Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

ez_a_blog.png 

  18_v3.png

banner_erdekesseg_tombraider.jpg

banner_sorozatkritika_truedetectives02.jpg

banner_sorozatkritika_sexanddrugsandrockandroll.jpg

banner_elmelkedes_sorozatjunkie.jpg

banner_filmkritika_madmaxfuryroad.jpg

Carrie (1976)

2012.04.24. 07:30 Gevin

Brian De Palma első anyagilag kiugró sikerű filmje valójában egy tizenéves lány izoláltságának, anyja őrült bigott lényéből fakadó terrorjának drámája. Azt az adalékot, amely horrorrá avanzsálja csak a film utolsó 20-30 percében, a vérrel sprickolt fináléban láthatjuk. Ugyanis az első Stephen King könyv adaptációjaként készült film konkrétan a '70-es évek aljas tinijei közt tengődő szerencsétlen lány megaláztatására, szenvedésére, és az ebből illúzióként való felemelkedésre koncentrál.

A kezdőjelenet idillikusan megfestett képként indul, majd a totális megaláztatás és az iskolai terror közösüléseként robban az arcunkba. Csöcsök, meztelen lányok teste körül sikló kamera lassított snittjei vezetnek az öltözőbe, dallamos és békés zene* kíséretében, amikor a magányosan, kitaszítottként zuhanyzó fiatal Carrie (Sissy Spacek) összezavarodva tekint le a lábai közé, ahonnan ömlik a vére. Zavarodottságában azt sem tudja, hogy mit csináljon, üvöltsön vagy hallgasson, míg végül előbbi mellett dönt. A megvadult csajcsordának több sem hiányzik a verbális, majd fizikai konfrontációhoz. Tampont nyomnak az arcába, megdobálják, ide-oda taszigálják, pedig a szerencsétlennek fogalma sincs arról, hogy mi a frász történik vele. A ricsajos sakálok pedig azonnal a húsát tépik. Ebben jelenetben a bosszú motivációjának összes esszenciája felszínre bukik. Ezért fizetni fogtok ribancok.

Carrie szándékosan a légynek sem tudna ártani. Anyja (Piper Laurie) őrült elhivatottsággal szolgálja az urat, amibe bőven beletartozik, hogy egy vaskos könyvvel verje orrba a lányát, ha az bűnt követ el. Nem meglepő, hogy amikor a suli bálványozott bongyorhajú szőke sportolója elhívja a bálba a lányt, az ijedtében elszalad. Nem buta ő, érzi, hogy mi készül. Végül mégis beadja a derekát a fiúnak, pedig tisztában van vele, hogy annak barátnője van, ráadásul valószínűleg az ő keze közrejátszott abban, hogy elhívta a bálba. Amikor erről Carrie anyja tudomást szerez, azonnal az arcába önti a pohara tartalmát. A lány amennyire tud nyugodt marad. De ismét egyértelművé válik: ezért fizetni fogsz ribanc.

Brian De Palma karrierje ezzel a filmmel indul be igazán, még jó néhány évvel az azóta klasszikussá érlelődött, monumentális gengsztereposz előtt áll. Beállításai markánsak, maradandók, nem agyonhasználtak. Tökéletesen illusztrálják Carrie lelki és testi frusztrációit, illetve még tűrhetően a fiatal, romlott tinédzserek gonoszságát - bár Travolta összes jelenete, amiben egy idióta hülyegyereket játszik, olyan vállalhatatlanul ostoba és atmoszféraidegen a filmtől, hogy kizökkenti azt a tempójából. Tulajdonképpen, ha nem alakulna át a történet a fináléval egy spiritualista horrorrá, hanem egy finomabb utat választana az elégtételhez - ami mondjuk nem lenne könnyű, mert az ember alig várja, hogy Carrie cafatokra szedjen majd' mindenkit -, akkor egy elképesztően rideg, társadalomkritikus drámára is futná belőle.

De a horroristák szerencséjére nem így van. Az utolsó 20 perc vérmocskos dühkitörés, annak a telekinetikus erőnek a birtokában, aminek bemutatására a film nem veszteget túl sok időt - egy mondatban elmondja, egy-két jelenetben megmutatja, kész -, Carrie felőrli a tömeget, vendégestül, asztalostól, abuzál mindenkit, mert ez itt a bosszúnak fenntartott hely és idő. Mégis, az ezt előkészítő jelenetsorban intenzívebb és izgalmasabb feszültség munkál, mint a dinamikus végjátékban - ahogy De Palma feszíti a néző idegeinek húrjait, lassítások, arcmimikák közepette, az talán az egész produkció legidegtépőbb jelenete.

Aztán jön az egyértelmű szimbólumokkal agyonszúrkált befejezés, a bosszú betetőződése. Ami megmondom őszintén totálisan alulmúlja az addig felgöngyölt, rideg és feszes cselekményt. A technikai megoldások ugyan a báljelenetnél is kilógnak félig a trükkmester gatyájából, de az itt végbemenő késdobálás, totális összeomlás valahogy teljesen elszürkíti a filmet. A pofátlanul arcunkba vágott vallásos maszlagot kiköpném a francba, mert kurvára nem ízlik. Még jó, hogy a zárójelenet kellemes hetvenes évekbeli horrorokat idéz.

*Ja igen: a Psycho-ból kölcsönvett soundtracken kívül az összes zene olyan, mintha A farm ahol élünk giccs-dallamait turbózták volna fel a 70-es 80-as évek horrorjaiban sokkoló "ZINNNGGG" fülsértőkkel. Egyszóval: szar. 6/10

komment

Címkék: horror klasszikus dráma filmkritika 6/10

A bejegyzés trackback címe:

https://mediaviagra.blog.hu/api/trackback/id/tr214461366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.10.21. 18:01:01

Elsőre nagyon nem jött be a film, kíváncsi vagyok, hogy másodjára mennyire fog tetszeni. A remake előtt tuti, hogy újranézem.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása