Köztudott, hogy a jó sci-fi ismérve az, hogy az emberről szól. Ezért Joseph Kosinski Oblivion-ja kifejezetten örvendetes darab, annak ellenére, hogy pont az emocionális mélysége az, amely egy ponton a saját minőségét karcolja.
2077-et írunk, amikor a felvezető képsorok és Jack (Tom Cruise) sztoikus hangján elrebegik, hogy egy idegen faj támadta meg Földünket, hogy forrásait kizsákmányolja és bár a háborút megnyertük ugyan, a bolygó lakhatóságát elvesztettük. Jack és nőnemű társa azok, akik még nem vándoroltak a Szaturnusz legnagyobb holdjára (ahol a túlélők tartózkodnak), mert a még fennmaradt energiaforrásokat felügyelik modern eszközeik segítségével.
Az expozíció Kosinski hipnotikus jövőképeivel, poszt-apokaliptikus vizualitásával, szemkápráztatóan gyönyörű snittjeivel adják eme disztópia lelkét és fantasztikus atmoszféráját. A benne társas magányában, emlékeit kutató Tom Cruise figurája az, amely az emberre fókuszál. És mindaddig, amíg ez a csodás felfedezetlenség, az emlékek után való vágy és kutakodás lebeg a film középpontjában Kosinski műve egyszerűen zsigeri.
Aztán idővel, a fordulatra abszolút aprólékos építkezéssel kifutó cselekmény egyszer csak elkezd abba a hibába esni, hogy ezt a titokzatos, megkapóan emberi tulajdonságot túlmisztifikálja. Szájbarágja mindazt, amit a néző képekből, emléktöredékekből, flashback-darabkákból már éppen annyira érez és átél, amennyire ez esetben szükséges.
És bár az Oblivion izgalmassága, fordulatai és legfőképp forgatókönyve határozottan kiegyensúlyozott, valahogy mégis azt az érzést kelti az emberben, hogy mindezt már látta, magáénak tudta és átélte. Ennek ellenére élvezetes utazással szolgál, pusztán a csúcspontokra kihegyezett jelenetek - főleg az utolsó akció - súlya egyszerűen redukálódik.
Szerencse, hogy a történet fókuszpontjában álló ember - legyen belőle bármennyi is - az utolsó jelenetben, a megváltás pillanatában és a befejezésre csodásan kifutó életképben magabiztosan, erősen dobog a filmben. És ez az ambiciózussága az, amely összes elhibázott lépése ellenére sikeressé, emlékezetessé és élvezetessé teszi Kosinski munkáját. Mert a jó sci-fi az emberről szól. 7/10