Érdemes végigcsekkolni a manapság pattogatott kukorica módjára pattogzó képregényes filmfeldolgozások arányos eloszlását. Arra gondolok, ahogy a stúdiók, a készítők évről-évre váltogatják, másfajta köntösbe öltöztetik, variálják a megvalósítás módját, sőt, olykor megesik, hogy többféle szisztéma szerint dolgozzák fel ugyanazt a történetet. Ha ma szétnézünk a palettán, tulajdonképpen kétféle (esetlegesen három) trenddel találkozhatunk szembe, amelyek közül egyik sem írja felül, és egyik sem zárja ki a másik létjogosultságát.
- Az egyik a manapság leginkább Christopher Nolan nevéhez társított realista, komor-depresszív féle variáció, amellyel újra felvirágoztatta és talán soha nem tapasztalt népszerűségi magasságba emelte a DC Batman-jét a filmvásznon.
- A másik eshetőség, amelyet óriási hévvel és lelkesedéssel idén az Avengers bombaszerű robbanása élesztett újra és zúdított rá több hektárnyi adrenalint, a szórakoztató, robbanásoktól és poénpatronoktól hangos nagybetűs BLOCKBUSTER képregénymozi.
(A harmadik kategória voltaképp az előbb említett kettő egyfajta mutációja, annyi különbséggel, hogy leplezetlenül fröcsög benne a vér, még akkor is, ha nem feltétlenül komoly minden porcikája. Az R-besorolás opció, amely lehetőséget biztosított egy kegyetlenül erőszakos Sin city-re, egy remek Watchmen-re, vagy egy félkomoly, mégis brutális-vicces Kick-Ass elkészülésére. De ez már csak felesleges szőrszálhasogatás, cizellálás a részemről, hiszen, ha nagyon akarjuk, akkor el tudjuk helyezni ezeket a produkciókat az első két meghatározás valamelyikében).
A kérdések a következőek:
Ki melyik feldolgozási formát, melyik stílust részesíti előnyben?
Melyek azok a képregények, amelyeket érdemes lenne egyik vagy másik módon feldolgozni?
Melyik az mű, amelyik mindenképp érdemelne egy második esélyt, egy reboot-ot vagy előzményt, egy minőségileg tisztességesebb filmre adaptálást?
Mennyire emelte vagy csorbította a képregény kultuszát maga a film?