy császár, kinek hogy tetszik. A lényeg, hogy már rég egy rákos, korrupciós daganat a zsaruk hierarchiájának közepén, aki bármit megtehet, hiszen a nyakában lógó lánc végén ott fityeg a jelvény. Szart se jelent neki, de mindenre felhatalmazza.
David Ayer nagyon úgy néz ki a karrierjét arra építi, hogy a mikrokozmoszt, amit bemutat, azt olyan leplezetlen hitelességgel, explicit közelséggel ruházza fel, hogy a néző azt érezze a székében, hogy már ezer éve ismeri ezeket a fickókat, meg az egész rendszert. És ha egy forgatókönyvíróból lett rendező ilyeneket képes előidézni, ott bujkál valami tehetség (habár a Kiképzés-t csak írta szerencsére, mert Fuqua jobban érzi ezt a közeget rendezőként).
Márpedig Ayer különösképp ezt az ezer sebből vérző rendszert, a morális gócpontokat napról napra áthágó kékek életét, munkáját demonstrálja nyilvánvalóan a legjobban (Kiképzés, Dark Blue, Nehéz idők, Az utolsó műszak). Bár későbbi munkáival ellentétben a Kiképzés az, ami igazán robban, mert még új a megközelítés, szaglik a nyers hús a levegőben.
Az utca bűzös atmoszféráját harapni lehet, üvölt a reppzene mindenhol (nem csak Snoop Dogg cameozik, de ő a beszt) etnikum etnikum nyakát éri és ebben a romlott közegben Alonzo úgy jaszkarizik fel-alá, mint egy kölyök a vidámparkban. Amikor erőszakot alkalmaz, azt úgy teszi, hogy elhiteti veled nincs ennél könnyebb dolog a világon. A ravaszt is csak meghúzni kell tudni.
Az egész beavatás egy nagy kamu, álca, Alonzo kisstílű játéka az életben maradásért. Totálisan mindegy kin, min kell átgázolni, ahhoz, hogy ő elérje célját. Nem számít sem gyerek, sem nő, sem ártatlanok. Alonzo lelkét már réges-rég csótányok lakják. Jake Hoyt, az új fiú választhat, hogy bárány lesz vagy farkas.
A mozi legnagyobb érdeme, ahogy a fiú egyszerre próbál Alonzo társa lenni és saját elvei szerint cselekedni egy időben. És ez a kocka minden órában fordul, de az erkölcs nem változik. Ayer legnagyobb bravúrja az ív, amivel végigvezeti a cselekményen két karakterét. Ugyan nagy fordulatként vét egy meglehetősen hálivudias hibát, amely már-már annyira abszurd, hogy kicsit nehézkes elfogadni, de ám legyen. A végjáték önmagáért beszél.
Ahogy Alonzo a legelveszettebb pillanatában is próbál ugyanaz a nagymenő lenni, akinek mindvégig beállítja magát az zseniális. Azért valóban Oscar jár. Mégis a rengeteg mocsok, hazugság, szenny és álszentség közepén ott marad egy lemoshatatlan heg, amelyet az igazság égetett oda. Nevezhetnénk ezt olcsó klisének, bejáratott amerikai sablonnak vagy bármi másnak, de mégiscsak az az igazság, hogy Alonzóhoz hasonló sötét, kiégett figurák mindig is létezni fognak, és egyszer az élet, amit élnek benyújtja a számlát. 8/10
