The Walking Brad
U-NAL-MAS.
Így, nagybetűkkel, szótagolva, ponttal a végén.
Nem erre számítottál? Nem csoda, hisz’ a két órán keresztül maximális fordulatszámon pörgő film semmit nem akar a véletlenre bízni, így már az első percekben kitör a káosz, melynek epicentrumában a gyanútlanul autózgató, idétlen hajú Brad Pitt és boldog családja rögtön felveszi az eszelős ritmust, hogy mentse a menthetőt. A gátakat átszakító, megvadult víztömegek hullámaiként előretörő zombisereg azonban úgy lepi el az utcákat, mint egy izgő-mozgó szőnyeg, ami megállíthatatlanul hömpölyögve borítja el a világot egyik pillanatról a másikra. A pusztuló bolygó lélegzetelállító a maga romlott szépségében. Lesújtó, de egyben gyönyörű, ahogy a városokat felfalja a halál és a rothadás, s ahogy a pokoli lángnyelvek között mégis megpróbál utat törni magának az élet, a remény utolsó szikrájába kapaszkodva.
A hibát ott követi el a WWZ, amikor a klasszikus akciófilmek visszavonult-de-most-szükség-van-rá világmegmentő hősét pottyantja a zombifilmek megszokott miliőjébe. Mert hiába akar hiteles képet festeni egy esetleges zombiapokalipszisről, ha az élőhalottak többezres hordáinak kellős közepéből rendre egy karcolás nélkül magát kiverekedő Brad Pitt autóbaleset és repülőszerencsétlenség után még a testét felnyársaló fémdarab okozta sérülést is három nap alatt „kialussza”. Azt bizony nem lehet szemöldökráncolás nélkül végigülni. A sebek borította arccal, szakadt ruhákban egyfajta utópisztikus John McClane-né avanzsáló Pitt GOD módba való átkapcsolása ráadásul csak egyike a számos logikai döccenőnek, amin a fim keresztülbukdácsol, hogy a tér-idő átugrásokról és a betegségeket „kiszagoló” zombikról már ne is beszéljünk. Az akciókat szinte kényszeresen tönkre vágó kamerarángatás pedig teljesen kirekeszti a nem létező feszültséget, amit tovább ront, hogy a kapkodó kaszabolás alatt egy kurva csepp vért nem látunk, miközben a „zozók” szinte lefolynak a vászonról. Így röppen el a film maradék esélye is, hogy a fotelba szögezzen, s válik mozgalmassága ellenére is a bugyuta fordulatok és unalmas akciók érdektelen elegyének áldozatává.
Csupán a kiváló zenei aláfestés és a gyönyörű látványvilág enyhítheti kiábrándultságunkat. Ezek után pedig ne lepődjön meg senki, ha a félmegoldást nyújtó, folytatásra kiélezett zárás egy pöppet sem fogja felcsigázni a következő részre. Mert hiába akarja a zsáner új dimenzióinak kapuit nyitogatni, a Brad Pitt nevével fémjelzett World War Z
csak
egy
újabb
gagyi
zombifilm.
Nem több annál. 4/10