„Edgar Allan Poe halott. Tegnapelőtt halt meg Baltimore-ban. A bejelentés sokak számára ijesztő lehet, de kevesen fognak bánkódni miatta.” Ezekkel a sorokkal kezdte nekrológját a Poe haragosaként ismert Rufus Wilmot Griswold, aki nyilvánvalóan óriásit tévedett e balga kijelentéssel, az emberiség ugyanis nem csak a krimi műfajának megteremtőjét, hanem egy a világirodalomra mind a mai napig inspirálóan ható költőt, írót és kritikust veszített el 1849 októberében.

Egyetlen kérdés azonban mindezidáig tisztázatlan maradt; halálának körülményeit éppen olyan titkok és talányok fedik, mint amilyen rejtelmes esetekről ő maga is annyiszor beszámolt hátborzongatóan izgalmas elbeszéléseiben. Egy héttel nyomtalan eltűnése után egy park padján akadtak rá, s a megtalálója szerint „rendkívül kimerült” állapotban lévő Poe utolsó szavai az alábbiak voltak: „Uram, mentsd meg a lelkemet!” Azóta sem sejti senki, mi okozhatta az amerikai romantika eme briliáns alkotójának végzetét, a John Cusack főszereplésével készült film viszont erre a megválaszolatlan kérdésre igyekszik (természetesen fikciós) alternatívát nyújtani. A Poe leghíresebb művére utaló cím a maga egyszerűségével ezért is találó választás, hiszen A holló nemcsak a költői karrier csúcsát jelentette, hanem a versben megjelenő fekete madár egyúttal a halál, az elmúlás jelképeként kopogtat a költő ajtaján, majd telepedik le a gyásztól és keserűségtől csendes szobában.

Ámultam, hogy ferde csőrén ilyen tártan, ilyen pőrén
Kél a hang, okos, komoly szó alig volt a szava bár,
Ám el az sem hallgatandó, hogy nem is volt még halandó,
Kit, hogy felnézett, az ajtó vállán így várt egy madár,
Ajtajának szobra vállán egy ilyen szörny, vagy madár,
Kinek neve: "Sohamár."

Edgar Allan Poe azon kevés alkotók közé tartozott, akik kizárólag az írásból akartak megélni, ez pedig a XIX. század Amerikájában majdhogynem elképzelhetetlen vállalkozásnak bizonyult. Ennek okán egész életében adósságokkal küszködött, amit már a film eleji kocsmajelenet is igyekszik érzékeltetni. A nézők egy része által ripacskodással vádolt Cusack pedig valóban jócskán eltúlzott színpadiassággal ragadja meg a figurát, mégis hitelesen és karizmatikusan, hiszen nagyjából így képzelhettük el ezt az iszákos, pökhendi alakot, ki mindent és mindenkit szókimondó, cifra mondatokkal bírált.

A lecsúszott Poe önpusztító élete azonban a film története szerint fordulópontjához érkezik, amikor misztikummal átjárt bűneseteket taglaló, horrorisztikus elbeszélései inspirálni kezdenek egy őrült elmét, aki példaképének műveiből ihletet merítve, különösen kegyetlen módszerekkel véghezvitt gyilkosságok sorozatával tartja rettegésben a várost, miközben rendszerint bizarr üzeneteket hagy hátra a tett helyszínén. Az agyafúrt Fields nyomozó (Luke Evans) az estek és a történetek közti hasonlóságot felismerve segítségül hívja az író-költőt, mialatt a gyilkos Poe szerelmét (Alice Eve) elragadva arra kényszeríti hősünket, hogy ő maga írja meg a történet befejezését…

S fenn a csöndes szobron ülve az a Holló egyedül e
Szót tagolta, mintha lelke ebbe volna öntve már,
Nem nyílt más igére ajka, nem rebbent a toll se rajta,
S én szólék, alig sóhajtva. "Majd csak elmegy, messziszáll,
Mint remények, mint barátok...holnap ez is messziszáll."
S szólt a Holló: "Soha már!"**

A korabeli díszletek, a sötét, hideg tónusok és az éjszakát felrázó női sikolyok hamar megteremtik a gótikus rémtörténetek atmoszféráját, de a horror-elemekkel dúsított cselekménybe ágyazott novella-részletek adják meg a rejtély igazi esszenciáját, ami nyilvánvalóan kevésbé érdekes azoknak, akik soha életükben egyetlen Poe-alkotással sem találkoztak, viszont mindenki számára érthetően, és többé-kevésbé logikusan simulnak bele a történetbe.

A Budapest macskaköves utcáin forgatott jelenetek baljós sötétje; a latyakos utakon végigcaplató hintók és lovasok szikár alakja; a korabeli előkelőségeknek szervezett maszkabál és színházi előadások titokzatos elevensége; a ködös erdő fagyos földjéből szörnyű titkok néma őreiként kimeredő fák kérgében gellert kapó pisztolygolyók fülsértő vonyítása mind-mind Poe műveinek misztikus hangulatát igyekeznek megteremteni. Ám sajnos mindezt csak néhány röpke pillanatig képes megtartani a film, s a feszültséggel együtt a hangulat, majd a történet íve is zsugorodni kezd, hogy apróbb logikátlanságokat és pontatlanságokat is megengedve magának, a végén egy érdektelenné váló, légből kapott motivációktól zavaros, következetlenségtől hiteltelen megoldással zárja le az ügyet.

A szárnyán többé toll se lendül és csak fent ül, egyre fent ül,
Ajtóm sápadt pallaszáról el nem űzi tél, se nyár,
Szörnyű szemmel ül a Holló, alvó démonhoz hasonló,
Míg a lámpa rája omló fényén roppant árnya száll
S lelkem itt e lomha árnyból, mely padlóm elöntve száll,
Fel nem röppen, - soha már!***

Annak ellenére, hogy készítők a majd’ kétórás játékidőt próbálták kellő mennyiségű misztikummal és borzalmakkal megtölteni, valahogy se a nyomozás izgalmának, se az üldözések iramának, vagy a feleslegesen brutális gyilkosságoknak nincs meg a kellő ereje és dinamikája. Pedig tisztán érezhetően mindig csak egy pici plusz kellene, hogy a középszerűségből kimászva tényleg hatásossá váljon az adott jelenet; talán csak itt-ott egy hangyányit feszesebb tempó, kicsivel kevesebb művér, néhány kifejezőbb dallam, vagy még több abból az ötletes operatőri munkából, ami egy ponton például olyan jól érzékelteti az élve eltemetés testet és lelket egyaránt felőrlő, őrjítő fojtogatását. Így azonban a játékidő második felében teljesen átlagossá, és ha nem is kiszámíthatóvá, de nem is túl meglepővé laposodik, hiába a furfangos történetszövögetés, hiába a grandiózusnak szánt befejezés, hiába a zseniális életmű előtti tisztelgés.

Végeredményben korántsem rossz, de ennél a megvalósításnál jóval több potenciál rejlett a témában, így A holló kicsit vontatott, kicsit logikátlan és összecsapott, a maga módján azért mégis hangulatos, érdekes és szórakoztató gótikus thriller lett. Bár vitathatatlanul sajnos közel sem olyan hátborzongató, csavaros és sokkoló, mintha valóban Edgar Allan Poe koponyájában fogant volna. 6/10

* ** ***Részletek Edgar Allan Poe A holló című verséből. Fordította: Tóth Árpád