Kezdem a pozitívummal: a Misfits megmaradt annak a beteges humorú, fiatalos angol szériának, amiként megkezdte a működését. És akkor itt körülbelül részemről ki is van merítve a harmadik évad dicsérni való része. Már a második szezon is kissé zavaróan koncepciótlanra sikerült (de ott kellően ellensúlyozták), viszont ez most hatványozottan áll erre az etapra, amiből jócskán eltűnt a markáns frissesség és egyediség, megkopott a hangulat illetve az ötletgazdagság, amivel az írók feldobták, kiemelték a középszerűség mocsarából, majd katartikus szintre lőtték be. Kis túlzással kijelenthető, hogy a Misfits a Skins sorsára jutott. A tovább után enyhe spoilerek.

Az egyik felvetődő probléma leginkább abból adódott, hogy az írók egész egyszerűen kifogytak az ötletekből. A legtöbb epizód beállt egy popkulturális trendből kiragadott téma saját környezetbe való átültetésére. Ez a húzás pedig olyan volt, mintha ironizáltak volna irónia nélkül. Megidézték a legelcsépeltebb formulákat, amelyeket még kellő kifigurázással akár érdekes köntösbe is öltöztethettek volna, de ez vagy nem sikerült vagy nem is volt cél. Kezdve a képregény-szuperhősös résztől a nácik jelenkorba való helyezésén át, a zombi-apokalipszis kapujáig. Ezzel totálisan elvágva a sorozatot a saját deviáns, és abszurd, egyedi ötleteitől. Ezek közül a nácis sztoriban még meg is lett volna a potenciál, amit a gyatra, ismétlődő történeti lyukakkal és a gyenge kivitelezéssel majdnem teljesen kinyírtak - de legalább gazdagodtunk egy stílusosan idézhető egysorossal: "FOCKIN NAZIS!" A képregényes szál is be-bedobott egész figyelemreméltó pillanatokat, de összességében az sem tért el a szokásos formulától. Mondhatnám úgy is, hogy a többnyire innovatív underground helyét átvette a korrekt mainstream.

Furcsa, de amitől eleinte a legjobban ódzkodott mindenki, pont abban tudta magát felülmúlni a sorozat: a Nathan helyére érkező Rudy tökéletes pótlékként szolgált, Joseph Gilgun mindössze néhány rész alatt felépítette a saját humoreszköztárát, majd csak úgy repkedtek az instant faszságok és a pinával szoros kapcsolatban álló poénok. Ebben a tekintetben nem esett a színvonal, sőt, gyakran a Rudy-ra írt poénok mentettek meg egy-egy részt a szürke középszerűség kiábrándító szintjétől.

A kissé egyoldalú új karakter mellett (Kelly újdonsült faszija, Seth), természetesen most is kijutott bőven friss képességekből, de megmondom őszintén, hogy ez a sűrű képesség-vándorlás már a második évadbeli első felbukkanásától kezdődően unszimpátiát szült. Most nyilvánvalóan körvonalazódott, hogy az írók nemcsak a jelenlegi, de az újonnan felbukkanó erőkkel sem igazán tudnak mit kezdeni. Míg a második évadban nem egy agyeldobós, váratlan "adottság" született, most szinte egyik sem ért a közelébe sem. Ráadásul majdnem száz százalékig kiveszett az a fajta hétköznapi életben való felhasználási és az idegenek elől való elrejtési mód, amely az első két évadban remekül alkotta meg a realitás és a fantázia képlékeny egyvelegét. Mostanra szinte automatikussá vált a szürrealitás, és még csak véletlenül sem bírnak belebotlani olyasvalakibe, akinek nincs faszlerohasztáshoz, időutazáshoz vagy bármilyen különleges dologhoz tehetsége. Egyben a legnagyobb vicc, hogy erről mindenki tud, kivéve a tahó felügyelőt, szerencsétlennek a halála pillanatában kell szembesülnie mindennel (nevetséges).

A finálé nyomatékosította, hogy az az underground sorozat, amiért sorra vált rendszeres és fanatikus nézővé rengeteg fiú meg lány egyaránt, a negyedik évadtól abszolút átalakul. Lezárt, kerek egészként, átívelő szál, cliffhanger nélkül fejeződött be a harmadik évad, úgy, hogy minden szálat elvarrt, amit el kellett. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy az eredeti ötös felállásból mindössze Curtis marad a következő évadra, a többiek pedig távoznak. Szóval nagy valószínűséggel eljött az ideje, hogy a Misfits-re is úgy gondoljunk vissza, ahogy a Skins-re: mint két veszettül szórakoztató, friss és egyedi, betegesen jó első két évaddal rendelkező angol tévésorozatra. 7/10

(Minden, amit itt összehordtam, természetesen a sorozat eddigi színvonalához viszonyítva értendő. Továbbra is szórakoztató, csak alacsonyabb szinten, kisebb elvárásokhoz igazítva.)