Új rovatot indítunk, amelyben a pusztakezes bunyó dominál majd, szóval lesznek itt hatalmas gyomrosok, süvítő pofonok, Dzsetlítől-DzsekiCsenig kung-fu, de még az sem kizárt, hogy egy-egy régi klasszikus Van Damme-film is beköszön majd. Elsőnek azonban Bruce Lee legendás filmjein bandukolunk végig, mert muszáj beszámolni arról, hogy milyen amikor a nuncsaku és a sikítás nagymestere hagy lila nyomokat a vágott szemű statisztákon - rovatcím még nincs, majd lesz. Talán.

Bruce Lee voltaképp a második percben kiverné a vágott szemű tuskók fogait, ha nem lógna a nyakában egy két pengős bucsunyaklánc, amely azt szimbolizálja, hogy tartózkodjon az erőszaktól. De végtére is ez egy kicseszett kungfu-film. Úgyhogy sokat nem lazsál a mester.

A nagyfőnök tulajdonképpen előzmény, az expozíciója annak a verekedős, kungfu-film hullámnak, amely ikont csinált a Jeet kun do stílus atyjából. A története ingerszegény, a szereplői amatőrök és sokszor esetlenek, a párbeszédei pedig ütik a paródiát. Mégis minden defektje ellenére avanzsál bitangul szórakoztató öklöző mozivá, amelyben a gagyira körmölt párbeszédpanelek olykor kikezdik az ember rekeszizmát. És nem biztos, hogy szándékosan.

Részben viszont pont abból a parasztos egyszerűségű történetéből nyeri a lendületét. Cheng Chao-An (Bruce Lee) egy idős rokonával érkezik Thaiföldre, ahol munkát kap egy üzemben, aminek a jelentős bevételét nem a látszólagos jégtömbök eladása szolgáltatja, hanem a bennük csempészett heroin. Aztán amint erre a dolgozó nép fiai is rájönnek onnantól kezdődik a pofontornádó, aminek csábítására azért még az elhivatott erőszakkerülő sem bír nemet mondani. De miket beszélek, hiszen ez egy bosszúfilm. Ami félig-meddig kurva kemény.

Kezdetben Lee helyett más végzi a piszkos munkát, viszont pofonjai ugyanúgy üvöltő puskaropogással csattannak, de természetesen meg sem közelítik az igazi, hamisítatlan Brúszlí kombókat. Ezért az első harcjelenetek még némileg nyikorognak, szerénytelenül erőlködnek, de bevezető gyanánt még éppen lecsúsznak a néző torkán. Aztán jön a kis sárkány, hogy mindenkinek szétrúgja a seggét, aki nem bír magával. Tipikus struktúra következik: eleinte a pórnép hátsója porzik, majd jönnek a nehezebb ellenfelek és legvégül a Big Boss-al (szó szerint) való epikus finálé adja meg a kegyelemdöfést.

Az akciókoreográfia kicsit sántít, az effektek és a vér totálisan béna (a kések nem repülnek, hanem egyszer csak az ellenfelek mellkasában teremnek), érződik a kiforratlanság. A szuperszonikus gyomrosok azonban találnak, a közelikből nagy totálokra váltó plánok mesterséges western-szagot generálnak, az ellen pedig döglik, mint a légy.

Meglehetősen túlcsordul az infantilis dráma, amely kvázi felesleges, nem segíti elő a várva várt és kétségkívül beteljesedő elégtételt. Természetesen akad miért bedarálni a főnök brancsát, aztán végül őt magát, de a szerelmi szál inkább a röhejességet sulykolja. Igazából teljesen mindegy: amit akarunk megkapjuk. Bruce Lee pimasz stílusa, laza imidzse a finálé perceiben domborodik ki úgy isten igazából, ahol aztán végképp elszabadul. A zsáner pezsdítő, tesztoszterondús hangulata árad, ahogy kell, és szépen simítja el az unalmas perceket. Jackie Chan és Jet Li előtt csak egy fickó tudott úgy szórakoztatni süvítő pofonjaival, hogy azt mocskosul lehessen élvezni. És még ma is. 7/10