Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

ez_a_blog.png 

  18_v3.png

banner_erdekesseg_tombraider.jpg

banner_sorozatkritika_truedetectives02.jpg

banner_sorozatkritika_sexanddrugsandrockandroll.jpg

banner_elmelkedes_sorozatjunkie.jpg

banner_filmkritika_madmaxfuryroad.jpg

The Sunset Limited (2011)

2012.02.27. 15:50 johnnymoore

Múlt hétvégén elmentem a cimboráimmal sörözni az egyik helyi lokálba, ahol néhány korsónyi folyékony kenyér elfogyasztása után úgy adódott, hogy végül is beszédbe elegyedtem egy sráccal a pultnál, aki nagyon részeg volt és rettenetesen bánatos is mellé. Csak ivott és folyamatosan azt kérdezgette tőlem, hogy „haver, szerinted mi az élet értelme?”, mire én egy idő után a következőket mondtam neki: „a posztmodernizmus korát éljük, dude, itt már nem az a kérdés, hogy mi az élet értelme, hanem az, hogy vajon van-e neki egyáltalán.” Ekkor rám nézett, a szemei kikerekedtek, de csak némán ült tovább. (…) Egy kicsit elgondolkodott ezen és úgy vettem észre rajta, hogy mintha ettől a felismeréstől egy picit jobb kedve lenne. Na mármost, ezt a kis sztorit csak azért mondtam el, mert hátborzongatónak tartom, hogy éppen ezen eset után egy nappal nézem meg a The Sunset Limited című filmet, amely de facto majdnem ugyanerről szól azzal a különbséggel, hogy ott sokkal drámaibb lett a történet vége, mint a mi esetünkben. A film végén ugyanis ismételten egyenlőségjel kerül a szkepticizmus és a spiritualizmus közé, míg nálunk a srác valószínűleg jóllakottan tért haza a posztmodernizmus által betömött szájával, amely lehetséges, hogy éppen egy öngyilkosságtól mentette meg őt. (Ez persze csak vicc, de jól hangzik.)

Na, de beszéljünk akkor magáról a filmről! A The Sunset Limited egy kőkemény kamaradráma, amelyben egészen pontosan kettő szereplő van csupán, valamint hozzá egyetlen helyszín, ami kimerül egy lepukkant garzonban és ennyi. Azt hiszem, csak egy vágókép-sorozat van benne pluszban, amely nem a szobában játszódik, és ez éppen a film legelején látható, de ez is csak azért van ott, hogy megteremtse azt a bizonyos történeti foglalatot a későbbi beszélgetéshez. Mert igen, az egész film egy marha nagy brain storming csak, egy teológiai vita, amelyben két névtelen férfi (a forgatókönyv is csak a bőrszínük szerint választja külön őket) beszélget az életről, a hitről és a nagy semmiről. Az egész film egy óriási disputa, amelyben összetalálkozik a hit a nihilizmussal, a vallás a tudománnyal, a középkor a felvilágosodással és mindezt két remek színész tolmácsolásában nézhetjük végig.

Fontosnak tartom ezt a művet még annak ellenére is, hogy egyáltalán nem kapott annak idején nagy sajtóvisszhangot (talán nem is véletlenül!), sőt ami azt illeti Tommy Lee Jones is csak az HBO-ra rendezhette meg, tehát még mozit sem látott ez az alkotás, ami szerintem nagy baj, ugyanis ez egy remek történet. Viszont ahogy említettem, fontos film is, mivel csodálatosan kezeli a megfoghatatlant és a megfoghatót. Erre kitűnő példa a film legvége, ahol a tudományos felfogás legyőzi a természetfelettiben való hitet, ugyanis a fehér fickó csakugyan elmegy majd, hogy ismét a vonat elé vesse magát, viszont a hitet gyakorló fekete férfi meg jelzi neki, hogy ő márpedig holnap reggel ismét ott lesz, hogy megmentse őt, ha éppen Isten arra kéri. A hite, a bizalma még akkor sem inog meg, amikor látványosan kudarcot kellett vallania az érvek és a tények világában, a hitnek ugyanis az irracionalitás a lényege, és ettől lesz olyan misztikus az egész, valamint ettől annyira kikezdhetetlen az elvrendszere.

Aztán külön tetszett az egészben még, hogy Samuel L. Jacksonnak végre nem a cool nigga’ szerepben kellett megint dolgoznia, hanem megmutathatta, hogy képes komplexebb karakterek megformálására is. Jó volt látni őt így. Tommy Lee Jones pedig szintén zseniális volt, nála ezt már megszokhattuk. Ami számomra még katartikus élmény, az a film legutolsó dala, amely közvetlenül a végén úszik be. Nem hallottam még ennél megindítóbb és kifejezőbb zenét a megvilágosodás szemléltetésére. Gyönyörű volt, bevallom, percekig csak néztem a stáblistát és teljesen átszellemültem alatta.

Szóval, remek film a The Sunset Limited, amely végre fel meri tenni azt a kérdést, amely szerint „vajon elégséges-e, ha az ember csupán anyagi természetűnek vallja magát, vagy csakugyan szellemi lényként is kellene aposztrofálnia önmagát?”. És azért is remek film még, mert meg is meri válaszolni ezt a kérdést. „Igen, az embernek szüksége van hitre, különben csak pusztán hús és vér, meg csontok… nem ember.” 8/10

1 komment

Címkék: dráma filmkritika 8/10

A bejegyzés trackback címe:

https://mediaviagra.blog.hu/api/trackback/id/tr564215353

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.02.29. 13:04:33

Szoktam mondogatni, hogy nekem nem tetszenek az egy helyen játszódó, 2-3 szereplős filmek. Ezután jön a "De"...mint a Buried vagy a James Franco-s film után. Itt sajnos azonban nincs "De", nem tudtam végignézni. De ugyanakkor annak tökéletes lesz, aki kedveli ezeket a műveket.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...