Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

ez_a_blog.png 

  18_v3.png

banner_erdekesseg_tombraider.jpg

banner_sorozatkritika_truedetectives02.jpg

banner_sorozatkritika_sexanddrugsandrockandroll.jpg

banner_elmelkedes_sorozatjunkie.jpg

banner_filmkritika_madmaxfuryroad.jpg

Mesék, amiken felnőttünk: Dragon Ball történelem #3

2012.06.09. 07:30 Dr.Jones

Miután a Harcművészetek Nagytornája meghozta a várva-várt sikert, Toriyama ahelyett, hogy kényelmesen hátradőlt volna karosszékében, máris azon kezdett el tanakodni, hogy miként is lehetne folytatni a történetet? A Jackie Chan-filmek mellett nagy rajongója volt a videojátékoknak is; főleg a Spartan X nevű bunyós játékra volt rákattanva, melyben a jobbról-balról érkező rosszfiúkat kellett elnáspángolni. Tetszett neki az egyre erősödő ellenfelek rendszere, ezért valami hasonlót szeretett volna belevinni a sorozatba.

Megalkotta a Vörös Szalagrendet, akik a kristálygömböket keresték, ám rossz célra szerették volna felhasználni azokat. Balszerencséjükre Goku is épp akkor határozta el, hogy elindul felkutatni nagyapja, Gohan négycsillagos gömbjét, miután elbúcsúzott mesterétől, Zseniális Teknőstől, és repülő felhőjén elhagyta annak szigetét. Ekkor került sorozatos összetűzésekbe a Vörös Szalagrend harcosaival. Toriyamának pedig teljes mértékben sikerült megragadnia a videojátékok hangulatát, hiszen a sok könnyen legyőzhető kiskatona után a tábornokok amolyan küldetés végi mini-bossok érzését keltették. A leghatásosabb rész a Jingle falu közelében felállított torony megtámadása volt, ahol Gokunak minden egyes szinten le kellett győznie valakit, hogy eljusson a legfelső emeletre, ahol White tábornok (és egy kristálygömb) várta.

A katonákkal folytatott küzdelmek több helyszínen zajlottak, és számtalan kalandhoz vezettek, melyek során hősünk nem csak ellenségeket, hanem új barátokat is szerzett. Korin Szent Szigetén például összeismerkedett két helyi őslakossal, a harcos Borával, valamint fiával, Upával. Amikor a Vörös Szalagrend fejesei látták elhullani legjobb embereiket, felbérelték a világ első számú bérgyilkosát, Tao Pai Pait, hogy ölje meg Son Gokut. Tao meg is érkezett, és rögtön megölte Borát, majd kis híján végzett Gokuval is, de a négycsillagos gömb felfogta a támadást, és megmentette az életét. A legyőzött fiú elhatározta, hogy felmászik a legendás Korin Torony tetejére, hogy az ott található szenteltvíztől erősebbé váljon. Három napjába került megszerezni a vizet, majd visszatért, és legyőzte Tao Pai Pai-t. Bora halála azonban nem hagyta nyugodni, így felkerekedett, hogy összegyűjtse a kristálygömböket, melyek segítségével feltámaszthatja Upa édesapját. A gömbökhöz a Vörös Szalagrenden keresztül vezetett az út, Goku pedig nem szórakozott; egész egyszerűen végigtrappolt a hadsereg főhadiszállásán, és egymaga végzett az egész pereputtyal. Amikor befejezte, már csak egyetlen gömbre volt szüksége, amit Zseniális Teknős nővére, Baba segítségével meg is szerzett, majd a megidézett Shen Long visszaadta Bora életét.

A Vörös Szalagrend szétverésével ismét lezárult a Dragon Ball egy nagyobb fejezete, Toriyama pedig elérkezettnek látta az időt, hogy visszahozza a Harcművészetek Nagytornáját. Goku ezúttal nem Zseniális Teknős segítségével, hanem egymaga készült fel a versenyre, melyen a mester egy régi riválisának, Zseniális Hollónak a két tanítványa – Tenshinhan és Chaozu - is pályára lépett. Ismét borzasztó izgalmas és látványos csatáknak lehettünk szemtanúi, mivel Toriyama a kreativitását megcsillantva több tucat érdekes technikával és különleges képességgel ruházta fel figuráit. A verseny után pedig Tenshinék átálltak Gokuék oldalára, és a sorozat állandó szereplői lettek.

Alig ért véget a 22. Harcművészetek Nagytornája, hőseinknek máris újabb kihívással kellett szembenézniük, megjelent ugyanis az eddig látott legerősebb és legkegyetlenebb ellenfél: Piccolo Daimao (magyarul Szívtelen Sátán néven futott). Addig is számtalan gonosztevő lépett már színre a Dragon Ball képkockáin, de egyik sem volt annyira elvetemült, hogy igazán gyűlölni lehetett volna. Toriyama ezt nem hagyhatta, ezért olyan gonosznak és erősnek alkotta meg Piccolot, amennyire csak tudta. Piccolo élt is hatalmával: több főszereplőt is eltett láb alól, majd a kristálygömböket összegyűjtve örök fiatalságot kért Shen Longtól, végül pedig magát a sárkányt is elpusztította.

