Sárkányok, démonok, intrika és vér. Úgy tűnik, hogy a második évad masszívan tartja magát, ahhoz, amit sok-sok sorozatpromón keresztül sulykoltak felénk erősen. Lement a hatodik rész, a tél nem, hogy ideért, de olykor a vért is megdermeszti az ember ereiben, a karakterek pedig éppen a háború kellős közepén tesznek vagy mondanak valami bitang esszenciálisat - már ha a készítők meghagyják a nyamvadt kis életüket. Dúl a testvérviszály, a nép szarral dobálja a királyt, az emberek akaratuk ellenére válnak meg fejüktől, az intellektuális geciség tombol, a fedetlen női testek pedig néha a Spartacus pornós szekvenciáit idézik. Ha ez így megy tovább, akkor a Trónok Harca olyan bivalyerős sorozattá fogja magát kiforrni - mert a fejvesztett éljenzés ellenére még közel sem érte el csúcspontját -, amelyet 5-6 éven belül biztos, hogy nem lehet majd kirobbantani a tévéből.

A legjelentősebb küzdés talán még mindig a hihetetlen mennyiségű karakteren, és azok kibontásán van, akiket bölcsen nem próbálnak minden részbe görcsösen beleerőszakolni. Ugyanis ezt a tetemes mennyiségű - amúgy remek figurát - egyszerűen nem lehetséges minden részben felvillantani úgy, hogy a cselekmény ne sikkadjon el, izgalmas és feszült legyen egyszerre, ugyanakkor a játékidőből se csússzanak ki. Megesik, hogy a Sárkányok anyja nevet kivívó Daenerys hercegnő és csapata nem jut játékidőhöz egy részen belül, de az sem csorbítja az összképet, hogy az egyes számú favorit Tyrion-nak előfordul, hogy csak néhány pimasz beszólás és eszelősen jól megírt mondat jut - de őt azért természetesen sokat látjuk. Az utánozhatatlan gyorsasággal azonnal ellenszenvet kivívó Cersei kapja talán a legkevesebb nettó képernyőn töltött időt, de még így sem érződik ki a túlzott mellőzése. Arról nem beszélve, hogy folyamatosan importálják befelé az új karaktereket. Szóval kétségkívül jól tartják az arányokat.

Az utóbbi két epizód arról is tanúbizonyságot tett, hogy a kíméletlen erőszak, a veszedelmes küzdelmek és egyéb konfrontációk most már javában perzselik a vastrónt, és semmiféle eszköztől nem riadnak vissza. A mágia méhből való begomolygása különösen jól kavarta fel a sártól és vértől bűzlő, amúgy sem túl idilli állóvizet, annak ellenére, hogy valószínűleg a költségkímélőbb verziót választották - mondjuk a kis sárkány továbbra is különleges, és esztétikusan mutat. De a nyers, puszta erő is masszívan vagdossa a beleket és fejeket.

A sorozat továbbra is legerősebb motívuma az intrikus jelleg, amely a látványt, akciót, brutalitást és perverziót együtt ötvözve teremt elképesztően karcos feszültséget (Arya új foglalkozása pl.) Westeros hét régiójában. A cselekmény egy-két ponttól eltekintve képes újra és újra meglepetést okozni - már annak, aki nem olvasta a könyveket -, ráadásul mindezt remek ütemben adagolva és simítva bele az aktuális történésekbe.

Még 4 epizód erejéig élvezhetjük Westeros vendégszeretetét, amely még csak most kezd el igazán a mocsokban, vérben, incesztusban vájkálni, úgyhogy nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy a Trónok Harca magabiztosan dupláz idén. Eddig legalábbis mindenképp.