Kereken száz évvel ezelőtt egy Edgar Rice Burroughs nevű rendőr tollat ragadott, hogy páratlan gazdagságú fantáziáját és az amerikai hadseregben szerzett tapasztalatait összegyúrva, a mesélni akarás alkotói attitűdjének csillapíthatatlan éhségével zúdítsa papírra egy John Carter nevű virginiai katona lélegzetelállító kalandjait a Mars bolygó halott tengereinek fenekén. Az eredetileg folytatásos formában, később azonban önálló regényként, A Mars hercegnője címen is megjelent műve bár közel sem volt tökéletes, mégis elemi erővel csapódott be a tudományos fantasztikum világába, olyan mélyre ható gyökeret verve a sci-fi irodalom berkeiben, mely nemcsak írók tömkelegét motiválta, de a filmiparra is ösztönzőleg hatott - és hat is mind a mai napig -, ékes bizonyítéka ennek többek közt a tagadhatatlanul Burroughs ötleteiből táplálkozó Avatar, vagy akár a Star Wars univerzuma.
Végképp ideje volt tehát, hogy ez a jelentős múltra visszatekintő, végtelenül szuggesztív história megelevenedjen a filmszínházak vásznain; a Disney giga-költségvetésű szuperprodukciójaként napvilágot látott mozi pedig egy szemkápráztatóan látványos, szédítően izgalmas, és ha nem is meghatározóan impulzív, de veszettül szórakoztató, igazi régi vágású kaland-sci-fi lett, ami méltó Burroughs klasszikusához.
Igaz, Andrew Stanton író/rendező forgatókönyve nem ragaszkodik szorosan a regény cselekményének követéséhez, inkább néhány lépéssel lemarad mögötte, hogy időnként kisebb kitérőket tegyen, máskor meg előre szökellve, s egész kanyarokat levágva igyekszik lerövidíteni az utat. Az út azonban még így is egy kusza hálózattá ágazik szét, melyen az idegen nevek, kifejezések, lények és szokások tucatjaival szembesülve könnyen eltévedhet a könyvet nem ismerő, figyelmetlen néző, ugyanolyan értetlen fejet vágva, mint John Carter, amikor komikus esetlenséggel próbálja megtenni első lépését a Mars – helyesebben Barsoom - sárga moha borította sivatagában. Abban a sivatagban, ahová a címszereplő véletlenek sorozatának köszönhetően, akaratlanul kerül, s ahol a csekély gravitációnak, ill. katonai tapasztalatainak hála, rögtön rettegett harcossá válik, és miközben egyik kalandból a másikba csöppen, barátokat és ellenségeket szerez, beleszeret a Mars gyönyörű hercegnőjébe, majd egyszer csak az egész planéta sorsát meghatározó háború kellős közepén találja magát.
Burroughs hatalmas fehér majmokból, harcias, négykarú tharkokból, léghajókon utazó vörös emberekből és rejtélyes erejű, kopasz thernekből szőtt eposza a középszerű térhatás és a legkorszerűbb vizuális effektek szerelemgyermekeként egy lebilincselő kalandokon átívelő, álomszerű látomás formájában manifesztálódik. És még ha Stanton tekintete el is siklott néhány, a regény szempontjából igen fontos tényező felett (ide tartozik például Sola és apja kapcsolatának minden jelentőségétől megfosztott lefaragása), és a klisékben dúskáló csavarokat, ill. a faék egyszerűségű karaktereket sem tudta igazán fényesre csiszolni, azért számos jó, és néhány kevésbé jó ötlettel, valamint kifejezetten kellemes humorral igyekszik velünk feledtetni a csapongó, hőseit egyik csatatérről a másikra hajigáló, lüktető ritmusú történetvezetés minden gyengeségét.
Próbálkozásait bő kétórányi, helyenként kissé kusza, ingadozó színvonalú, összességében viszont mégis egy elképesztően szórakoztató, elsőrangú moziélmény honorálja. A végén pedig duplán megtekert csattanóval rántja össze a szálakat egy koherens egésszé, s foglalja keretbe a látottakat, hogy az utazás végén új legenda elevenedjen meg a vásznon. Legenda egy emberről, aki egész életében a békéért küzdött; egy emberről, aki egy idegen bolygó idegen lényei között is ember maradt; egy emberről, aki nem más, mint a Mars hőse, a Mars John Cartere. 8/10