Reménytelennek tűnt minden, a sorozat addig soha nem tapasztalt, komor hangvételt kapott, már-már úgy tűnt, hogy senki sem állíthatja meg Piccolo Daimaot, de Gokut nem olyan fából faragták, hogy ilyen könnyen feladja a harcot. A Korin Toronyban egy különleges ital birtokába jutott, ami hatalmas erővel ruházza fel azt, aki iszik belőle – feltéve, ha túléli a gyötrelmes fájdalmakkal járó mellékhatást. Goku sikerrel vette az akadályt, majd rögtön Piccolo Daimao keresésére indult. Újdonsült erejével sikerült elpusztítania ellenfelét, de a halála előtti utolsó pillanatokban Piccolo egy tojást köpött a messzeségbe, ami később életet adott fiának, Piccolo Jr.-nak.

A győzelem után Goku egyenesen a kristálygömbök teremtőjéhez, a Mindenhatóhoz fordult segítségért, aki új életet lehelt Shen Longba, majd a gömbök segítségével visszatérhettek a túlvilágról az elesett harcosok: Krillin, Chaozu és Zseniális Teknős. Toriyama ezek után nem sokat vacakolt a történet csavarásával: harmadszor is elhozta a Harcművészetek Nagytornáját, melyre Goku ezúttal a Mindenható segítségével készült. A viadalon részt vett a bosszúszomjas Piccolo Jr. is, aki a döntőben egy életre-halálra szóló harcot vívott az immár felnőtt Son Gokuval. Toriyama az első versenyen nem hagyta győzni hősünket, mondván „az túlságosan kiszámítható lett volna”. A következő Nagytornán pedig csak szimplán „gonoszságból” vette el a győzelmet a fiútól, de a harmadik alkalommal végre elérkezett az, amire mindenki várt: Goku legyőzte Piccolot és megnyerte a 23. Harcművészetek Nagytornáját. A verseny után feleségül vette régi barátját, Chi-Chit. Ezek után a manga változatlanul futott tovább, de ami az animét illeti, 153 rész elteltével véget ért a sorozat, majd Dragon Ball Z néven új széria indult.

folyt. köv.

komment

Címkék: anime elmélkedés dragon ball mesék amiken felnőttünk

A bejegyzés trackback címe:

https://mediaviagra.blog.hu/api/trackback/id/tr502817860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.06.09. 09:40:23

nah, itt már kezdtem "áruló lenni", mert ezt a vörös szalagrend-es történetrészt úgy ahogy van kihagytam.

És az új tornánál csatlakoztam ismét.

nem is tudom, hogy miért lettem hűtlen, hogy miért maradtak ki azok a részek, egyszerűen csak kimaradtak....

Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2012.06.09. 10:39:41

@doggfather: akkor egy elég nagy részt sikerült átugornod. Remélem, szégyelled is magad érte :D

Gevin · http://mediaviagra.blog.hu/ 2012.06.09. 12:52:07

A Tenshinhan is nagy arc volt úgy emlékszem. A Sátánokat be nem tudnám azonosítani már, hogy melyik-melyik, de az a rész megmaradt bennem, amikor leszakadt az egyik karja, majd új nőtt helyette. Az olyan félelmetesen gonosz és megdöbbentő volt akkor a gyerek szemeimnek, hogy beleégett a retinámba.

Egyébként múltkor az egyik ilyen animációs csatornán elkaptam egy részt belőle (gondolom rendszeresen fut a sorozat) és a szinkron valami elképesztően botrányos volt, de maguk a karakterek még inkább. Gokun még úgy, ahogy lehetett röhögni, a kis esetlenségén, de pl a csajok borzalmasan irritálóak voltak benne.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.06.09. 14:17:19

@Dr.Jones: jaja, tudom, lehetett vagy 50 rész, ez akkor volt, mikor egyszercsak abbahagyták, aztán folytatták, és mire megtudtam, hogy megy már lement ez a "rendes" történetszál.

Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2012.06.09. 14:28:03

@doggfather: Nem is emlékeztem már, hogy tartottak szünetet. Gyerekként biztos nagy csapás volt :D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.06.09. 17:33:43

@Dr.Jones: dehogynem a multkor megbeszéltük, mikor állítólag vki leugrott, akkor egy időre abbahagyták a sugárzást.

Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2012.06.09. 17:37:10

@doggfather: én úgy emlékszem h csak a Z előtt volt egy szünet + a Z-t szakították félbe és nem folytatták tovább. De akkor ezek szerint több szünet is volt.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.06.09. 18:45:44

@Dr.Jones: nem biztos, lehet csak én tartottam szünetet. :D
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása