Steinbeck 1937-ben eme kisregénnyel hódította meg a közönséget. És miután az utolsó mondat végeztével letesszük a könyvet, kétségtelenné válik, hogy miért. Az Egerek és emberek kisemberek sorstragédiáiba nyújt egyszerre betekintést és átélést a lehető legegyszerűbb elbeszéléssel. S habár talán közhelyesen hangzik, de mégis: tiszta és őszinte. Kvázi száz oldal alatt épít lerombolhatatlan hidat az ember lelkéhez.

George és Lennie két alkalmi vándormunkás, akik egyik tanyáról vándorolnak a másikra, hogy a kemény fizikai munkával megszerzett bérükből valahogy eltengődjenek. Egyik állomásukba nyer az olvasó bepillantást, amelynek aztán olyan végzetes következményei lesznek, amely egyaránt kihat mindkettejük életére.

Melankolikus ének alatt lepnek el a zombik mindent a harmadik etapban, a kis csapat pedig igyekszik túlélni. Jó pár új arc, köztük egy igazi veszett női karakter dobja majd fel a szezont és egy régi, és egyben régóta várt visszatérő szereplő is tiszteletét teszi. Igaz ugyan, hogy testének nem a száz százalékával.

Elég szerencsétlen körülmények között jött létre ez a sorozat, ugyanis miután elkészült, még évekig porosodott a polcon, mire a stúdió rájött, hogy inkább a fiatalabb korosztályt kellene megcélozni vele. Ezért aztán fogták, szétvagdosták, átírták, újrarajzolták, kiegészítették, még a szereplők neveit is megváltoztatták, néhány epizód pedig teljes egészében mehetett a süllyesztőbe.

A számtalan módosítás azonban túl sokat nem vett el az élményből, többnyire csak az erőszakos jelenetektől fosztották meg. Ez így elsőre furcsának tűnhet, hiszen egy mecháról van szó (olyan anime, amiben óriás-robotok csépelik egymást), ráadásul az egész egy western-környezetben játszódik, tehát lövöldözésből sincs hiány.

Egynyári vígjáték szambázott a hazai mozik hűvös termeibe pár héttel ezelőtt, amely egy már sikeres receptet felhasználva vegyíti a gasztronómiát és romantikát franciás fűszerezéssel egy családbarát, kedves komédiába. És azt kell, hogy mondjam, az eseti, egyszerű, de jókedvű kikapcsolódásra vágyó idősebb mozilátogatók számára ez egy kiváló választás lehet. A '48-as évjáratú Jean Reno-val.

Ötletes poszterek néhány filmhez az idei év felhozatalából. 

Elgondolkodtál már valaha azon, hogy mi történne, ha Darth Vader űrhajója Középföldén landolna, hogy a Sötét Nagyúr heves párviadalba keveredjen Gandalffal? És kíváncsi vagy, mi lenne a végkifejlete egy Batman – Wolverine összecsapásnak? Akkor nincs más hátra, mint megsasolni az alábbi videókat. 

Lassan 20 perce ülök itt és kortyolgatom a citromkarikákkal megbolondított sörömet, de nem tudom eldönteni, hogy Terry Gilliam szürreális drogkóstolója jó volt-e vagy sem. Annyi bizonyos, hogy a Hunter S. Thompson (a Gonzo újságírás örök érvényű atyja) könyvéből vászonra vitt mű egy olyan szétszórt, kábító és kaotikus mind-trip, amelyet az ember nem sűrűn tapasztal - úgy értem, ha nincs drog a vérében.