Egy hétvége alatt ledaráltam a hat Csillagok Háborúja filmet. Most erről a nagy kalandról szeretném veletek megosztani a gondolataimat.
Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban...
...élt egy fiatal jedi, nevezzük George Lucasnak. Talán népjobbító szándékból (amit ő bőszen bizonygat, lándzsát törve amellett, hogy filmjeit útmutatásnak szánta az akkoriban hősök nélkül maradt, és ezért felettébb csüggedt átlag amerikainak), vagy csupán zöldhasú barátaiból akart egy valagnyit összeszedni (a bevett szerzői honorárium helyett inkább a bizonytalan, a film anyagi sikerétől függő 40 százalékos bevétel részesedést választotta, a polcokon pedig már a bemutatókor ott voltak a Csillagok Háborúja csecsebecsék) összehozott egy immár epizódok tömkelegén keresztül működőképes történetet. Noha néha döcög a történet, máskor meg önmagát ismétli, mégis emberek millióit térítette a jedi hitre. G. Lucas erre szerényen annyit mond, hogy megtanulta, hogy kell valamit jól elmesélni (mi pedig, ha nem is valljuk be magunknak, arra vágyunk, hogy valaki leüljön az ágyunk mellé és meséljen nekünk, ez esetben ez a szőrös jedi tette meg ezt). Tavalyi évben Ridley Scott készített egy dokumentumsorozatot (amit csak mindenkinek ajánlani tudok) A sciencefiction látnokai címen, melyben a műfaj emblematikus személyiségeiről beszélnek (mindegyiknek 45 perces epizódot áldoznak). Itt enyhe túlzásnak éreztem G. Lucas szerepeltetését, mivel lássuk be, az erőről való hablatyolás inkább tűnik valamilyen távol-keleti filozófia gyorséttermi kiszerelésének, és nem kell hardcore sciencefiction rajongónak lenni, hogy megmondjuk, a sci-fi csak díszlet az ízig-vérig fantázia szülte világban. G. Lucas furcsa mód úgy döntött (amivel nincs baj, mert eredeti), hogy előbb forgatja le a középső három epizódot (hát megnézném én, hogy elkészül-e a 7-9. rész és miről fog szólni majd), mint az egyszerűen csak prequelnek nevezett előzménnyel foglalkozó első három részt. Így faramuci módon haladunk a CGI-s múltból a maketteket használó jelen felé. Az első három rész pengén megkoreografált fénykard vívásai is hirtelen váltanak át Az új reményben (4.epizód, az első olyan epizód, ami még a régiekből való) nyugdíjas otthon lakóinak ádáz vécéért vívott csatájára emlékeztető hadonászásba Obi-Wan Kenobi és Darth Vader között. Egy ortodox fan azonban már ekkorra simán túlteszi magát rajta, ahogy én is tettem. A másik sajátos felállásból eredő betegsége a sagának, hogy 20 év alatt hatalmasat fordult a világ. Még Az új remény elkészülte körül maga G. Lucas jósolta meg David Lynchnek, hogy a Dűnével alaposan be fog fürödni, mert a jó nép nem szeret gondolkodni (szóval vannak a jók és a rosszak, és köztük pedig a senki földje, akár egy western, ebből a szempontból üdítő kivétel volt a Birodalom visszavág, de erről majd később). No lássuk akkor az epizódokat...
Baljós árnyak (1999)
Én nem tartom egyáltalán rossz ötletnek, hogy olyan földi dolgokból indul ki a konfliktus, mint az adók nem fizetése, meg az első rész kicsit gyermetegebb felfogású (ami sajnos G. Lucas jedinél sokszor összemossa ezt az infantilizmussal, ami Jar Jar Binks elnagyolt CGI szörnyeteg folyamatos képernyőn tartásában merül ki a Baljós árnyakban), de azt már nem tudom hova tenni, hogy az első film cselekménye Az Új reménnyel együtt mesze a legrövidebb módon összefoglalható, szóval a játékidőben simán elfért volna, ha egy kicsit elcsámcsogunk még néhány mit miérten. Annyira imádtam, hogy a saga talán legjobb fénykard-jelenetét G. Lucas - amikor már élvezni kezdtem - rendre megtörte Jar Jar Binks-féle harci jelenetekkel. Egyedüli normálisan 'kitartott' jelenet a Ben Hurra hajazó űrhajó verseny volt. Különösen, hogy ott messze a film felé nőtt a kamera kezelés (öhm G. Lucas jedi nem szereti a kamerát mozgatni). A szereplők sótlanok (ez az egyetlen rész, ahol nincsen emlékezetes alakítás, az új epizódoknál a folytatásokban később azért Ewan McGregor összeszedi magát, a régiekben pedig Harrison Ford folyamatosan hoz egy jó játékot). A fentiek fényében 10/6.
