Gary Ross giccsmentes alapossága a Vágta egyik legnagyobb érdeme. Mindenféle manírt, hatásvadászatot, szentimentalizmust és emelkedettséget kerülve sodorja egymásba három férfi életútját. Ez márpedig az efféle sportdrámáknál, epikus elbeszéléseknél az a nehezen belőhető határ, amelyen áll vagy bukik a film minőségi mércéje. Ross nem rest kellő mennyiségű időt fektetni mindebbe és olyan természetességgel mesélni, amely biztos alapot teremt a cselekmény számára.

A Vágta minden hollywoodi vonása ellenére egy jó film.

Minden az arányokon múlik. Bukás és Felemelkedés. Olyan apró, de jelentős pillanatokon, mint ahogy ez a három ember nem a puszta véletlen okán, de találkozik. A hangsúlyok nem csúsznak el, Ross kerüli azt a hajszálpontosan kiszámított műanyag dekoltázst, amely általában jellemzi a hollywoodi drámák szentimentalizmusba hajló ömlengését. Ettől függetlenül magabiztos, konzekvens narratívával, érző-lélegző, szimpatikus karakterekkel bír, akikért a néző képes szorítani.

Mindhárom férfi keres valamit. Red-et (Tobey Maguire-nek ritka jól áll ez a makacs, dühös szerep) külső, torokszorító tényezők hatására a családja hagyja el és marad magára egy olyan tehetséggel a zsebében, ami hiába van, hasztalan számára. Charles (Jeff Bridges, a bölcs, szeretetteljes újgazdag) elvesztett fia gyászából, majd annak következményeként kisiklott házasságából keresi a kiutat, a kapaszkodót, de jó ideg csak a homályban tapogat. Tom (Chris Cooper a mellékkarakterek tökéletes megtestesítője) a szabad ég alatt háló, állatbarát kívülálló, talán maga sem tudja mit keres, de akkor rájön, amikor megtalálja. És végül a címszereplő is megérkezik, tele dühvel, haraggal, felgyülemlett agresszióval és méreggel. Nem a ló hozza össze őket, de végül miatta alakul ki egymás iránti kötődésük.

Már-már pofátlan, ahogy a rendező az arcunkba dörgöli egyértelmű utalását a ló és zsokéja között (amikor mindketten egyszerre harcolnak külső zaklatóik ellen), de mégis abban a jelenetben van valami elbűvölő, kedvelhető energikusság. Nevezhetnénk hollywoodi giccsnek is éppenséggel, de mint említettem Ross tisztában van a határokkal. Persze minden igyekezet ellenére a filmbe még így is bele van ragadva néhány mócsingos pátosszal, és álmok hajszolásával teli ős-amerikai szellem, ami főleg a melankolikus "sírjunk együtt" zenében jelenik meg (ami mindhiába, talán a leggyengébb láncszeme a műnek).

De a ló és a három karakter egymás iránti tisztelete, szeretete és Gary Ross hatásos, unalmas pillanatot nélkülöző narrációja szerencsére filmélményt garantál. Olyan fajtát melyben a lovász-zsoké fiú egybeforr lovával, ahol a leghangosabb momentum is halk, csendes neszként kúszik a bőrünk alá, és olyat, melyben versenyszellem, történelem, korhűség, izgalom, barátság és tisztelet egyszerre képes maradandóvá érni. És nagy szerencsénkre bárminemű szerelmi szál kimarad a képletből.

Aki vállalható lovas filmre vágyik, az sürgősen felejtse el Spielberg hányingerkeltő giccseposzát és nevezzen be erre a filmre (vagy darálja le a Luck egyetlen évadját). Érdekesség, hogy 7 Oscar-jelölésből zéró a stat, de ez nem csorbít érdemein. 8/10