Rendhagyó történelemóra

Az Amerikai Egyesült Államok 16. elnökét, Abraham Lincolnt éles meglátásain túl a rendkívül meggyőző szónoki képességei juttatták az elnöki székbe, miután 1860-ban elnyerte a Republikánus Párt jelöltségét. De Lincoln nem csak a rabszolgatartás korlátozásáért szólalt fel rendre szűnni nem akaró vehemenciával, hanem a polgárháború alatt is bátran vette fel a harcot a vérszomjas vámpírok uralma alatt álló déli államokkal, majd később --- Wait, what?!

Ilyesmit mintha nem olvastunk volna anno a történelemkönyvekben. Ami amúgy nem is baj, hisz’ az efféle elmebeteg gondolatok nem is az iskolába valók, hanem sokkal inkább a moziba, ahol a az elvetemült közönség legpihentagyúbb tagjai nyálcsorgatva csiklandozzák össze egymást már akkor, amikor a nonszensz cím felgördül a vászonra, hogy onnan süssön le nézőire a maga kendőzetlen bárgyúságával és minden agyatlan szórakoztatást sugalló ígéretével. Olyan ígéretekkel, amiket nem tud, és nem is akar beváltani. Ez pedig két nagy problémát vet fel rögvest: A film nem vicces. És tudja magáról, hogy nem az.

Fájdalmasan röhejes, ugyanakkor módfelett elszomorító a gondolata is annak, hogy Timur Bekmambetov, a Wanted rendezője komoly, már-már meghatónak és tanulságosnak szánt filmet készített Abraham Lincoln, a vámpírvadász címmel. Márpedig bizonyára roppant kevesen lennének képesek arra, hogy az irónia legkisebb szikrája nélkül faragjanak tökéletes gyilkológépet Amerika legszakállasabb elnökéből, hogy ő fokhagymát és karót ragadva eredhessen szülei gyilkosának nyomába. Fokhagymát és karót? Ne röhögtess… A jó öreg Lincoln nem szarakodik ilyenekkel -  kalap, kabát, balta, és már indulhat is a vámpírvadászat. Hősünk pedig nemcsak fákat vág ki egyetlen suhintással, de vágtató lovak hátán ugrálva kergeti a gonosz lényeket, és terminatorként bukkan elő az éjszakai köd fátyla alól, hogy szigorú tekintettel szolgáltasson igazságot.

Nagy gyengém a sötétvörös CGI-vérrel telefröcskölt harcok lassított ábrázolása, pláne ha ráadásképp 3D-ben parasztvakítanak. Így legalább néhány jelenetnél belelkesültem, még ha nem is huzamosabb időre, mivel minden egyes tisztességesen megmunkált akciót legalább félórányi, ügyefogyott párbeszéddel teleszórt, abszolút érdektelen szüttyögés vezet fel. Az unalmas, ritmustalan rendezés pedig időnként a fent említett lovas üldözéshez hasonló infantilis idétlenkedésbe kormányozza a filmet, miközben afféle XIX. századi szuperhőssé avanzsálja Lincoln figuráját.

Valószínűleg egyetlen ember él a világon, aki komolyan vette ezt a filmet; kár, hogy éppen ő rendezte. Bekmambetov baltás Lincolnja pedig az év legőrültebb, legmulattatóbb agymenése is lehetett volna, de – hogy egy baromi gyenge szóviccel éljek – ezt most alaposan elbaltázta. 4/10