Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

ez_a_blog.png 

  18_v3.png

banner_erdekesseg_tombraider.jpg

banner_sorozatkritika_truedetectives02.jpg

banner_sorozatkritika_sexanddrugsandrockandroll.jpg

banner_elmelkedes_sorozatjunkie.jpg

banner_filmkritika_madmaxfuryroad.jpg

Éjfélkor Párizsban #2

2012.02.28. 09:08 Gevin

Johnnymoore kolléga már virtuális papírra vetette gondolatait a filmről, most azonban én is megteszem ezt, kissé más szemszögből.

A tematikus múltidézés virágkorát éli, ahogyan azt már A némafilmes esetében is felvetettem - amely közben aranyszobrocskákra váltotta azt - és ebből az öreg New York-i mesélő sem maradna ki semmi pénzért. Természetesen jellegzetes témáin - szerelem, válságban tengődő írói véna, intellektuel humor - belül bandukolva villant Hollywood arcába egy ironikus fricskát. Ehhez éppenséggel most frank szeretőjét, Párizst lovagolja meg, hogy szerelmes szédültsége közepette ugorjon csukafejest a nosztalgia mámorító karjaiba. A főszereplő bőrében kacérkodó Owen Wilson ugyanis visszarepül az 1920-es évek Párizsába, ahol Hemingway-el szürcsöli a minőségi viszkit, miközben a művész létről, regényekről, és LEGFŐKÉPP nőkről (basszus hiszen ez egy Allen film) folytat eszmecserét legalább hasonló nagyságú, legendás művészalakokkal.

A rafinált, bölcs-ironikus nagyöreg azonban, a szinte sci-fibe mártott intellektuális trip végére finom gúnnyal irányítja a figyelmet Hollywood retro-hóbortjára. Ugyanis cécó nélkül kimondatja, hogyha az ember túlontúl hosszú ideig, és gyakran turkál a múltban, abból előbb-utóbb saját maga számára teremt gondot és megrökönyödést. Hiszen az ember, aki a múltban él, ahhoz ragaszkodik, az fél szembe nézni a jelen valódi problémáival - nyugi ezt nem én, hanem Michael Sheen köpi el a filmben, de gyönyörű szépen. Azzal alapvetően semmi gond, hogyha az ember emlékek közt bolyong, olykor újra belehabarodik az elmúlt korba, a megkopott hangulatba, és az adott szellemiségbe, de ha mindehhez görcsösen ragaszkodva próbál minél inkább gyökeret, láncokat verni egy olyan időben, amely nem az övé, abból csak bú és bánat kerekedik. Owen Wilson pedig annak ellenére, hogy százszor is azt kívánná, hogy a '20-as esztendők bohém partijaiba és csillagszemű francia művészlánykák karjai közé szülessen, ráébred, hogy ő itt soha nem lehet boldog. Nem léphet tovább. És ha ez nem a múltban egyre mélyebbre révedő Hollywoodi filmgyártásnak egy csodálatos szarkasztikus célzás, hogy azért idejében vegyék ki majd a fejüket a seggükből, akkor mi?! Vagy tán én látok bele olyat, ami nincs is ott és Woody mester látványosan túlmisztifikál?

Bárhogy is legyen, kiváló kollaborációja a múltdicsőítésnek és az Alleni témafelvetéseknek. 7,5/10

Szólj hozzá!

Címkék: vígjáték filmkritika 7/10 8/10

A bejegyzés trackback címe:

https://mediaviagra.blog.hu/api/trackback/id/tr794217849

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...