Az Ördöggerinc legszebb vonulata, hogy nem egy központi mondanivaló köré épül, hanem a Del Toro által szőtt narratívába helyez el olyan alapvető érzelmeket, fogalmakat, mint a barátság, gyűlölet, szerelem, kapzsiság, félelem és gyilkosság. A képregény imádó rendezőnek pedig speciális érzéke adatott ahhoz, hogy mindezt egy olyan egyedien szőtt atmoszférában, a realizmus és a képzelet peremén egyensúlyozó világban mutassa be nekünk, amely magával ragadó. Tele van rejtéllyel, és néha libabőrbizsergetően félelmetes.

A történet 1939-ben játszódik, a spanyol polgárháború után egy távol eső árvaházban, ahová Carlos is kerül. Eleinte mit sem sejt arról, hogy az őt idehozó tisztnek valójában esze ágában sincs tovább magával hurcolni, ezért jobb, ha minél előbb beilleszkedik, mert az egyik rangidős fiú már ki is pécézte magának. Meg kell jegyeznem, hogy az általam egyik legjobbnak tartott, a gyerek kapcsolatokat hihetetlen érzékkel leíró Stephen King-nek, Del Toro lehetne a spanyol megfelelője. A gyerekszereplők minden perce tele van érzelemmel, ártatlansággal és múlhatatlan kíváncsisággal, amelyet finom természetességgel vezényel és mutat be - mindemellett a kölykökből álló színészgárda teljesítménye sem elhanyagolható. Carlos az új fiú rögtön egy megüresedett ágyat kap, ahol előtte Santi hajtotta álomra a fejét, aki rejtélyes módon eltűnt. Nem kell sokat várnunk rá, hogy újra felbukkanjon, de némileg átfazonírozva, hullafehér ábrázattal és egy hatalmas tátongó sebhellyel a homlokán, amelyből vér szivárog. Persze ahogy az a forgatókönyvírás nagykönyvében meg vagyon írva, Carlosnak senki sem hisz. Aztán a háttérben lappangó érzelmek, múltbéli sérelmek és homályban veszteglő emocionális sebek szépen lassan feltárulnak…

Guillermo Navarro nem először és nem is utoljára kollaborált a spanyol rendezővel, és ez a film összes képkockáján szembetűnik. Navarro elképesztően szuggesztív beállításai, gyönyörűen megkomponált snittjei felelnek azért, hogy a történetben a feszültség, a dráma, és a hangulat elegye olyan kombót képezzen, amely magába szippant. Jócskán előfordulnak kreatív kompozíciók, fantasztikus erővel ható nagytotálok, és az érzelmeket, feszültséget megteremtő beállítások.

Del Toro úgy meséli el a horrorba hajló, drámát és háborút is magába foglaló történetét, hogy a teljes szívét beleadja. A forgatókönyv minden egyes dramaturgiai rezdülésén érezhető, hogy senki és semmi nem korlátozta abban, hogy pontosan úgy abszolválja a filmjét, ahogyan azt megálmodta. A dialógusok letisztultak, a motivációk kellően megalapozottak és a speciális effektek is remekbe szabottak a szolid költségvetéshez képest - habár feltehetően nem is kellett sűrűn ezekhez folyamodni.

Aki A Faun labirintusával bensőséges viszonyt ápol, annak mindenképp ajánlott a megtekintése, mert azzal igencsak könnyen rokonítható alkotásról van szó. Ha úgy tetszik, az Ördöggerinc az odavezető út legfontosabb állomása. 7/10