Giccs, ami majdnem nincs

Yann Martel Pi élete című nagy sikerű regényének megfilmesítésekor elvárná az ember, hogy Ang Lee minimum egyszer tanácstalan legyen. Ennek oka pedig mi más lenne, mint Damoklész kardja, maga a kikiáltott enigma: A megfilmesíthetetlenség. Hogy ezt miért mondom? Talán, mert valami hasonló tanácstalanság lehetett úrrá jó néhány emberen, miután megnézték az első hivatalos előzetest, mely majdnem szétdurrant a giccstől, és folyt ki a szánkon. Ugyanakkor a helyzet nagyon is csalókának bizonyult.

Minden idők egyik legszebb visszavonulása lett volna Clint Eastwood részéről a 2008-as Gran Torino. Az a film olyan dicsőséggel búcsúztat el egy több évtizedes ikont, amelyre nagyon-nagyon kevés példát lehet találni a színészszakmában. Éppen ezért furcsa, hogy a mogorva rendezőmester pont egy ilyen családias, középszerű produkció kedvéért tért vissza a porondra. És bár akármennyire is sajnálom, hogy az a búcsú nem lett végérvényes, azért a 82 éves legendát mindig öröm újra látni.

Cassie – My Town, My City (skins)

A második évad 9. részének végén bukkant fel ez a dal, melynek gyönyörű zaklatottsága szinte szalagjaira hasítja az ember lelkét, amit még a sorok közt bujkáló remény szövetei sem képesek befoltozni. Szívfájdító dal összetört emlékekről és meghasadt álmokról. 

Nagyszabású mese. Egy százmillió dolláros szemfényvesztés, amely olyan gyönyörű trükkökkel hadonászik, hogy hajlamos vagyok néhány pillanatában bedőlni neki. De mindig jön egy perc, amely az orromra bök és tudatosítja bennem újra meg újra, hogy a Watchowski-tesók filmje egy monumentális mese és nem több. Ez egy fontos aspektus, egy figyelmeztetés, hogy nem érdemes a filmet afféle életfilozófiaként vagy hatalmas magasságokba szökő évtizedes bölcsességmegfejtésként értelmezni, mert ha így teszünk, azzal saját értelmi intelligenciákat húzzuk le a klotyón. Erre voltaképp maguk a készítők ébresztik rá a nézőt a sok-sok cselekményszál, végtére is pozitív kicsengésű befejezésével.

Minimalista, erőteljes és stílusos. A képregény ismeretének hiányában, az első film homályos, maradandónak jóindulattal sem nevezhető emlékének tudatában Pete Travis elbeszélése az első mondatban megemlített jelzőknek felel meg leginkább. A főhős karakterjegyei dominálnak, kihangsúlyozzák a fegyelem, az agresszió és az igazságszolgáltatás abszolút módon történő beteljesítését. A felvázolt jövőkép megfelelő aspektusa mentén hozza közelebb a nézőhöz a realizmus érzetét a különböző sci-fi eszközök felhasználásával.

Egy a lényeg: a film legalább olyan kemény, mintha Chuck Norris még meg nem alkotott energiaitalát kapta volna intravénásan csecsemőkorától kezdve.

Paul Walker (Halálos iram-széria) megint borostás és megint autókkal száguldozik, csak ezúttal más az ok. Autósüldözéses akció-thriller a javából.

Jelen sorok írója az elmúlt évet tekintve próbál olyan személyes tapasztalatokat megosztani veletek, melyeket 2012-ben, mozikban bemutatott produkciók tettek átélhetővé. A kiválasztott alkotások nem az év legjobbjai, csupán a nagy nevek mellett még akadt néhány, mely marandó élményhez juttatott. Hiányosság, mint a tenger, jövőre is lesz bőven pótolnivaló az elkövetkező filmek mellett.

Settenkedő és törtető portékák (Magyar bemutatás szerint)

Muppets, a film / The Muppets

A nálunk kevésbé gyökeret vert produkció az év eleji rekeszizom-megdolgoztatásban igazán jeles eredményeket ért el, ugyanis a sok pöttöm között olyan gyereknek érezhettem magam, aki már rég nem nevetett annyit, mint azon a kellemes másfél órás vetítésen.