Azzal nem lehet megvádolni az alkotókat, hogy hosszas, lassú, aprólékos építkezéssel próbálnának létrehozni egy markáns, hihetően disztópikus jövőképet. A bemutatkozó rész ugyanis kapkod, össze-vissza nyúlkál és turkál dramaturgiai eszközök közt, majd miután kupacba összehányta azokat, olyan állagúvá válik ez a negyven perc, mint a jó két hete romlott tejföl: darabos és keserű.
Pechjükre (vagy csak szimplán az egészen másfajta koncepció miatt) pont azon részét degradálják, takarják, urambocsá’ le se szarják a plotnak, amitől érdekes lehetne. Az egész világon szinte percre pontosan megszűnő elektromos áram tizenöt év elteltével egy kvázi poszt-apokaliptikus jövőt generál. Affélét, amelynek, mint minden más hasonló témát pedzegető mozgókép esetében, egyetlen fő szabálya van: erősebb kutya baszik. A pilotból már-már tehetséget sejtetően van szinte abszolúte mellőzve ennek a status quo-nak bárminemű hangulati átszűrődése, vagy egy esetleges érdekesebb aspektus felé terelődés látszati megnyilvánulása.
Hozzánk vágnak egy családot, kölykökkel, bonyodalommal és természetesen unalomig csépelt konfliktusokkal, hogy aztán erre elpazaroljanak negyven egész percet, amit néhol megszakítanak néhány ígéretes, kipusztult városrész nagytotáljával, illetőleg tévés szinthez igazított akciójelenettel – mintha valami vasárnap délutáni kalandfilmsorozat töltené el újabb felesleges perceit a tévékettő vagy az ertéelklub aktuális idősávjában (lsd: Kszéna, Dzsungel Királynője, kérem folytassák..). De persze, túlzok, mint oly sokszor, mert mindez egészen tűrhető minőségű állapothalmazként terül a képernyőnkre. A gond abban gyökerezik, hogy kurvára nem erről kéne szólnia – vagyis, nem csak erről, és nem rögtön az első epizódban.
A karaktereket nem ismerjük, tehát hiába sodródnak perverz, kalóz-elvet valló portyázók útjába, a fene se fog szorítani értük. Mindezt olyan egydimenziós, halovány színészgárdával, amelytől az ember szája széle kicsorbul. A főszereplő tinilány aranyos, de bamba, a többiek határozott szemöldökkel hozzák az átlaggrimaszok megformálását, még jó, hogy a Breaking Bad-ből disszidált Giancarlo Esposito (alias Gus Fring) jelen van, és sugároz magából némi energikus és erőteljes fellépést, mert nélküle ez a pilot maximum légzőkészülékkel agonizálhatna még az élők között. Illetve Billy Burke (Miles) az, akiben még pislákol egy halovány, elhaló, de esetleg idővel lobbanó láng, amely érdekessé válhat.
Szóval száz negatív szónak is egy a vége: valójában, ha nem is hatalmas, de bőséges potenciál rejlik ebben a felfestett jövőképben, pláne, ha még arról is tudomásunk van, hogy a sorozat mögött többek közt Jon Favreau, J.J. Abrams és Eric Kripke húzódik meg. Akkor kérdem én, mi a jó büdös francot csinált ez a három nagyérdemű forma a kávészüneten kívül? Remélem idővel megtudjuk – hogy nem csak ennyit. 5/10
