A zombi az új szexi, avagy műfaj született

Az oszlásnak indult, agyat zabáló, hörgő-morgó zombikról egy normális embernek ritkán jutnak pont az ifjonti szerelem rózsaszín ködében lebegő, szenvedélytől túlfűtött románcok az eszébe, bár ha figyelembe vesszük az utóbbi idők feminin vámpírjainak és magamutogató vérfarkasainak mozivásznakra irányuló invázióját, akkor talán nem is olyan meglepő, hogy Jonathan Levine, a Fifti-fifti rendezője látott némi potenciált a romantika és az élőholtak összeboronálásnak egyébként semmi jót nem ígérő, sőt meglehetősen bizarrul hangzó témájában. Szerencsére azonban neki van raktáron az egyetlen adalékanyagból, ami képes feléleszteni és mozgásra bírni ezt a szörnyeteget. Ez a nélkülözhetetlen kis plusz pedig nem más, mint az önirónia.

A jókor, jó helyen elhintett, visszafogottan cinikus humormorzsák az egymást másoló, ötlettelen zombifilmek mellett a nyáltól beköppedt romantikus filmek kliséire reflektálva finoman és tisztán simulnak végig a forgatókönyv sorain. Egy pillanatra sem érződnek erőltetettnek vagy oda nem illőnek, hanem az R nevű zombi (Nicholas Hoult) belső monológjaihoz tökéletesen illeszkedve teremtik meg a játékidő egészét átlengő poszt-apolakiptikus atmoszféra szokatlanul könnyed, groteszk jellegét, aminek köszönhetően a komédia, a romantika és a horror is képes acsarkodás nélkül megférni egymás mellett. Plusz pont jár továbbá a megmosolyogtató befejezésért is, ami szerencsére nem rágja a szánkba, csupán emlékeztet bennünket arra, hogy melyik nagy irodalmi mű eddigi legeredetibb feldolgozását láttuk is az iménti másfél órában.

A történetet R szellemes narrációja kíséri végig, mely segít megérteni a zombiélet mikéntjeit, olyan remek ötletekkel kiegészítve, mint például az emberi agy elfogyasztásával járó álomképek, melyek a szóban forgó agy néhai tulajdonosának emlékképeit elevenítik fel. Így amikor R megment egy Julie nevű lányt (Teresa Palmer) a zombiktól, ám az éhségtől elvakultan felnyitja egy fiatal srác (Dave Franco, igen, James Franco öccse) koponyáját, rájön, hogy annak barátnőjét sikerült kimenekítenie a csatatérről. Julie pedig szó szerint megdobogtatja még a holtak szívét is (hehe), így hamarosan R gyengéd érzelmeket kezd táplálni iránta és mintha vele párhuzamosan a többi zombi is kezdene megváltozni, egyre emberibbé válni. Kivéve persze a menthetetlenül elvadult, ocsmány és agresszív „csontikat”, akik ezután veszélyt jelentenek emberre és zombira egyaránt.

A filmet három szerkezeti egységre bonthatjuk annak megfelelően, hogy az általa képviselt három műfaj közül éppen melyik dominál. Így a baromi vicces és laza kezdés után a közepére kicsit leül a tempó, hogy átadja a teret egy kis romantikának, ami amúgy annak ellenére is hiteles bír maradni, hogy a szerelmesek egyike halott. A végére pedig a csontik, a zombik és az emberek összeeresztése előrángatja a horrort, de nagy vérengzésre ne számítson senki, Levine gyerekbarát módon igen óvatosan bánik a trancsírral.

A hullámzó ritmus mellett apróbb hibák, logikai döccenők és megválaszolatlan kérdések persze itt-ott azért felütik a fejüket, ám szerencsére vajmi keveset vonnak le az élményből. Levine nem mászik bele mélyen a zombik lélektani elemzésébe és nem hagyja, hogy nyáltengerbe torkolljon a románc, hanem teljesen komolytalanra veszi a figurát, így tényleg nem zavaróak a kisebb kilengések. Sajnos azonban egy idő után ennek ellenére is érezhetően veszít a film az erejéből és bármennyire is nyújt kellemes, friss és közel se mindennapi szórakozást, azért a háttérben ott motoszkál némi hiányérzet, ami beárnyékolja valamelyest az összképet.

Az Eleven testeket egy hajszál választja el attól, hogy annyit se érjen, mint halottnak a csók (hehe), ez a hajszál azonban bivalyerősen tartja a zombikkal kibélelt romantikus vígjáték röhejesen abszurd koncepcióját, mely nemcsak meglepően jól működik, hanem egyúttal új műfajt is teremt. Hogy konkrétan mi is e műfaj neve, azt egyelőre nem tudom - talán rom-zom-kom vagy zomedy -, mindenesetre Jonathan Levine igen figyelemre méltó művéből csak egy nagyon kicsi merészség hiányzik ahhoz, hogy igazi kultfilmmé nője ki magát. Ettől függetlenül persze megtekintése erősen ajánlott; nemtől és kortól függetlenül mindenki megtalálhatja benne a neki tetsző dolgokat, valamint egy egészen különleges élménnyel gazdagodhat, ez holtbiztos (hehe). 7/10