„Nyújtják, mint a rétestésztát” – szól a mondás, ami elég szépen körülírja a Sétáló hullák második eljövetelét, mivel annyi itt már a rétes meg a tészta, hogy az Újszentiváni Rétesfesztivál teljes vendégserege is jóllakna belőle. Történt ugyanis, hogy a satnya első évad után kaptunk egy kifejezetten izgis, feszült évadnyitót, és egy – mondjuk úgy – mozgalmas évadzárót. A gond csak az, hogy a két epizód között van 11 másik, többnyire teljesen felesleges töltelékrész, így aztán se íze, se bűze nincsen, de legalább jut belőle bőven mindenkinek.
Valószínűleg ez most sokkolóan fog hatni, de bevallom, nem sok jót vártam a folytatástól, az első évad eszelős tempóját, ill. könnyfakasztó drámaiságát (not) figyelembe véve. Ehhez képest a nyitány bitang erős lett, és még ha nem is kapaszkodtam a fotel karfájába bő egy órán keresztül, torkomban zakatoló szívvel, akkor is el kell ismerni, hogy a készítők most nagyon ráéreztek valamire. Talán rájöttek, hogy egy zombis sorozatban nem árt, ha zombik is vannak... Legutóbb valahol ott hagytuk abba, hogy hőseinknek sikerült meglépniük Dexter Jenner laboratóriumából, most pedig az autópályán kujtorognak, amikor is hirtelen meglepi őket az élőholtak egy váratlanul érkező hulláma. Ez pedig olyan feszült és izgalmakkal teli jelenetsorokat eredményez – ráadásul fényes nappal -, amitől letettem a hajamat.
De mivel Budán is csak egyszer volt kutyavásár, így a Walking Dead is rekordsebességgel süpped vissza az első évadra jellemző eseménytelen hétköznapok szürkeségébe, és úgy beleragad a mozdulatlanság sűrű masszájába, mint az a félmeztelen zombi a mocsárba, akit a rakoncátlan Carl megdobál kövekkel, aláírva ezzel a gumiarcú Dale halálos ítéletét. De ne siessünk még ennyire előre, inkább nézzünk körül az öreg Hershel farmján, ahol kedves barátaink a későbbiekben csövezni fognak. A nők mosnak, teregetnek, a férfiak meg zombira horgásznak, ázsiai csalival, míg Daryl többnyire az eltűnt Sophiát keresi, de csak a saját nyílvesszőjét találja meg, a saját oldalában. Sophiát egyébként valahol a két évad között szülhette az anyja, én legalábbis nem emlékszem rá, hogy akár egy képkockán is láttam volna az elsőben, és sokkal nagyobb teret ezúttal sem kapott, viszont nagyjából neki köszönhetjük, hogy a 7. részig egy helyben toporog a cselekmény.
A második évad alapvetően A farm, ahol élünk dinamizmusával lüktet, megspékelve egy kis tanyasi Vészhelyzettel, mivel a jó Hershel ráadásul valami csodadoktor is, ez pedig éppen kapóra jön, mivel futószalagon érkeznek a sérültek. A Walking Dead tehát a horror és a dráma mellett most már kórházsorozat is, csak kár, hogy mindháromnak csapnivaló. Értem én, hogy nincs pénz minőségi CGI-vel támogatott folyamatos öldöklésre és akcióra, meg azt is, hogy ez inkább dráma, mint horror akar lenni, de az, hogy 40 percig sírnak a gyerek ágya mellett, majd a végére betolnak 2 percnyi izgalmas részt egy cliffhangerrel megfejelve, enyhe pofátlanság. Ebből rendszert csinálni azonban már elfogadhatatlan. Minden sorozatban vannak laposabb részek, és töltelékepizódok – ezt aláírom -, de közel se annyi, mint itt; zsinórban a harmadik után még Buddha is kiakadt volna.
