1963. június 20-án délután öt óra körül elsötétült az ég Maine állam fölött. A teljes napfogyatkozás percei pedig visszavonhatatlanul megváltoztatták két nő életét, akiknek lelkébe úgy fészkelte be magát a sötétség, ahogy a Hold fekete tányérja gördült a Nap elé. A két, látszólag teljesen különálló történet fonalai ezen a délutánon kapaszkodnak össze, s bár egyik sem kifejezetten a horror jegyében íródott, mindkettő tagadhatatlanul Stephen King morbid fantáziájának szüleménye.
Bilincsben
„Az emberi lélek gyakran úgy reagál a különösen súlyos traumákra, mint a tintahal – sötét festékkel fröcsköli körül magát.”
A Bilincsben Stephen King egyik legkülönlegesebb és legmegosztóbb műve. Cselekményt alig-alig tartalmaz, és jóformán az egész történet egy szobában, ill. a főszereplő fejében játszódik. Jessie-t ugyanis férje előszeretettel bilincseli az ágyhoz szexuális játékai során, ám azzal egyikük se számol, hogy ha ez a bizonyos férj egy szívrohamban váratlanul elhalálozik, akkor magára hagyja az ágyhoz béklyózott Jessie-t… Pedig pontosan ez történik; Jessie megbilincselve, egy szál bugyiban, messze a civilizációtól, egy kis tóparti kunyhóban reked, ahol az elkövetkező napokban egy kiéhezett kóbor kutya és a fejében prédikáló népség egyre növekvő tábora lesz minden társasága. Ha pedig a helyzet nem lenne még így is elég súlyos és kilátástalan, az éj leszálltával egyre inkább az az érzése támad, hogy nincs is annyira egyedül, mint először gondolta. Mintha az egyik sarok dermesztő sötétsége egy titokzatos idegent bújtatna, aki csak figyel, és vár…
Bár a cselekmény szinte teljes hiányából fakadóan meglehetősen lassú a történetvezetés, a tempó ritmusához hozzászokva egy igen erős lélektani thriller rajzolódik ki előttünk. King húsba maró részletességgel írja le a fogságba esett, mozgásképtelen Jessie elgémberedett izmainak sajgó fájdalmát, a kínzó szomjúság érzését, valamint a magány és a kilátástalanság józan észt kikezdő gyötrelmét. A férje teteméből lakmározó kóbor kutya pedig csak növeli félelmét: vajon megőrül vagy szomjan hal, mielőtt ő is sorra kerülne? A múlton rágódó, közben folyamatosan kiutat kereső Jessie testi-lelki szenvedése mellett pedig King még egy misztikus réteggel is felruházza regényét: a sötétben bujkáló, titokzatos idegen állandó bizonytalanságot sugárzó jelenlétével, ami a maradék biztonságérzetétől is megfosztja Jessie-t. Meg persze az olvasót. A Bilincsben nem egy könnyű olvasmány, nem is a legjobb King-regények egyike; hosszú és vontatott, a végére érve mégis egy horrorisztikus, néhol gyomorforgatóan naturális és elgondolkodtató tortúrává érik - én nem bántam meg, hogy „végigküzdöttem” magam rajta.
Dolores
„Hülyeség… férjek mindennap meghalnak, Dolores.”
Ebben a szokatlanul rövid terjedelmű regényben King a krimi, a dráma és a thriller vizeire hajózik, ahol egyes szám első személyben meséli el Dolores Claiborne történetét, aki élete alkonyán, azaz vén szipirtyóként nyers őszinteséggel és őszinte nyersességgel vall emberekről, bűnökről, jó és rossz időkről, elvett és elmúlt életekről. Dolores részletesen beszámol korábbi szipirtyótársához, Vera Donovan-hez fűződő kapcsolatáról, ill. arról a hosszú és fájdalommal teli útról, ami végül férje meggyilkolásához vezetett.
Az egyszerű, gyakran trágár stílus hitelesen írja le a meggyötört, de meg nem tört öregasszony életét és jellemét, bár a rendhagyó elbeszélésmód igen furcsán hat az elején. Dolores ráadásul néha a legváratlanabb pillanatban szól ki hallgatóságához - például hogy whiskyt kunyeráljon -, és ez időnként zavaróan kizökkent a történetből, ahelyett, hogy hitelesebbé tenné a rendőrségi kihallgatást – aminek tulajdonképpen a szóról szóra lekörmölt jegyzőkönyvét olvashatjuk. A nehézkes kezdés után viszont egyre érdekesebbé és néhol igen nyomasztóvá válik Dolores beszámolója, mely során kendőzetlenül vall a nők elnyomásáról, családon belüli erőszakról és a Verához fűződő, gyűlölettel párosuló, különleges szeretetéről. Nyomasztó részletességgel írja körül érzelmeit és gondolatait, amik a gyilkosság előtt és után kínozzák, olyan szófordulatokat és hasonlatokat használva, amiktől végig hiteles marad a vén szipirtyó vallomása. És bár ezt se sorolnám a legjobb könyvei közé, King a Dolores-ben újra bebizonyítja, hogy nem csak a horror műfaján belül képes hátborzongató és lebilincselő történetet írni.