A The Sopranos óta nem volt ilyen erőszakba csomagolt, minőségi családi dráma a tévében – a Showtime-nak jól is jön az erősítés, mert a Dexter véget ért, a Californication pedig már régóta döglődik. A Ray Donovan a mélyben tanyázó családi sebek, gyermekkori bántalmak, és a múltban gyökeredző évtizedes konfliktusok feltépéséről szól, amely elegáns és professzionális gúnyában bontakozik ki a szemünk láttára. Egy morózus, szikár és nyers fickón keresztül, aki Hollywood minden mocskát, bűnét és titkát igyekszik a szőnyeg alá söpörni, brutalitással, zsarolással, megfélemlítéssel és whiskyvel tuszkolva azt le saját maga és a néző torkán. Isten hozott visszataszító valóság! Jól nézel ki.
A Donovan-família sötét titkai, be nem gyógyuló sebhelyeket és lelkileg eltorzult embereket takarnak, akiknél az élet egészen másfajta mederben csordogál. Ray (Liev Shreiber tökéletes megformálásában) a három testvér legerősebb, legsérthetetlenebb tagja. Öccsét (Dash Mihok) megerőszakolta egy pap, bokszedző bátyja (Eddie Marsan) parkinson-kórban(?) szenved, a húga pedig évekkel ezelőtt túladagolta magát. Ray mindezért, bűnözői lajstromok egész hadával (bankrablás, drogterjesztés, gyilkosság) felvértezett apját (Jon Voight, az öreg arrogáns gengszter szerepében briliáns) okolja, akit 20 évre lecsukatott, most mégis idő előtt szabadul. Természetesen a börtönből kivezető első útja azonnal a családhoz irányul. Ray pedig nem az a megbocsájtó típus. Meg akarja öletni az idősebb Donovant és minden lehetséges követ megmozgat, hogy ez a legzökkenőmentesebben, halkan és csendben zajlódjon le. Az eszközei megvannak hozzá. A kivitelezés azonban közel sem ilyen egyszerű, főleg, hogy Ray fejére az FBI-nak is már régóta fáj a foga.
Ann Biderman tévédrámája épp csak annyira modern, amennyi feltétlenül szükséges, de mélysége, gyökerei megkérdőjelezhetetlenek. Ahogy azt korábban írtam is, a karaktereken múlik minden. Az első évad végére pedig teljes nyugalomban kijelenthetem, hogy a Ray Donovan összes figurája maga a vérprofizmus, mind színészi, mind írói téren. És ez az a tulajdonság, amiért akár 5-6 évados jövőre is tekinthet a sorozat, mert van merre tovább mennie.
A maffiamódszerekbe ágyazott kontextus szebben nem is ölelhetné keblére a családi viszályok és problémák övezte család mindennapjait. Zsarolás, erőszak, brutalitás és gyilkosság: Ray kősziklaként, rezzenéstelen, borostásra fazonírozott arccal végzi munkáját és kérgek mögötti szívét csak és kizárólag, elvesztett húgának emléke képes felmetszeni néhány pillanat erejéig.
A különböző ismeretségek, elvégzendő munkákkal megkeresett személyek között pedig például olyan nevek bukkannak fel, mint James Woods, Frank Whaley vagy Elliott gould.
A fókusz azonban mindvégig a középpontban forrongó apa-fiú gyűlölet-szeretet kapcsolatán áll. Ray apja iránti dühét, testvéreivel szembeni végtelen lojalitásával igyekszik kiegyensúlyozni. Felnevelte, felügyelte, segítette és támogatta őket mindig és mindenben, amíg apjuk fekete táncos-kurvákkal múlatta az időt,kokaint szippantott és pénzt rabolt, miközben anyjuk haldoklott.
Éjfekete családi dráma ez, begyógyíthatatlan sebekkel, úgyhogy senki se csodálkozzon azon, hogy ezt a mély gödröt, olyan sötét humorral igyekszik kényelmesebbé, elviselhetőbbé tenni, amin vagy kiakad, vagy fetrengve nevet az ember. Rétegsorozat - de erősen ajánlott. 9/10
