Azt hinné az ember, hogy a varázslat csak gyermekkorban létezik. De az igazi, valódi varázslat kortól és nemtől független. A Big infantilizmussal megbolondított mágiája még huszonöt év távlatából is előcsalogatja a lelkünkben lakozó kiscsávót, bújjon az akármilyen mélyre a felelősségteljes felnőtt álarca alatt.
Tom Hanks sok más kollégájához hasonlóan szintén bugyuta vígjátékokban kezdte el karrierje építgetését. A Big ezek közül az első igazán fontos és meghatározó állomás volt, amelyre a mai napig örömmel emlékszik vissza az öregedő Thomas (de erről majd később*).
Gary Ross és Anne Spielberg forgatókönyve csupa szív és lélek. És higgyétek el nem szeretnék egy szentimentális bolondnak, sem drámát izzadó seggfejnek tűnni (lehet már késő?), de egyszerűen ez az igazság. A felhőtlen, felszabadult gyermeki őszinteség képkockáról képkockára járja át Penny Marshall filmjét, pont úgy mint a nagymama pitéjének illata az unokája orrlyukait. Az egészben az a fantasztikus irónia, hogy Josh (Tom Hanks), amint egyre mélyebbre ássa magát a felnőtt életben, annál kevésbé jelent számára örömöt, és annál inkább veszti el gyermeki lényének minden bolondságát, naivitását és ártatlanságát.
Hiszen amikor a '80-as évek b-horrorjait megidéző bábunál (Zoltar!) álldogálva azt kívánja, hogy "nagy legyen", akkor nem sejti, hogy mibe tenyerel bele 13 éves kis taknyosként. És ez a folyamat az, amit a már fent említett dicsért forgatókönyvírók nem egyszerűen tökéletes egyensúlyba hoznak, hanem érzékeltetik, megélik. Pontosabban szólva átéltetik a nézővel azt. 25 éves a film - én is majdnem annyi vagyok és működik.
Minden szórakozás, csínytevések és komolytalanságok sorozata, melyhez ez a kisfiú megkaparintja az esélyt, amely biztosítja számára, hogy a felnőtt létet gyerekként tapasztalja meg. Egyből a közepébe vágva ki is használja minden előnyét: kerít egy állást, egy halom játékkal berendezett pecót, ahol a legjobb barátjával (Jared Rushton, akit szintén imádni lehetett a Drágám a kölykök összementek hasonló stílusában) hülyülnek napestig, degeszre zabálva magukat. Ó, ember. Gyereknek kellett volna maradni.
Majd mikor ez az eszetlen hév elcsitul, a bandázást felváltja a szerelem és a munka, és a kis tizenhárom éves Josh-ból hat hét leforgása alatt felnőtt lesz. De úgy, hogy még csak észre sem veszi. A legjobb barátjának intő szavai ébresztik fel benne ismét azt a kalandra, pattanásokra, rengeteg hülyeség elkövetésére éhes kis bongyorhajú fiút, akinek még lennie kell.
Abban a percben, amikor az íróasztalnál egy szempillantás alatt ráébred minderre, na akkor van szükség segítségre. Arra a fajtára, amit mi, a való életben bóklászó emberek is sokszor, nagyon-nagyon sokszor igénybe vennénk. Hogy legalább csak egy kicsit visszamehessünk gyereknek lenni.
*Majd elfelejtettem: Tom Hanks (többek közt) visszaemlékszik a Big-re egy fantasztikus rap-szám keretében.