Dominic Torettoként - áliász kigyúrt, kopasz hústorony a Halálos iram szériából - szinte az egész világon ismerik, főleg a motorbúgás és az akció szerelmesei. Richard B. Riddick a sci-fi társadalom és a b-film kedvelők számára lehet ismerős, aztán akad még extrémsport-függő titkos ügynök, bosszúittas exzsaru, de a maffiasarj Jackie DiNorscio valószínűleg már csak egy kisebb rétegnek hangzik ismerősen. Vin Diesel filmográfiáját ugyan még nem teljes egészében ismerem személyesen, de az számomra régóta nyilvánvaló, hogy már a karrierje elején több potenciál rejlett benne, mint holmi időszakos akcióhős. Persze a velejéig maszkulin külső, és a sziklarepesztően rekedtes hang nyilvánvalóan jobban kihasználható az akcióiparban. Sidney Lumet-nek, az atmoszférateremtés királyának Diesel valószínűleg nem győzött elégszer köszönetet mondani: ugyanis pályafutása legkomolyabb és egyben legnehezebb szerepét szabta ki rá a híres direktor. Nagy hülyeség lett volna nem kihasználni.

A 2008-as Step Brother után ismét lesz egy vicces Will Ferrell film? Hm. Talán.

Igen, jelentem, január 11.-én este lezajlott a People's Choice Awards díjátadó gála, amit a nagyérdemű a CBS-en nézhetett végig. Jómagam élőben livestreamen követtem a díjátadót (ez magyar idő szerint hajnali 3-kor kezdődött) és azt kell mondjam, hogy volt egy pár WTF moment. Amúgy nem vagyok ez a nagy díjátadó néző, de most érdekeltségeim voltak a jelöltek között. Magáról az eseményről magáról nem szeretnék szót ejteni, a műsorvezető, Kaley Cuoco (The Bing Bang Theory) bonyodalommentesen végigvitte az estet, valamint a zenei díjazottakról sem ejtek szót, mivel ez a blog mégsem arról szól. Idén 38. alkalommal rendezték meg a gálát, ahol a nézőközönség által jelölt filmek, színészek és sorozatok versengtek, és a kedvencek sorsa a nyílt internetes szavazáson dőlt el.

Az est legnagyobb győztese mozis viszonylatban a Harry Potter és a halál ereklyéi 2. része valamint Emma Stone, sorozatos viszonylatban pedig a Supernatural (tovább mögött az összes nyertes és egyéb részletek)

A tavalyi év méltán legmagasabb rangra emelt újonca - mondom ezt úgy, hogy a vége felé drasztikusan csökkent a suspense-re érzékeny zsenialitás és a cselekményszövés. De ne rohanjunk, kezdjük ott, hogy jómagam sem értem, hogyan sikerült neki, de sunyi módon a Homeland elsiklott a látómezőm mellett, és mikor észrevettem, hogy a pozitív kritikai ömlengések egyik fő célpontjává vált, akkor már javában az évad második felét taposta. Rohamléptekben neki is álltam a pótlásnak, amit rögtön egy olyan pilot indított, amely egyszerre képes volt a cselekmény feszültségének uralására, és a karakterek már-már misztikusságba font elmélyítésébe. Na most ez csak egy dolog. A magja valójában az, hogy a szkript a maga monoton terrorizmus felütésével - általában bármilyen nemű mozgóképben, könyvben, totálisan hidegen hagy a téma - olyan ügyesen telepszik rá az ember figyelmére, hogy az már csak akkor veszi azt észre, amikor hirtelen véget ér. Ez pedig az az érdem, amit a Homeland-től lehetetlen elvitatni.

Avagy horror-rovat különkiadás. Mint, ahogy minden rovattal, amit megadott időintervallumon belül kellene elkészítenünk, ezzel is adósak vagyunk. Úgyhogy hiánypótlónak és témafeldobásnak itt van most ez:

Ki a kedvenc horrorikonod és mi az a sajátos kézjegye/egyedisége amit a legjobban bírsz benne?

Max. kettőt lehet írni. A továbbiakban pedig jövünk majd a rovaton belüli nyalánkságokkal.

„Némelyek már születni is úgy születnek, hogy szájukban van a vér íze.”

A sokak által tévesen Stephen Kinghez hasonlított Dean Koontz leginkább írói termékenységét tekintve mérhető a horrorkirályhoz, hiszen egészen más műfajban és stílusban jeleskedik és alkot maradandót. Az ő otthona a horrorral szemben a mocskos titkokat rejtő thriller, melynek ajtaján belépve láthatatlan karmaival azonnal elragadja a gyanútlan olvasót, letaszítva a legsötétebb félelmek pincéjébe, ahonnan nem ereszti egyhamar.

Már a nem mindennapi felütésben felszökik az adrenalin-szintünk, amikor is egy férfi arra ébred valahol Kalifornia utcáin, hogy fogalma sincs, miként került oda, mit csinál ott, sőt a nevén kívül az égadta világon semmire sem emlékszik. Két dologban azonban egészen biztos: a nála lévő táska dugig van pénzzel, és valaki az életére akar törni. Rövidesen eszeveszett hajsza veszi kezdetét, melyben villogó kék fényekkel kísért rejtélyes robbanások jelzik üldözőjének közeledtét. Nem tudja, mi elől menekül, és azt sem, hogy miért, egyedül abban lehet biztos, hogy az a valami a velejéig gonosz, és egyre csak közelít. Ebbe az egyre kilátástalanabbnak tűnő üldözésbe kapcsolódik be később többek közt egy nyomozó házaspár, egy down-szindrómás kölyök és két buja ikerlány…

Bő 5 perces videót kapott a Capcom rendhagyó Resident Evil játéka, amelyben az Umbrella legkeményebb katonáinak bőrébe bújva irthatjuk a zombikat, ráadásul az eddigi RE-játékokkal ellentétben ezúttal akár csapatban is. A megjelenés Xbox-ra és PS3-ra március 23-ra várható, a PC-sek viszont egyelőre nem kaptak dátumot.

Bár valószínűleg senkinek sem jutna eszébe - vagy senki sem merné megkérni -, hogy Vinnie Jones élessze újra. Pedig most megmutatja, hogy kell, és még csak nincs is sok dologra szüksége hozzá. A segítői pedig vérprofik.

A Charles Bronson filmsztár után felvett „művésznév” mögött megbújó Michael Peterson élete java részét rácsok mögött töltötte, és miközben egyik börtönből a másikba száműzték, az elmegyógyintézetet is megjárta. És annak ellenére, hogy egy rövid időre még a szabadságot is megízlelte, sehol sem érezte olyan jól magát, mint a mocskos cellák falai közt, ahol ő az úr, mindenki más pedig csak játékszer, vagy sokkal inkább homokzsák, amin kitöltheti fékezhetetlen haragját, a tébolyult tombolássá duzzadó dühét. Ellentmondásos alakja az agresszív attitűdjének, ill. az ebből kifolyó erőszakos cselekedeteinek, túszejtő akcióinak és a mindehhez társuló roppant vidám világszemléletének köszönhetően vált ismertté.