Amerikai pite / American Pie (1999)
13 évvel ezelőtt kisült egy pite az amerikai tinivígjátékok kemencéjében, ami után mind a tíz ujját megnyalta az ember, pedig a receptben nem volt semmiféle titkos összetevő, csupán remekül működő és nem túlságosan széthajtott poénok záporát zúdította egy végzős gimis társaság hétköznapjaira. Egy olyan társaságéra, akiknek a dolgozatok, az érettségi és az egyéb szellemi kihívások sűrűjén túl egy jóval magasztosabb cél kötötte le minden figyelmét és energiáját: elveszíteni a szüzességüket még az év vége előtt. Ez pedig nem is olyan egyszerű feladat, mint amilyennek tűnik, így a nagy eseményt a srácok részéről igen komoly taktikázás előzi meg, valamint persze elborultabbnál elborultabb, sörben ázó bulik és humoros események sorozata, melyek még egy bő évtized elteltével is visszhangoznak Stifler azóta már szállóigévé vált sziporkáitól és Jim apjának bölcs tanácsaitól. A kelleténél valamivel csöpögősebb, de mégis ritka nagy igénnyel megírt forgatókönyv gondoskodik róla, hogy a javíthatatlan lúzertől a filozófus-sznobon és a kigyúrt élsportolón át az eszelős partiarcig a középiskolákban fellelhető összes típust felidéző, felejthetetlen karakterek legmellékesebb megnyilvánulásai is mosolyt csaljanak az arcunkra. Végül pedig, a legördülő stáblistához érve, s a röhögéstől kicsordult könnyeinket törölgetve, a látottak nyugtázásaként már csak annyit bírunk kinyögni: „DEBASZ…” 8/10
Amerikai pite 2 / American Pie 2 (2001)
A repetában a főszereplők számára kiábrándítóan szexmentes, ám annál őrültebb tanév után bepillantást nyerhetünk egy kiábrándítóan szexmentes, ám annál őrültebb nyaralás történéseibe. Az első egyetemi év után újra összerázódott bandának továbbra se erőssége a csajozás, de a mindig peches Jim, a nyálasan sportos Oz, az exe után sóvárgó Kevin, az újabban tantrát gyakorló Kulagép és a változatlanul eszement Stifler az első rész nyomán ismét egy fiatalosan lendületes, észbontóan vad, üdítően szexi és kellemesen nosztalgikus kirándulásra invitál minket. Nyári melóval egybekötött vakációra indulunk egy tóparti villába, ahol hiába van faroktúltengés, a srácok mindig feltalálják magukat, és az ott töltött heteket egy pár talán-leszbikus szomszéd, egy tubus pillanatragasztó, néhány zenetábori incidens és számtalan egyéb, vicces pillanat teszi emlékezetessé. Igaz, hogy az újdonság varázsát már lenyeltük az első falatokkal, de a második adag pite is hasonlóan jól sikerült, mint az első, így nincs okunk a panaszra. 7/10
Amerikai pite: Az esküvő / American Wedding (2003)
A harmadik szeletre már érezhetően kikopott valami a receptből: a karakterek halványultak, a szövegek pedig laposodtak, így már közel se durrog annyi idézhető egysoros, és a néhol túlhúzott poénokból is felcsappan egy kis izzadságszag. Ezt a készítők is észrevehették, azért aztán vettek egy nagy levegőt, és jóformán az egész forgatókönyvet a Pite-filmek halálcsillagára, az elsöprő erejű poénbombára, az utolérhetetlen Bránermájszterre, vagyis az eddig csupán mellékszerepben nevettető Stifler karakterére élezték ki. Ezzel pedig felborították az egyensúlyt az Erőben, de a jó hír az, hogy Stifler az Stifler, még akkor is, ha erőltetik, így az időnként már kínosan elnyújtott poénok (Stifler kutyaszart eszik, haahaaa) ellenére sem lehet nem szeretni. Ez az előléptetés azonban rossz hír a többi karakternek, akik közül páran még tiszteletüket sem teszik a lagzin, míg mások – mint például Kevin – teljesen a háttérbe szorulnak. A színvonal tagadhatatlanul lejtmenetbe váltott, ám a műfajon belül még mindig átlagon felüli; a pite harmadik szelete tehát már közel se olyan friss és ízletes, mint az első kettő, de még mindig bőven fogyasztható. 6/10
Amerikai pite – A találkozó / American Reunion (2012)
Közel tíz év telt el azóta, hogy kihűlt a pite, és feledésbe merülve várta a frigó legsötétebb zugában, hogy felhagyjanak végre az egyenesen DVD-re száműzött, kommersz mirelit-piték sorozatgyártásával, és újra az asztalra kerülhessen az eredeti recept alapján készült Amerikai pite. Ideje volt hát, hogy évtizedes hallgatás után végre ismét összecsődítsék a ’99-es évfolyam színe-javát, méghozzá egy fergeteges nosztalgiabuli erejéig, ami nemcsak egy remek vígjátékot eredményez, hanem visszahoz egy szeletet a múltból, és ugyanazzal a könnyedséggel, ugyanazzal az elborult humorral nevettetnek meg minket ugyanazok a javíthatatlanul szeretnivaló karakterek, akik tették ezt nagyon rég. Hiszen hiába telik-múlik az idő, van, ami nem változik – ide tartozik például a tinilányok apukáinak rémálma, Stifler, vagy a szexuális tanácsadókat megszégyenítő monológokkal büntető Mr. Levenstein. A magas poénfaktor mellett pedig az előző részek irányába történő rengeteg utalás és kikacsintás gondoskodik a kellemesen nosztalgikus hangulatról. Bár A találkozó már nem olyan úttörő, mint anno az első részek, azért magabiztosan szállítja azok színvonalát, így miután majdnem egy évtizedig tömtek minket a lejárt szavatosságú, DVD-s folytatásokkal, hosszú idő után most végre újra forró a pite, és elismerően szól a „DEBASZ!” 7/10
