A színek világuralomra törnek

A Wachowski-tesók azon művészek közé tartoznak, akik szüntelenül keresik a kihívásokat, és nagy ívben tesznek rá, ha néhanapján melléfognak egy-egy művükkel. Erősen vizuális beállítottságuknál és példaértékű odaadásuknál, igyekezetüknél fogva pedig a ’60-as évek egyik népszerű animesorozata, a Speed Racer mozivásznakra álmodott filmváltozata sem kerülhetett volna hozzáértőbb és gondoskodóbb kezekbe az övéknél.

Történetünk főhőse, Speed Racer, a kivételes tehetséggel megáldott fiatal autóversenyző, aki a balesetben meghalt bátyja nyomdokaiba lépve hasítja a versenypályákat nap mint nap, egészen addig, míg egy befolyásos milliárdos keresztbe nem tesz neki, veszélybe sodorva ezzel nemcsak őt, hanem az egész családját. Speed azonban nem riad vissza az ellenségtől, inkább újdonsült barátait és a rokonságot nyakába véve száll szembe a legádázabb versenyzőkkel, a legveszélyesebb futamokon…

Hiába az elcsépelt, minden mozzanatában kiszámítható történet és a sablonosnál is sablonosabb figurák tömkelege, a film minden bugyuta kliséje ellenére is érdekes, mi több, veszettül izgalmas és piszkosul szórakoztató marad, karakterei pedig egyszerűségüknél fogva is kellően szerethetőek vagy éppenséggel utálhatóak. Ez utóbbi tényezőhöz nagy mértékben hozzájárul a rajzfilmfigurákat idéző, karikatúraszerű, szándékosan eltúlzott színészi játék, olyan névsor mellett, mint Emile Hirsch, Christina Ricci, Matthew Fox, Susan Sarandon vagy John Goodman. De ami ennél is sokkalta lényegesebb, az a Speed Racer cseppet sem hétköznapi stílusa.

A cifra épületekkel, csilli-villi járgányokkal és egyéb, giccses látványelemekkel roskadásig zsúfolt képi világ már az első képkockákon azt az érzést kelti a nézőben, mintha ebben a filmben minden gumicukorból és mézeskalácsból állna, alaposan nyakon öntve egy istenes adag csokoládésziruppal. A tetejére ráolvadó cukormáz pedig itt-ott már-már émelyítően ragacsos és nyúlánk, mégse fekszi meg túlságosan a gyomrunkat, hanem elvarázsol és magával ragad. Wachowskiék nagyon is tisztában vannak a határaikkal, ill. azzal, hogy nincsenek határaik, ezért két kézzel tömik belénk a túlcsorduló vizualitást, ahogy a film egyik nem kevés öniróniát tanúsító jelenetében Speed kisöccse zabálja magát ájulásig a tarka cukorkákkal.

A szokatlanul kirívó, harsány színekkel bombázó formához pedig megfelelően elvetemült tartalom is párosul. Az eszeveszett futamok során a felfegyverzett, mindenféle praktikus kütyüvel ellátott csodajárgányok perdülnek, fordulnak, a levegőbe szökkennek, mintha csak egy matchboxokkal játszó kisgyerek kezei emelgetnék, rakosgatnák őket. Szinte minden ötödik másodpercre jut egy robbanás vagy egy hajmeresztő mutatvány, míg a versenyzők végigszáguldanak az akadályokkal telített, kacskaringós úton, kígyózzon az akár a sivatagban, vagy kússzon fel a jeges hegycsúcsokig. A fizika törvényeit kutyába sem vevő, szédületes iramú versenyek és akciójelenetek rajzfilmszerű hatását a lendületes kameramozgások és kifejező bevágások, a háttérben cikázó erővonalak és ide-oda úszkáló áttűnések kavalkádja mélyíti el, és árasztja el valami ismerős, valami nosztalgikus, mégis teljesen újszerű és egyedi hangulattal.

A szemünk előtt elevenedik meg a rajzfilmek sokszínű világa, materializálódnak a minden képzeletet felülmúló autók, kelnek életre a tüzes tekintetű versenyzők és válik valóssá az a mozi, amiről gyerekként a délutáni mesék, animék káprázatos kalandokkal teli epizódjait falva csak álmodni mertünk. A Speed Racer elmossa a határt a film és a rajzfilm között, éppen ezért a felhőtlen élvezéséhez nem elég ismerni és nem elég kedvelni az animék sajátosan fárasztó humorát, végletekig eltúlzott akcióit és őrült színkavalkádját - rajongani kell értük, olyan feltétel nélküli, gyermeki rajongással, amilyennel a Wachowski-tesók készítették el ezt a filmet. Mert másképp biza nem működik. 8/10