A klónok támadása (2002)
Alig kezdtem el nézni a filmet, és a sz*r CGI kiakasztott teljesen (nagyon sterilre, igen erre ez a legjobb szó, sikerült az első jelenet) utána hál' Istennek gyorsan megállapodott a film az előző részhez hasonló CGI-nél (csak egy tónussal lett sötétebb az egész hangulata). De nem csak a látvány lett sötétebb, a gyermek Anakin Skywalker világát végkép magunk mögött hagyjuk (elnagyolt Jar Jar Binkssel, idegesítő gyermekszínésszel). A történetmesélés is jobban sikerül: itt már rátehénkedik a cselszövés és a politika a cselekményre, egy kicsit úgy is érezzük, hogy a szereplők sokkal kevesebb rálátással és befolyással vannak a sorsukra. Ráadásul megbontja az egységes cselekményszálat G. Lucas jedi, és így megfelelő tere nyílik arra, hogy elmesélje Anakin Skywalker belső őrlődését, ami a Natalie Portman-féle Padamé Amidala és Hayden Christensen által alakított A. Skywalker (az ortodox fanoknak szemet szúróan üresnek tartott) hetyegésével együtt azt mondom OK. Kicsit direkt, de mégis 'erős' ez a szál. Külön dicséret G. Lucas jedinek, hogy nem a harmadik részben akarja elkezdeni A. Skywalker pálfordulásának előkészítését. A szereplők közül végre azt mondhatom, hogy Ewan McGregor (néha bepróbálkozik még G. Lucas jedi a régi részekben kimaradhatatlan droid poénokkal, de abszolút Obi-Wan Kenobi száraz humora a fő poénforrás) és Christopher Lee teljesen a helyén van (még talán Ian McDriamid, mint Palpatine konzul emlékezetes, de neki vitathatatlanul A Sith-ek bosszúja, a 3. epizód a legjobb alakítása), a többiek a kötelezőt hozó mesteremberesre fogják a formát. Nálam ez a rész 10/7. (A bakikeresőknek érdemes megnézni a colosseumos jelenetet tüzetesebben, mert állítólag nagyon látszik, hogy a tömeges jedicsatánál utólag pakolták oda az ellenséget, és ezért olyan, mintha a jedik kicsit a 'földet ütnék').
A Sith-ek bosszúja (2005)
Furcsa feladat hárult erre a részre, mert a szereplők sorsát már Az új remény óta ismerte a közönség (így a nézők többsége úgy ült le, hogy nagyjából képben volt, hogy kivel, minek kell történnie a rész végére). G. Lucas jedinek pedig nincs más feladata, mint az Anakin Skywalker szálat szépen felpenderíteni (ehhez persze kellett, hogy a második rész ügyesen 'elültesse a bogarat a fülünkben', és körülötte a többiek sorsát is elegyengetni. Azt is eltalálja, hogy (a Birodalom visszavággal karöltve) ez a rész lett a saga legsötétebb része (néha töri csak meg finoman az Obi-Wan kenobi-féle száraz humor). Szerettem a keretes szerkezetet, ahogy a film egy lendületes űrhajócsata után, egy fénykardpárbajjal indul, és ugyancsak azzal zárul (de az egészet, mintha egy világ választaná el). A szerelmi szál itt A klónok támadása végén már megjelenő jobban eltalált (colosseum előtti csók, házasság) hangnemben folytatódik (sőt hátborzongató, amikor A. Skywalker és Padmé Amidala egyszerre bámul ki az ablakon egymást féltve). A széthúzó jedi tanács és Ian McDriamid Palpatine konzul alakítása minimum egy világ végét sejtet. Nagyon korrekt lett ez a rész 10/9.
