Jelen írás tárgya ugyan már egy három éves produkció, de az amerikai horrorszcénában sem az utóbbi években, sem mostanság nemigen születnek olyan alkotások, amelyek akkora gyomrossal, tapintható feszültséggel és izgalommal operálnának, mint a Collector. Ironikus, hogy az elkövetője (írója és rendezője), Marcus Dunstan pont akkor kapcsolódott be egy franchise forgatókönyvírói munkálataiba, amikor az már lejtmenetben volt. A Fűrész 4, 5, 6, és 7. epizódjáról van szó, amik már a rókabőr nyúzás éktelen bizonyítékai kétségkívül. Viszont ez a 2009-es gyöngyszem azon kevés filmek közé sorolandó, amelyek még életben tartják a minőségi, brutális, szórakoztató horrorfilmet. Az amerikai horrorban minden agyonhasznált, elklisésedett, sablonos panel ellenére van még spiritusz. Csak nehéz rábukkanni.
Azért zsákbamacskát nem árul a film, nincs benne semmi innovatív vagy radikális változtatás, hanem egész egyszerűen elképesztő módon össze van rakva. Stimmelnek a darabok. Sőt, még a Fűrész-el is mutat némi rokonságot, de ez a kutyát nem zavarja, mert vériszamos lejtőkkel tarkított morbid, idegszaggató kaland ez kicsiben, minimálban, mocskosan és betegesen.
Az expozíció alaposan ki van dolgozva, az első fél órában puszta szimbólumok utalnak a közelgő veszélyre, a bőrálarcba bújt vadállat közeledtére. Arkin (Josh Stewart, aki kiköpött olyan, mintha Sean Penn zabigyereke lenne) és brigádja rovarirtók, akik a semmi közepén épp egy családnál melóznak, akik hamarosan vakációzni indulnak. A férfinak pénz kell, nem is kevés, mert egy uzsorásnak lóg, aki záros határidőn belül a markában akarja tartani ami megilleti. Ezért megegyeznek, hogy a tolvajlást állítólag igen jól művelő pali kirámolja a család házát, ahol egy irdatlan nagy rubint is a széfben van. Még aznap este el is kezdi a melót az üres házban, de valaki félbeszakítja. Valaki, aki telerakja a házat szemétnél szemetebb csapdák tömkelegével, aki maszkot visel és puszta perverzióból kéjesen, némán élvezi ezt a macska-egér játékot. Aztán idővel előkerül egy jókora vörös láda és szép lassan kiderül, hogy nem csak ketten vannak odabenn...
Marcus Dunstan első rendezése olyan atmoszférateremtő tehetségről tesz tanúbizonyságot, amilyet mezei horrorfilmben az ember igen ritkán tapasztal. Kiválóan használja a különböző beállításokat, légi szögekből filmez, a színek kavalkádjával teremt hangulatot és akkor még be sem indult a gépezet. Az, amelyik olajozottan zakatol, nem csikorog, a suspense pedig úgy megkalapáltatja a szíved, hogy az szinte belefárad. A helyszín egyszerű, kicsiny és elszeparált, amely tökéletes táptalajként szolgál a két karakter konfrontálódásához. Az antihősből hirtelen hős lesz, de mire eléri a státuszt, már nem marad olyan testrésze, amely ne vérezne veszettül. Pengeélen lejtenek halálos keringőt és bár eleinte kisebb döccenésekkel megússza hősünk (persze azok is kurva fájdalmasak), de nyilvánvaló, hogy elkerülhetetlen az összeütközés. De addig még kellő brutalitással és a beteges fantázia kivetülésével lesz dolgunk bőven, néhány, afféle határon táncoló torture-porn jelenettel (Dunstan ügyesen kerüli el, hogy az erőszak ábrázolását túlzásba vigye).
Az utolsó porcikájáig kivan préselve a cselekmény és a lehető legjobb módon halad a fináléjáig. Másodszori nézésre, most már annak tudatában, hogy ez egy indítófilm, melynek folytatása még idén novemberben debütál, áll össze abszolút masszív, koherens egésszé. Nem fedi fel minden kártyáját, csupán annyi lapot mutat meg, amely feltétlen szükséges és ami miatt eszméletlenül kíváncsivá teszi a nézőt a következményekre. Mondhatnám úgy is, hogy bődületes cliffhanger-t lő a végére, amely a folytatásban fog - a jelek és reményeim szerint - legalább ilyen kemény és merész hangvételben kiteljesedni.
Mert a Collector fináléja olyan bomba, amely a látszólagos fellélegzés pillanatainak egyikében is bármikor felrobbanhat. Dunstan pedig addig-addig fokozza a cselekményt és vágja be kíméletlen fordulatait, amíg a néző már kellemetlenül és félig rezignáltan, az idegeit majd kitépve szorítja a karfát, hogy minden rendben érjen véget. És úgy is fog - csak a kérdés, hogy kinek a szemszögéből. 8/10