Minden vontatottsága ellenére azonban látok némi fejlődést a drámai vonalon. Igaz, továbbra is látni még pár random epizódonként elhalálozó Jóskát, akit sajnálnunk kéne, mert elvileg végig ott volt, mégse láttuk, és sajnos szerencsétlen T-Dog is abszolút eljóskásodott, egy mellékszereplő szintjére redukálódva. Az első és az utolsó rész között jó, ha három mondat jut neki, és előfordul olyan is, hogy egész epizódokra nyoma vész. Olyan tehát, mint a napfogyatkozás: ritkán látni, de akkor mindig különleges élmény. Jó hír viszont, hogy a Jóskák mellett egyes karaktereket lekapcsoltak végre a lélegeztetőgépről, és végre önállóan veszik a levegőt; mondhatnám úgy is: élnek. Sokkal természetesebbek és elevenebbek első évadbeli önmaguknál, és ami a legfontosabb, már közel se annyira idegesítőek. Leszámítva persze Lorit. Az a teljes évadon átívelő terhes vívódás egyszerűen kikészített. Hát nem teljesen mindegy, hogy kié lesz a gyerek? Csak meg kell várni, hogy megszülessen, és vagy tunkó feje lesz, szétálló fülekkel, vagy cowboykalapja…
Ennek ellenére a Rick-Lori-Shane szerelmi háromszög ábrázolása egész jól működik, és egy valóban hatásos, drámai fordulat vet véget neki. Ezért kell felépíteni a karaktert, hogy legyen is valami súlya az elvesztésének. Nem hittem volna, hogy egyszer ilyet mondok, de Shane mellett még a szemmelverő Dale is hiányozni fog a későbbiekben. Sovány vigasz ugyan, de már Rick is megtanulta mereszteni a szemét, ráadásul torokhangú monológokkal is megfűszerezi karakterét, hogy még keményebbnek tűnjön. A párbeszédeket meg mintha elkezdték volna feltölteni tartalommal, talán a következő évadban már nem alszunk be rajtuk. A zombifilmek egyik kedvenc témája, „A zombik is emberek-e még?” megkerülhetetlen dilemma is előjön, hála a szabadidejében bélyeg helyett élőholtakat gyűjtő Hershelnek.
És ha már a zombiknál járunk, nem mehetünk el mellettük sem szó nélkül, hiszen azért nem mellőzi őket teljesen a sorozat, néhány baptista zombi, gimnazista zombi, mocsári zombi és egyéb zombi is felbukkan időnként, jelentősen feldobva ezzel az egyes epizódok álomba ringató lustaságát, még ha jellemzően csak néhány percre is. A fináléban aztán elszabadul a pokol, amikor egy helikoptert követő (!), hatalmas zombihorda elsöpri a farm bombabiztos, három deszkából összetákolt kerítését, ami addig a külvilág minden veszélyétől megóvta hőseinket. Még szerencse, hogy az időközben bekattant Shane adott néhány lövész-leckét a díszes társaságnak, így az éjszaka sötétjében, a zombik között össze-vissza szlalomozó autók ablakain kihajolva is közel 100%-os hatékonysággal szórják a headshotokat. A végén meg még egy zombisétáltató szamuráj is befigyel, csak hogy teljesen értelmetlenné tegye a zárást.
De itt még nincs vége a zagyvaságok listájának, mert mégis mi az a hülyeség, hogy mindenki fertőzött? Akkor miért nem változnak át egyik napról a másikra, és miért lesznek betegek a zombiharapástól, ha már eleve bennük van a vírus? És az autópályán álló kocsik miért vannak tele mégis egyszerű, mezei hullákkal? Lehet magyarázkodni, meg elméleteket gyártani, de ebből csak olyan izzadságszagú teóriákat lehet kihozni, mint az enyém: a zombik nyála felgyorsítja az átváltozás folyamatát, a kókuszos Wunderbaum illata viszont leállítja! De ez még mindig nem magyarázat arra, hogy az állatok miért nem zombulnak be…? Erre bizony még kellett volna aludnia párat az író uraságnak.
Egy szinte kiváló kezdés után ismételten elvérzett a Walking Dead, ezúttal egy még unalmasabb és laposabb évadot öklendezve fel magából. De bármennyire is lett rossz a folytatás, azért azt mindenképpen megmutatta, hogy van még benne lehetőség, nem is kevés, csak ki kell húzni belőle, mint zombit a kútból. 3/10