Jason Gann, az általam a tavalyi év legegyedibb és nem utolsó sorban legszórakoztatóbb vígjátéksorozatának kikiáltott produkció atyja idén sem felejtette otthon a humorérzéket. A már-már Damon Lindelof-i mélységekbe hajló első évados fináléját úgy csapja le, hogy a presztizse egy leheletnyit sem sérül. Humorból és kreativitásból színjeles. A hajtás után kiderül, hogy mi történt Ryan-nel és a plüssmacikúróval. SPOILEREK.

Ryan álmodik. De amit álmodik az a valóság. Mert a valóságban Robin Williams nem mondja azt neked repetitíven, hogy "nem a te hibád", kivéve ugye akkor, ha Will Huntingnak hívnak. De úgy általában az embernek nem is Robin Williams az orvosa, hacsak nem a Patch Adams-ben alakít beteget. (...) A lényeg, hogy a második évad nyitányát a szórakozott professzorral és néhány a karakteréhez csatolt remek poénnal igyekeztek dúsítani. Bejött.

Ryan 4 hónapnyi elmegyógyintézetis kezelésen van túl, mert az a pince, ahol 13 részen keresztül szívott a manipulatív, számító Wilfred-el egyszerűen eltűnt, s most azért van itt, hogy a kezelés után a világot valóban olyannak lássa, amilyen. Tehát Wilfredet kutyának...ésatöbbi.

"Az elégedetlenség a fejlődés első számú mozgatórugója."

Egy elcsúszott, begombázott audiovizuális mind-trip az első rész, tele furcsa álomképekkel (amiket, ha megfigyelünk könnyen ki lehet szúrni, hogy mi az álom és mi a valóság), amiből ki kell verekednie magát a főhősnek és ebben ismét Wilfred lesz a partner - aki természetesen csaholva élvezi a helyzetet, a lényeg, hogy eljusson egy koncertre, plüssnek született szeretőjével. A kissé homályos kezdés mindössze az előző évad zárását igyekezett feloldani, hogy tovább folytatódhasson főhősének fejlődése. Úgy tűnik a második évad is a depresszióra hajlamos Ryan rehabilitációjára fókuszál majd, úgyhogy egy hajszálrepedésnyivel sem állunk kevesebb szórakozás előtt, mint anno az első évad küszöbénél - egyetlen hátránya az évadnyitónak, hogy pofátlanul rövid.