A kritikusok által idén már hízelgően körbedicsért képregény adaptáció megkapta a maga feliratos előzetesét, mert az eleinte negatív hírek ellenére a hazai mozikban mégis bemutatásra kerül január 17-től. Ígéretesnek tűnik, bár azért remélem, hogy jóval nagyobb dózisú akcióval, csípősebb cinizmussal és egysorosokkal szolgál majd a teljes produkció, mint ez az előzetes (ami alá baromi jó zenét találtak).

A rejtélyes eltűnésemet követően nagy nehezen sikerült megszöknöm az őrült gyilkos karmai közül, így most nyakig véresen, remegő végtagokkal írom ezt a záróposztot. Két nap terror. Mi álltuk a szavunk és két teljes napig sokkoltunk titeket különféle horrorspecialitásokkal, erőszakkal, vérrel, kirakóssal és természetesen a hozzájuk tartozó elmaradhatatlan humorral. Túlzottan nem akarok közhelyeket puffogtatni, de azért meg kell említenem, hogy nélkületek az egész semmit sem ért volna, és örülünk, ha sikerült jól elszórakoztatnunk titeket és élveztétek azt, amit az elmúlt napokban a szemetekbe toltunk. Reméljük, hogy jövőre is velünk tartotok (de persze addig is minden nap). Minden közreműködőnek Mila Kunis nevében küldünk egy cuppanósat, akik megtiszteltek minket egy hakni erejéig. (Név szerint: purga, Desmond Wallace és Stikli kolléga)

Észrevételek, csípős megjegyzések, zavarba hozó dicséretek minden mennyiségben jöhetnek. És akkor zárás gyanánt (csak úgy, mint tavaly) a tovább mögött linkek formájában, pontszámmal együtt megtaláljátok az összes kritikánkat, amit a Halloween Horrorfeszt alatt kiírtunk magunkból. Kezdődhet a vissza- vagy újraolvasás.

Hoppá, hoppá, hoppá. Már azt hittétek, hogy elfelejtünk győztest hirdetni a Jigsaw Challenge-ben (egy pillanatra én is), de a hajtás után kiderül, hogy ki volt a mestere a kirakósnak. Izgultok mi?!

Hátborzongatóan hangulatos előzetessel támad a jövőre érkező Amnesia-folytatás, amit az előd készítői az igen érdekes Dear Esther fejlesztőivel közösen hoznak tető alá. 

„Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!”

Valahol Nyugat-Virginiában, a Toluca-tó mentén fekszik egy magas dombok által körülvett, csendes kis város. Silent Hill. Egy város, melynek kihalt utcáin egy lélek sem jár, mivel egy múltbéli katasztrófa során a hatóságok teljes mértékben elszigetelték a külvilágtól. Most azonban mégis idetart egy Rose Da Silva (Radha Mitchell) nevű nő Sharon nevű kislányával (Jodelle Ferland), kik útjuk során balestet szenvednek, s mire Rose magához tér, Sharonnak csupán hűlt helyét találja. Egyedül indul hát a beteg kislány keresésére, ám a város dermesztő légkörébe lépve még csak nem is sejti, miféle lidérces rémálom részévé vált.

Az élők... és a holtak. Időről időre mindnyájan hallunk történeteket...a Másvilágról.

Érdekes és némileg elgondolkodtató, hogy a legjobb, a félelmeinket leginkább felszínre hozó, remek atmoszférikus horrorok azok, amelyek PG-13-as besorolással készülnek. Valószínűsíthetően azért, mert nem apellálnak az öncélú brutalitásra, nincs bennük hektoliterszámra folyó vér, sem az erőszak bármilyen eltúlzott beteges formája. Egyszerűen nem tehetik meg. És éppen ezért, ha hatásosak akarnak lenni, akkor egész más eszközökhöz kell fordulniuk. Mint a hihetetlen expresszív atmoszféra megteremtése, a képzeletet, a tudatalattit megcélzó félelmek kinyilatkoztatása, amely a fantáziánkkal párosodva sokkal mélyebb, elemibb félelmet képesek ébreszteni bennünk, annál, hogy valakit halálra kínoznak. Ha mi magunk képzeljük el mindezt a körülmények, a neszek, a rémisztő dolgok hatására, akkor ahhoz szükségtelen látnunk a borzalom legexplicitebb részleteit. Nos, Alejandro Amenábar horrorja képes erre.

Egyszer volt, hol nem volt…

…volt egyszer egy fiú. Ezt a fiút Stephen Kingnek hívták és mindössze hétéves volt, amikor rábukkant apja horrorkönyv-gyűjteményére, majd onnantól kezdve nem volt megállás: azonnal a műfaj rabjává vált. Szinte falni kezdte a rémtörténeteket, legyen szó könyvről, képregényről vagy filmről; lenyűgözték a hátborzongató, sokszor szürreális képek, események. Feltehetőleg ebből a gyermekkori élményből és rajongásból táplálkoznak a Creepshow című horror-antológia rémmeséi is, melynek forgatókönyvét King írta, majd a zsáner egy másik nagykövete, George A. Romero készített belőle egészestés filmet.

Melyik horrorfilmből van a képrészlet?

Fontos! A blogra várjuk a kommenteket, nem facebookra!

Húsz év telt el az ominózus mészárlás óta, Laurie Strode (Jamie Lee Curtis) időközben született porontya, tinédzser szíveket összetörő Josh Hartnetté cseperedett, akit a tűztől is óv. Nem véletlenül, hiszen, ha szemtanúja lett volna mindannak a szörnyűségnek, amit John Carpenter a vászonra karcolt '78-ban, akkor nem biztos, hogy nyugodt szívvel akarna romantikázni és lerészegedni Mindenszentek éjszakáján. De a H20 inkább tinihorror-kompatibilis rutinmunka, mint emlékezetes visszaemlékezés vagy felelevenítése egy klasszikusnak.

Melyik horrorfilmből van a képrészlet?

Fontos! A blogra várjuk a kommenteket, nem facebookra!

Érezhető, hogy Zombie tanult az előző filmjének a hibáiból, mert most egy sokkal lineárisabb, érthetőbb és mindenekelőtt élvezhetőbb darabot hozott össze. Ezúttal se tökéleteset, de pusztán a fejlődést is értékelni kell.

A film ugyan folytatása az előzőnek, viszont az eredeti cím nem véletlenül hagyja el (szemben a magyarral) a hivatkozást az elődjére. Ugyanis a két mű között kilométerekben mérhető különbségek vannak. Sokkal reálisabb, könnyebben éli bele magát az ember.

A történet látszólag most sincs túlbonyolítva: a megismert családra rátörnek a zsaruk, azonban a „kölyköknek” sikerül menekülőre fognia. Míg a rántott húsit jóformán kihagyják a filmből, addig a hangsúly a két tesón és az apukájukon van, aki nem más, mint… Spaulding kapitány! Ami vélhetően a karakter népszerűségének köszönhető. Hármójuk ámokfutását követhetjük nyomon. Így kapunk egy anti-road movie-t. „Anti”, tekintve, hogy itt nincsenek hagyományos filmes értelemben vett „hősök”. Csak rosszak, még rosszabbak és áldozatok.