Bevallom idén nem igazán koncentráltam az újonnan indult sorozatok feltérképezésére, de mentségemre szóljon - és talán így a legjobb - az igazán jó szériák megtaláltak. Természetesen minden bizonnyal még így is van olyan, ami kimaradt a szórásból, pedig érdemes lenne a megtekintésre, de azt hiszem a legjobbakat sikerült kihalásznom a tévésorozatok tengeréből. Maffiadráma, angol gyökerű, csodálatos brit akcentussal operáló párkapcsolati dramedy, női börtön és elegáns öltönyben mutatkozó véres ingű politikai cselszövések. Azaz jöjjenek 2013 legjobb kisképernyős bemutatkozásai.
#5. Orange is the New Black (Netflix)
Jenji Kohan (Weeds) idei sorozata bár nem volt hibátlan, még így is a legszínvonalasabb karakterdrámák egyikét volt képes felmutatni. Mindezt tette úgy, hogy a főszereplőnő önkéntes börtönbe vonulásának folyamatában a mellékszereplők drámáit húzta alá vastagon, némi beszivárogtatott Lost-os narratívával (éljenek a flashbackek). Az Orange is the new black egyszerre operál a rács mögött bonyolódó cselekmények legjellegzetesebb eszközeivel és egy kifejezetten működőképes és szórakoztató humorral. Minőségi dramedy.
#4. Dates (Channel 4)
A Skins egyik készítőjének legjobb dobása volt, hogy egy időre hagyta (az amúgy mára igencsak kiégett) sorozatát, hogy valami egészen más, de ugyanolyan harsány, szókimondó és fergeteges dialógusokkal örvendeztető randizgatásba vágja a fejszéjét. Mármint szó szerint, mert a Dates (vigyázat, meglepetés következik) egy olyan széria, amely első randik lezajlásának folyamatába enged durván 25 perces bepillantást. És azok a randialanyok, akiket felvonultat (luxusprosti, leszbikusságát tagadó fiatal lány, elhízott egoista, titkon homokos agresszív állat, és a többi) higgyétek el nekem minden figyelmet megérdemelnek, ha egyszerre akarsz teli szájjal röhögni és kissé összeszorult szívvel szemlélődni a mai ismerkedés látleletének fertőjében. Ha ez nem lenne elég Bryan Elsley még kicsit ügyeskedik is a karaktereivel, ahogy a legváratlanabb szituációkban sodorja össze őket. Meg amúgy is ki az a barom, aki képes ellenállni Oona Chaplin már-már elviselhetetlenül dögös mosolyának.
#3. Rectify (Sundance Channel)
Mivel elég friss az élmény, nem igazán tudom nem ismételni önmagamat. A Rectify az idei szezon egyik legkülönlegesebb vegyületű hangulat és atmoszférabombája, amely szépen, lassan, nem hadarva férkőzik a gondolataid alá, hogy kimért, jól hallható nyugodt hangon olyan dolgokat osszon meg veled, amitől a szíved pumpálásának sebessége hirtelen a háromszorosára növekszik, miközben lágy szellő fújdogál, csicseregnek a madarak és száz meg száz napsugár omlik a fákra. Közben itt ez a férfi, aki 19 évet húzott le a halálsoron, mikor egyszer csak kiengedik. Ártatlan vagy bűnös? Lehet találgatni. Az mindenesetre biztos, hogy a legérdekesebb dráma és krimi egyveleget sikerült összehoznia Ray McKinnonnak és stábjának.
#2. Ray Donovan (Showtime)
Habár a Maffiózókkal való összehasonlítás a szezon előrehaladtával kissé elhalványul, még mindig úgy gondolom, hogy a Showtime új üdvöskéje a lehető legmocskosabb dramaturgiával boronálja egy véka a modern hollywoodi maffiát, a be nem gyógyuló családi hegek folyamatos feltépésével és elvakarásával. Néhány év és Ray Donovanból simán sorozatikon lehet, ha a nézettség is úgy akarja. Rég volt már a tévében egy efféle elbaszott, modern családi történet, amelyben a titkok, érzelmek és ezek együttesének nyilvánosság előtt való takargatása ilyen intenzív élményt biztosított volna a nézőnek (6 évvel ezelőtt, ugyan egy teljesen más közegből a Sons of Anarchy vívott ki hasonló érdemeket).
#1. House of Cards (Netflix)
A Netfilx idén megcsinálta és nem fog beletelni sok időbe, hogy a legminőségibb sorozatok nagyhatalmává lépjen elő. Frank Underwood (Kevin Spacey, színészisten) mosolya mögött egy olyan aljas és briliáns elme bújik meg, akinek minden egyes mozdulatában ott rejtőzhet valami megjátszottság, személyes érdek, és fondorlat, de mivel ő a huszonegyedik század tökéletes manipulatív kaméleonja (ezért is van a politikában) sosem tudhatod, hogy a mosoly mögött éppen az idegeidet fogja egyenként gyökerestül kitépni, hogy eltakarítson az útból, vagy egy adott pillanatra valóban őszinte, ahogy a feleségére néz. Ő a tökéletes dög, akiről nem tudhatod, hogy valódi, vagy csak álca, aki megrág és kiköp, de utána közli veled, hogy kedvel. Minden a szexről szól - kivéve a szexet, az a hatalomról szól. Nem véletlen, hogy aki valamilyen módon kapcsolatba került ennek a sorozatnak az elkészítésével, az azonnal bebetonozta magát benne, ha tehette. Ezért van itt David Fincher rendezőként, Robin Wright az intelligens, visszafogott, de észbontóan dögös feleségként, vagy Kate Mara aljas kis szarkeverő, piszok dörzsölt ribancként. A House of Cards a minőségi sorozatozás egyik jelenlegi csúcsa, ami azért, mert fő vonulatában a politikáról szól, a legérdekesebb leképezése az emberek között vívott, soha nem lankadó hatalmi játszmának. Mondom mindezt úgy, hogy rühellem a politikát. De Frank Underwood becibál a kulisszák mögé, ahol te majd eldöntöd, hogy hánynod kell-e attól, amit látsz, vagy tetszik, hogy valaki ilyen bensőségesen kezelve mutatja meg a díszletek mögött rejlő csótányokat - önmagával együtt.