Az új remény (1977)
Nem tudok haragudni erre a részre (ezt már akkor eldöntöttem, amikor az elején mintha önmaga paródiája lenne, és valami Csillagok Háborúja geekek által készített jelenettel indítana a történet). A cselekmény egy-két oldalon összefoglalható, Mark Hamil szörnyű alakítása megint csak mosolyt csalt az arcomra (erre mondták a Family Guy idevágó részében, hogy Harrison Ford volt az egyetlen szereplő, akinek jövője volt a színészi gárdában, a többiek pedig ahogy kell, el is tűntek a süllyesztőben). A film legeredetibb része nem véletlen a kocsmai kabarkád (már nem csak azért, mert itt látunk szinte ritkaságszámba menő űrlényeket tömegesen a filmben, de az egésznek van valami bája, egy jó kis űrwestern érzése). Miután láthatjuk a Csillagok Háborúja történelem legsemmitmondóbb fénykardcsatáját, nem marad hátra más, mint hogy a film eleji geekre emlékeztető csapat élén A. Skywalker elinduljon a félelmetes Halálcsillag ellen. A jó jó, a rossz rossz, nem kell sok mindenen gondolkodnunk, de ez így van rendjén. Ne legyünk vele szőrös szívűek 10/8.
A birodalom visszavág (1980)
Irvin Kershner forgatta le a filmet. És nem is akármilyen módon, az ortodox fanok szerint elkészítve a saga legjobb darabját (G. Lucas jedi ezúttal távol maradt a filmből, ami lássuk be, jót tett neki. Sic!). A film eleji Hoth-on zajló ütközet egyszerűen pazar (hiába a digitálisan felturbózott új részek, valami olyat mutat, amit eddig nem láttam Csillagok Háborúja filmtől), a zene olyan szinten el volt találva, ahogy a csillagromboló impozáns módon beúszik a látószögünkbe, hogy még én is nekiálltam dúdolni magamban, és ami megint eszméletlenre sikerült, az a csipkelődő szerelmi szál Han Solo és Leia hercegnő között. De nem lehet panasz az újonnan a történetben feltűnő Lando Clarissianra sem. Noha a 'mi vagyunk a jó fiúk, ti a rosszak' felállást azért nem rúgja fel a film, de a Luke Skywalker szál, Darth Vader hatalomra törése, L. Clarrisian árulásával, és azzal, hogy a szereplők kényszerülten szétválnak a film elején, és a sorsuk a film végére se oldódik meg, jobb történetvezetést ígér Az új reménynél. Abszolút 10/10.
A jedi visszatér (1983)
Állítólag A jedi bosszúja címen adták ki először, csak utána rájöttek, hogy ez a bosszú dolog ütközik 'a jedi becsületkódexszel', így a film befejezése szempontjából találó A jedi visszatér címet adták neki. A fanok többsége a régi részek közül ezt tartja a legkevesebbre. Ad.1. az a faramuci helyzet áll elő, hogy erre a részre rendesen elfogy a forgatókönyv mondanivalója (kiváltképp a Birodalom visszavághoz, az 5. epizódhoz képest). Így kevésbé annyira feszes, (alapból egy hatalmas kitérővel kezd a film is Jabbánál, ami érdekes mód közel sem volt annyira zavaró a lények tömkelegével), ad. 2. A legyek urát idéző öntörvényű ewok mackók feltűnése is infantilissé teszi a filmet (de mellőzve a CGI-t még mindig emberbarátabbra sikerült a Jar Jar Binkses részeknél). ad.3. sajnos az űrharc és a zenei aláfestés talán az egész sagában nem sikerült még ilyen gyengére (ami a zenénél nagy szó, hiszen valahol az egész Csillagok Háborúja életérzés egyik alapja). Viszont kárpótol egy A Sith-ek bosszújához mérhetően jól sikerült önmarcangolás Luke Skywalker részéről (meg a saga egyik legpazarabb ötletének alapvetése, a Leia hercegnő és L. Skywalker testvéri kapcsolatának kiderülése). A befejezésen meg felesleges lenne vitatkozni, mivel az egyetlen értelmes lehetőség volt. A droidokat kivéve Anakin Skywalker/ Darth Vader volt az a szereplő, aki végigkísérte az egész sagát, szóval valamilyen tisztes végkifejletre szükség volt, mert különben érdektelenné vált volna a karaktere, G. Lucas jedi legalább hű volt ahhoz az elképzeléséhez, hogy ő mesét akart forgatni... A lezárás szerintem 10/7.