Maci a málnásban

Képzeljétek el, hogy bekapcsoljátok tévét, és a Coccolino-maci nem a tavaszi frissességről kezd el prédikálni, teljes extázisban ölelgetve a frissen mosott, pihe-puha törölközőt, hanem totál betépve eregeti a fingós-baszós poénokat, kurvákkal bulizik és a vegyesbolt raktárjában heverő zöldségeken dugja meg a pénztáros lányt. Na, valami ilyesmi élményt nyújt a Ted.

Az ötlet Seth MacFarlane, a Family Guy alkotójának mérhetetlenül pihent koponyájából pottyant ki, amely koponya az abszurd humor egy-egy soha nem látott dimenzióját nyitja meg előttünk újra és újra, minden egyes elborult, transzcendens látomásában. A Ted ehhez képest azonban még egész visszafogott mértékben stimulálja agyunk kontrollálhatatlan görcsrohamokig fajuló, eszeveszett röhögésért felelős központját. Amennyiben ezzel a kijelentéssel sikerült némi kételyt ébresztenem bárkiben is, megnyugtatólag gyorsan hozzáteszem: a film kellően vicces, szókimondó és meglehetősen pimasz humorral büntet, de a nonszensz alapötlet ellenére sem rugaszkodik el annyira a realitás talajától, mint mondjuk egy Family Guy epizód. MacFarlane nem merte, vagy nem akarta teljesen elengedni magát, hogy beteg fantáziájának szüleményei póráz nélkül szaladgálhassanak végig agytekervényeink labirintusán, defenzívája pedig ügyes húzásnak bizonyult, mivel a nép kajálja a füvezős-káromkodós plüssmacit, még ha az egy kis hiányérzetet is hagy maga után.

Sajnálatos tény, hogy egyszer mindenkinek fel kell nőnie. A fiúknak, a lányoknak, és még a beszélő plüssmaciknak is. Történetünk hőse, a 35 éves John (Marky Mark Wahlberg) ugyanis gyerekkora óta szoros „vihar-barátságot” ápol egy karácsonyi csoda folytán életre kelt játékával, mígnem barátnője, Lori (Mila Kunis) egy magasabb szintre nem emelné kapcsolatukat. Egy olyan szintre, amibe már nem fér bele a Teddel való szüntelen tivornyázás, csak a felelősségteljes, felnőtt élet. Ez pedig nem olyan dolog, amire egy viharbarát csak úgy felkészülhet, Johnnak és Tednek mégis meg kell próbálnia önállóan helytállni az életben. Még akkor is, ha nem várt nehézségeket, mániákus őrülteket vagy magát Flash Gordont veti eléjük a sors…

Történjék azonban bármi, a két cimbora mindig feltalálja magát. Nem számít az se, hogy a tipikus tucat-rom-komok vázára felfonódó klisék az átlagosnál is átlagosabb történetben futnak össze, hisz a címszereplő egy Seth MacFarlane vagdalkozóan provokatív humorával megáldott plüssmaci, aki ha szóhoz jut, garantáltan hasfájásig nevetteti a legsavanyúbb képű nézőt is. Sajnálatos módon viszont meg kell állapítanunk azt is, hogy a viccek néha túl nagy követési távolságot tartanak, így a színvonal is igen-igen kiugró hullámvölgyeket kénytelen megmászni. Ráadásul egy idő után elkezdi magát túlságosan komolyan venni a film, a kelleténél jóval nagyobb teret adva a romantikus vonalnak, a végére pedig még a giccset sem kerüli el. Szerencsére azonban soha nem laposodik el túlságosan, hanem időben észbe kap, hogy egy-egy megsemmisítő erejű poénnal vagy megdöbbentően humoros cameóval csapja tarkón vagy fingja szájba a nyálas kliséket, olyan laza és természetes pofátlansággal, ahogy csak egy Seth MacFarlane filmben lehetséges. 7/10