Misery / Tortúra
A ’90-es években nem panaszkodhattak a Stephen King rajongók, ugyanis a mester agyából kipattant történetek gombamód szaporodtak el, mivel a rendezők folyvást csak azzal a felvetéssel kacérkodtak, hogy mennyire is működhetnek mozgókép formájában ezek a hátborzongató elbeszélések. Ahogy a mai modern filmek esetében is sokszor elmondható, hogy a rendezőn és a forgatókönyvírón múlik sok minden, ugyanúgy a King-adaptációkra is hatványozottan igaz ez a tézis. A Misery esetében úgy tűnik, megfelelő rendező kezébe került a William Goldman által igényesen megírt forgatókönyv, megírója már korábban is foglalkozott novellák és regények adaptálásával. Rob Reiner pedig azért tűnhet jó választásnak, ugyanis King-alapanyagból már forgatott ekkor egy filmet, tehát nem zöldfülűen nyúlt hozzá a projekthez. A Misery történetét kevésbé ismerőknek érdemes leszögezni, hogy az író több fikciós elbeszélésével ellentétben gyakorlatilag teljesen hétköznapi alapokon nyugszik. Paul Sheldon (James Caan) híres regényíró legfrissebb anyagának befejezése után kocsiba pattan, és mit ad Isten, télen, a tomboló hóviharban autóbalesetet szenved. Későbbi bánatára egy véletlen folytán a legnagyobb, és egyben legpszichopatább rajongója, Annie Wilkes (Kathy Bates) menti ki őt felborult autójából. A férfit önkényes házi ápolásban részesíti, Paul pedig hamarosan kezdi megismerni az elborult elméjű, mentálisan ingadozó, elvakult asszonyt. Mivel lábai nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedtek, teljes mértékben ki van szolgáltatva házigazdájának, aki leginkább csak egy dolgot akar: az író által halálra ítélt kedvenc főhősnő kalandjait olvashassa továbbra is, külön neki ajánlva. Élnék a gyanúperrel, hogy a regényadaptációk halmazában a Misery igen előkelő hellyel rendelkezhet, mivel sok helyen átírt cselekménnyel van megáldva, viszont a változtatások is egytől egyig beleillenek a film pozitívumai közé. Másrészről pedig a casting zsenialitását mutatja, hogy a borult elméjű Annie-t alakító Kathy Bates pályájának egyik legszínvonalasabb megnyilvánulását mutatja be, melyet már csak a megnyert Oscar-díj bizonyít jobban. A film pedig azért tűnhet ennyire érdekesnek egy késői megtekintő szemében, mert semmiféle bazári ijesztgetést nem villant fel, történetéből adódóan nincs szüksége a természetfeletti megidézésére, elég csak az ember, mint legvadabb és legőrültebb matéria. Horrorisztikusságát és az izoláltságát tanítani lehetne, és bár a film a regényhez hasonlóan lassú folyású alkotás, nem untatja a nézőt, még komolyabb ritmuszavar sem szegi mesélőkedvét. 9/10
Born to be Wild / A vadon kölykei
A természetfilmek / dokumentumfilmek nem élik virágkorukat a plázamozik és tömegfilmek korában, de ezért igazán nem hibáztathatjuk őket. Esetükben nem beszélhetünk alacsony színvonalról, vagy érdektelenségről, sokkal inkább kialakult hagyomány öli halomra az egyébként maradandó élményt nyújtó maximum egyórás filmeket, melyek olyannyira meg szeretnék fogni szűkös nézőközönségüket, hogy az IMAX vásznakra is felkapaszkodtak. Mert ugye a természet csodáit igazából nem az Animal Planetről lenne érdemes megcsodálni, hanem az óriásvászonról, ahol addig lehet bennük gyönyörködni, míg a szem ellát. Sajnos erre világszinten nincs túl nagy igény, akkor sem, ha az amerikai frontvonalat helyezzük nagyító alá (a magyarról ne is beszéljünk). Még csak az újjászületést sem kell keresni, olyannyira az értéket képviselik, mint az írás alanya, a Born to be Wild is. Elterjedt szokás, hogy híres színészek veszik magukra a hálás narrátor szerepet, jelen esetben Morgan Freeman barátságos, és békét sugárzó hangja által csöppenhetünk bele két olyan világba, mely egyaránt érdekes lehet az állatok iránt érdeklődő felnőttek és gyermekek számára is. Mint a címből is kiderül, a vadonban magukra maradt, és gondoskodásra szoruló élőlények befogadása képezi a mondanivaló szerves részét, melyhez két emblematikus személyiség, Birute Galdikas és Daphne Sheldrick kötődik.
Egyikük az orangutánok szakértője és gondozója, míg utóbbi hölgy árva elefántok nevelésével és ellátásával foglalkozik. Ugyan a két történet inkább a gyermeki érdeklődést célozza meg, hiszen röpke negyven perces játékideje elég szűkös lenne egy komolyabb történetmeséléshez, mégis felnőtt részről a két hölgy biográfiájának megismerését tanácsolja a film végeztével. A Born to be Wild a manapság dívó dokumentumfilmes csordogálásból egyediségével tűnik ki, rendkívül gyerekbarát mivolta pedig biztosan megteszi ifjonctoborzását, hogy minél többen forduljanak az élővilág csodálatos mivolta felé. Könnyed, rövid, mégis kedvet kap az ember még néhány efféle természet centrikus alkotáshoz, netalán a jövőben is nagyobb odafigyelést mutat az évente betévedő, korlátozott számú, ám érdekes dokumentumfilmek irányába. 9/10
(Annak, aki kedvet kapott a természetfilmekhez, ajánlanám még jó szívvel a Vad Magyarország - A vizek birodalma című magyar dokumentumfilmet is, melyben Kulka János narrációja kíséri végig kis hazánk flóráját és faunáját.)