A tényállás az, hogy amíg a bemutatkozó szezont elvitte a hátán a kor, a sűrű, gomolygó dohányfüst és a méregdrága viszki vedelése két üzletkötés között, a folytatásra ez már pont oly csekély érdem, mint a nők iránti tisztelet a helyszínként szolgáló '60-as években. Don Draper-ről ugyan, két mélyre tüdőzött slukknyival több minden kiderül, mint a titkokba burkolózó első évadban, de az még messze nem elég ahhoz, hogy ne unjam el magam a reklámügynökség korántsem égető, újabb üzleti csatározásai láttán. Ha meg kevés az érdemi konfliktus egy kúszóbab sebességével haladó drámánál, akkor megette a fene az egészet  - hiába a Lucky Strike és Christina Hendricks.

Az a bajom, hogy néhány, viszonylag érdekfeszítőnek tűnő karakterről én többet akarok tudni, holmi felületes gondolattöredék és takargatott, súlytalan szégyenfoltnál. Vagy ha már ezekről megy a diskurzus, akkor bontsák ki, adják el, nyűgözzenek le vele. A második évadban majdhogynem ugyanúgy nem csinálnak semmit stílusos villogásnál, imidzsmutogatásnál, mint egy évvel előtte. Habár ezúttal megpendül a homoszexualitásra felfűzött szál, amely csakhamar el is halkul, és végre a dohányzó barbibabára kísértetiesen hasonlító feleség is kezdi kapizsgálni, hogy a jól fésült, szmokingos férje előszeretettel kurogat idős vagy épp szemtelenül fiatal és dögös hölgyeményeket. Az ennek okán létrejövő összezördülés a cselekményt is sikeresen felrázza az utolsó 3-4 epizód erejéig, és végre a misztikus múltú Draper-ről is kiderül, hogy milyen (és legfőképp kicsoda?) volt, mielőtt szürkébe öltözve "létrehozta" jelenlegi személyiségét.

Amikor az írók elkezdenek karaktert építeni, akkor a félig megfont fonalat hirtelen el is vágják sebtiben, mintha nem rejlene mögötte valós mélység. Majd, ha már szinte teljesen elfelejtettük, hogy egyáltalán minek is cibálták elő a belsőjükből kitüremkedő furcsa, érzelmi, illetve érdeki megnyilvánulásukat, akkor ismét felcsapják azokat. Csak ekkor már vagy nem aktuális, vagy nem érdekfeszítő, ha szinte mindegyikkel egytől-egyig úgy bánnak, hogy sutba dobják, mielőtt érdekessé válna. Ezért az évad végére személy szerint csak arra vártam összekulcsolt ujjakkal, hogy Don-ról legalább, egy rétegnyi külső máz peregjen le, hogy végre valami olyan is történjen, amire legalább egy gyufaszálnyit kíváncsi vagyok.

Ha a további évadokban is ilyen egyhangúsággal bír a Mad Men, akkor azt hiszem egy időre leszokom a cigiről és a piáról. 6/10