Animált zöldségben kevés a vitamin

Hé, te ott! Igen, hozzád beszélek, te könnyen befolyásolható korban rügyező kis lurkó, kinek romlatlan gyermeki lelke még fogékony a szépre és a jóra. Jól figyelj, mert nagyon fontos dolgot szeretnék kérni tőled! Szeresd, csodáld, tiszteld és óvd a természetet, hisz’ a magasra nyúló fák, a zöldellő bokrok és a színpompás virágok rengetege olyan csodákat rejt, amikről fogalmad sincs. Márpedig ahhoz, hogy észrevedd ezeket az aprónak tűnő, ám annál jelentőségteljesebb csodákat, csak egy egészen egyszerű dolgot kell tenned.
Nyisd
ki
a
kurva
szemeidet.
És ha már kinyitottad, tegyél elé egy 3D szemüveget is, hogy megnyílhassanak előtted a természet értékeinek varázslatos dimenziói.

Nagyjából a fenti mondanivalót igyekszik belénk sulykolni A zöld urai bő másfél órán keresztül, de szerencsére nem tolakodóan, a szánkba rágva teszi mindezt, hanem egy csodaszép környezetbe bújtatott kaland, ill. egy problémás család konfliktusain keresztül. Egy erdőben élő, aprócska teremtmények után megszállottan kutató apuka, egy normális életre vágyó tinilány és egy félszemű, háromlábú mopsz csöppennek akarva-akaratlanul egy ismerős világ ismeretlen lényeinek háborújába. Egy háborúba, ahol kolibriken szárnyaló levélőrök csapnak össze az erdőt fenyegető szörnyetegek légióival.

A káprázatosan elbűvölő színek és a kicsiny teremtmények együttese tölti meg élettel a pusztulás fenyegette erdőt, ami a gazdagon díszített, részletes kidolgozásnak hála maga is együtt él, lélegzik, mozog titokzatos lakóival. A természet eme harmonikus elevenségébe igyekszik belepiszkítani a rothadást és pusztulást megtestesítő gonosz, így aztán ahogy a fák lombjai közt átszűrődik a napfény, úgy világosodik meg elménk is, hogy az „animációs Avatar” címre hajtó mese már megint csak egy elcsépelt mondanivalóval megáldott klisédzsungel a jó és a rossz harcáról, ami sablonok sablonjainak sablonjaival köpködi tele a gyönyörű környezetet. A történet és a főbb karakterek sekélyes ábrázolása mellett pedig egy totál megalapozatlan szerelmi szál is vet némi árnyékot az összképre.

A levelek közt ugrabugráló emberkék és orkokra hajazó ellenfeleik nyílzáporokkal és légi csatákkal telített konfrontációi ütemesen lökdösik előre a sztorit, ami minden eredetiséget nélkülözve hömpölyög a csodaszép susnyásban. Az akciók lendülete és néhány olyan kreatív apróság, mint például a félszemű, háromlábú, röfögve botladozó mopsz imádnivalóan vicces, felejthetetlen figurája hoz egyensúlyt a történet lapossága és a harcok látványorgiája közé. Ha mást nem is sikerül elérnie, legalább a figyelmet leköti. De azt végig. Mert
baromi
szép.
De tényleg. Szóval egyszer azért érdemes megnézni, még ha a kaland nem is annyira epik, mint azt az eredeti cím ígéri. 6/10